Valahogy elszámoltam. Úgy készültem, hogy most jön a századik írásom az egy.hu-n, de amikor végigböngésztem saját archívumomat, kiderült, hogy túlfutottam. De talán jobb is így, hiszen ebben a helyzetben akaratlanul sem kell megfelelni egy századik cikk okán esetleg támasztott fennkölt tartalmi elvárásoknak s egyéb (teljesen fölösleges) hívságoknak.
A kísérletező kedvű embernek és a modern technológiáknak köszönhetően a gyümölcsökkel manapság szinte bármilyen formában találkozhatunk. Miközben nyers valójukban természetesen továbbra is ott vannak a piacokon, különféle kivonataik ételekben, italokban, kozmetikumokban is felbukkanhatnak. A gyümölcsök feldolgozása azonban korántsem újkeletű tevékenység, vegyük sorra, mi volt az a hét alapvető módszer, melyeket még ma is bárki kipróbálhat!
A kis zalai falu régi szőlőhegyének legöregebb pincéje szerényen húzódik meg a többi épület között. Fával keretezett ajtaja mellett macskajáró és gyertyaablak – előbbi a rágcsálók féken tartása, utóbbi a mustgáz okán. A pince mellett gyümölcsös, melyet az avatatlan szemlélő szinte észre sem vesz a még megmaradt szőlősorok között, az értő szem, száj és fül számára azonban felbecsülhetetlen kincseket rejt. A kert alakítójával, gondozójával, Kovács Gyulával beszélgettünk.
„Tragikus a helyzet ezen a magyar településen: feladták a harcot a helyi gazdák” – olvasom az elsőre hatásvadásznak tűnő szalagcímet. A konkrét település neve aztán a következő bekezdésben derül ki, akár meg is nyugodhatnék, rendesen messze van tőlünk, az ő bajuk nem az enyém, de mivel jóbarátok élnek azon a vidéken, mégis továbbolvasok. A döbbenet viszont csak ezután következik: a cikket akár rólunk is írhatták volna.
A nyugati végekről Erdély felé indulva valahogyan mindig csak Budapest után tudatosul, hogy mostmár igazán úton vagyunk. A számunkra rutinszerűen ismert dunántúli tájat felváltják az Alföld és az Északi-középhegység számunkra kevésbé megszokott formái, s az útmenti pihenők személyzete is másként ejti a szavakat. A Körös-Maros vidékének burjánzó természeti gazdagságát a határ túloldalán szívszorító szürkeség váltja, az elmúlt század alatt a tájat értő, azzal együtt élő szervességet a kapzsiság hatalma váltotta fel. Sokszáz kilométer (és érthetetlenül hosszúnak tűnő órák) után aztán hirtelen ismét ismerős és vadságában is szelíd lesz a táj, magunkfélék az emberek. Otthonról haza érkezünk.
Valahogy furcsán rövid volt ez az idei nyár. A tavasz mintha csak csupa márciusból állt volna, majd jött két hónap aszály, néhány hét valódi nyár, aztán már itt is állunk augusztus-szeptember fordulóján.
„Kicsiny falum, ott születtem én…” – kezdődik a nóta, amit – vagy aminek első pár sorát – még borgőzös állapotban is szinte bárki fel tudja idézni. A „Házunk előtt vén eperfa áll…” helymeghatározó sornak köszönhetően így aztán – akaratán kívül – az eperfa is a minimumfolklór meghatározó részévé vált. Akár vár alatta anyánk, akár nem, az eperfa mindenesetre valóban a parasztporták jellegzetes növénye volt, amely alatt legalábbis a tyúkok egészen biztosan szívesen tanyáztak.
Egy korábbi írásban a leginkább hölgyek számára javasolt gyógynövényeket vettük sorra. Nézzük most meg, melyek azok, amik inkább a férfiak számára jelenthetnek gyógyírt! Természetesen most is igaz, hogy a felsorolt gyógynövényeket nem kizárólag férfiak fogyaszthatják, hatásterületük azonban mégis elsősorban számukra kínálhat gyógyulást.
A gyógynövények többségét a legtöbb esetben nemtől függetlenül bátran fogyaszthatjuk, van azonban néhány faj, melyek mégis inkább egyik vagy másik nem számára javalltak. A célközönség ilyen irányú szűkítése elsősorban a növényekben lévő hatóanyagoknak, például a különféle növényi hormonoknak is köszönhető. Könnyen belátható, hogy a fitoösztrogént termelő növények inkább a hölgyek körében népszerűek, míg a prosztata működését javító kisvirágú füzike teáját jórészt a férfiak fogyasztják. A dolog ugyanakkor mégsem kizárólagos – de ne szaladjuk ennyire előre! Vegyünk sorra néhány, elsősorban a hölgyek számára ajánlott gyógynövényt!
„Ha valakit ecettel vagy pálinkával nem lehet meggyógyítani, annak már ácsolják a keresztet!” – tartja a mondás Göcsejben, talán nem is valótlanul. Azonban míg a pálinka gyógyító hatásairól szinte bárhol hallhatunk, az ecet hasonló érdemei méltatlanul az ismeretlen homályába vesztek. Talán persze ez sem ok nélkül, mivel a legtöbb bolt polcán található „ecetnek” sajnos köze sincsen a régiségben mindenhol általánosan ismert és használt ecetekhez… A legismertebb alternatívát talán az almaecet jelenti, azonban az esetek többségében ez sem több, mint az ipari almalé előállításának egyik mellékterméke. Kétségbeesésre azonban semmi ok, teremtő szándék és érett gyümölcs birtokában akár otthon is bárki elkészítheti saját ecetét!
A magyar nyelv ősi volta és hihetetlen gazdagsága a gyógyítás, orvoslás számára is olyan kincsesláda, melyet bármelyikünk kinyithat, még csak különlegesebb kulcsra sincsen szükség: az odafigyelés és értő hallgatás képessége csak gyakorlás kérdése.
