A nappalok még a nyarat idézik, a hűvösre forduló reggelek, az egyre korábban érkező alkony minden kétséget kizáróan jelzi: beköszöntött az ősz. A kertben használt szerszámokat azonban még igencsak korai volna elpakolni, a keményebb fagyok eljöveteléig bőven van még tennivaló a szabadban!
(Gyógy)növényes Árpád-házi szentjeinkről.
A világon talán nincsen még egy olyan ország, ahol annyi egyházi ünnepe volna Szűz Máriának, mint nálunk. Mária tisztelete a néphagyományban, énekekben és a népi eszközök motívumaiban is egyértelműen megnyilvánul.
Esik. Szakad. Dörög és villámlik, az utcákat elöntötte a víz, túlcsordultak a tározók, nem száradnak a ruhák... Ilyen Budapest, július egyik késői péntekjén. Mindeközben a Portánkon még a kút alja is porzik, tágabb pátriám az aktuális talajnedvesség térképen a sivatag kategóriába kerülhetne, a nem öntözött növények az életükért küzdenek. Hónapok óta nem esett „rendes” eső, olyan, ami néhány milliméternél mélyebbre szivárogna, csendben, hosszan szemerkélve végre iszaposra áztatná a poros utat. Mert az öregek szerint ha ott tocsog, akkor már a növények is eleget ittak, s pár nap múlva a kút vize is megújul. Viszont ha eső nem is hull, dolog mégis akad bőven így aratáson és az első kaszáláson túl is, vegyünk sorra néhányat a mostanában gyűjthető növények közül!
Az igazi nyár beköszöntével lassan-lassan talán magára talál a kert – így benne a kertész is.
Bár szeretjük, de azért van élet a pálinka után is! Töményital-határozó.
„Nem csuklottál? Emlegettünk!” – na de mi van akkor, ha a csuklás nem marad abba néhány perc után, s akár órákon, napokon keresztül is kínozza a szerencsétlen emlegetettet? Szokták mondani, hogy míg az építőipart a purhab és a WD40, a csuklás áldozatát a generációk óta jól bevált családi praktikák mentik meg a további problémáktól. De mik is ezek, és egyáltalán: mi az és mi értelme van a csuklásnak?!
Ha begyűjtöttük a gyógynövényeket, indulhat is a szakszerű feldolgozásuk!
2008 őszének egy napsütötte délutánján jóleső és ritka dologtalanságban heverésztünk Erdély egyik patakpartján, amikor cimborámmal összenéztünk: ide el kell jönni bringával is! A gondolatot tett követte, a következő év pünkösdi búcsújára Csíksomlyóra Pannonhalmáról bringával érkeztünk két jóbaráttal.
Egy barátom szerint neki éppen két évvel később kellett volna születnie, mert egész életében csak azt hallotta, hogy már csak most húzzon bele, egy-két év múlva minden jobb lesz! Régen minden jobb volt – vallják mások. Na de hol van a most? A most pont az a pillanat, amikor már vagy még nem jó? Nézőpont kérdése, és ez a nézőpont az utóbbi hónapok során kíméletlen szembenézésre kényszerített, váratlan közelségbe került mindannyiunkkal. Egy biztos, a korábban végtelen perspektívákkal igéző fogyasztói világ szinte egyik pillanatról a másikra vált múlttá, ráadásul a gondosan kimunkált jövőképek is szertefoszlottak. Maradt az otthon, maradt a helyi, maradt a kézzelfogható közelség és mindaz, ami mellett a múlt és a jövő bűvkörében élő világ jelentős része úgy ment el (megy el?), mintha ott sem volna.
A nehéz időkben talán még fontosabbak azok a kezdeményezések, amik erős helyi közösségeket építenek.
2019 késő augusztusának egyik hajnalán álmosan zötyögtem a Kisbérhez közeli Bársonyos öreg szőlőhegyének homokútjain. A családban csak Rozogányként emlegetett kis platós autóm kétszemélyes fülkéjében nem is sejtettem, mekkora csodákra találok majd aznap.
