Ha egy embert elaltatunk, s ő nem tudja, mennyi idő telik el, mire valamelyik általunk ismert hipermarketben felébresztjük, vajon a zöldségpult kínálatából meg tudná mondani, nagyjából hol vagyunk a földtekén, és vajon milyen évszak van? Nem vagyok ebben biztos, már csak azért sem, mert a minap is láttam a boltban epret, szedret és banánt egymás mellett. Egyiknek ideje, másiknak termőhelye nincsen nálunk, mégis karnyújtásnyira vannak mind.
Hogy ebben a helyzetben mi Európának, a kontinens és az országok döntéshozóinak és persze az itt élőknek szerepe, azt sokan sokféle módon vizsgálták már, a mediterrán vidékek gazdálkodói azonban egy kétségkívül izgalmas, újat hozó programot indítottak a témában. Az „Enjoy, it’s from Europe!” („Élvezd, Európából való”) szlogennel meghirdetett projekt célja felhívni a figyelmet arra, hogy ha már nyakig benne is vagyunk a világkereskedelem katyvaszában, vásárlóként dönthetünk arról, hogy ha nem is csak hazai, legalább európai termékek kerüljenek az asztalunkra.
Ugyanis bár narancsot, olívabogyót, olívaolajat, avokádót (és a sort még hosszan folytathatnánk) nem termeszthetünk (még) itthon, ezeknek mind létezik európai változata. Hogy megismerjük, milyen sokféle terméket képes előállítani egy dél-Európai nemzet, a „Mediterranean Combo” nemzetközi program keretében spanyol gazdálkodókat kerestünk fel. Olyan termelőket, akiknek áruja
megfelelő jogi szabályozás és marketing segítségével minden gond nélkül ki tudnák váltani a távoli kontinensekről érkező importot.
***
Rizstermesztés Spanyolországban
Ha Valenciába mész, feltétlenül egyél paellát, azt ott találták fel! – kaptam a jótanácsot egy régi kedves ismerőstől. Tudtam én, hogy ez valami rizsből készült egytálétel, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a hozzá szükséges alapanyagot immáron több, mint 1200 éve (!) helyben meg is termelik a környékbeli gazdálkodók. Nem csoda, hogy a helyi lakossága számára a rizs jóval több, mint egy gabonaféle: történelmük összefonódott ezzel az Ázsiából származó növénnyel, ami éltük, kultúrájuk és identitásuk meghatározó részévé vált.
A rizstermesztés már az arab világ idején óriási méreteket öltött, akkoriban 21 ezer hektáron gazdálkodtak – ez a jelenlegi 2700 hektárhoz mérve (is) valami elképesztő mennyiség.
A korai századokban Valencia környékén a rizstermesztés a megélhetés kulcsa volt, egészen addig, amíg a sok maláriás eset miatt be nem tiltották a területek ilyetén felhasználást – évszázadokra.
Az orvoslás még nem ismerte a malária kialakulásának valódi okát, így a betegséget a rizs fogyasztásával hozták összefüggésbe.
A tiltás hatására a rizsföldek területe valóban csökkent, ez pedig indirekt módon mérsékelni tudta a betegség terjedését. Ugyanakkor a 18. századig érvényben maradt a szabályozás, egészen addig, amíg fel nem fedezték a malária valódi okát: azt, hogy a betegséget nem a rizs, hanem a rizsföldeken nagy tömegekben élő szúnyogok terjesztik. A századokon keresztül titokban tevékenykedő rizstermesztők ezt követően újra legálisan tehették a dolgukat, hogy aztán a 20. század elején ismét virágkorát élje az ágazat.
A termesztéssel töltött 1200 év nem csupán történelmi és kulturális értelemben hagy lenyomatokat, de már a biológiai fejlődés szempontjából is értelmezhető időtáv. A hosszan tartó, folyamatos előállítás során a legjobb adottságú régiókban sajátos fajtakörrel rendelkező termőtájak alakultak ki. A rizstermesztés központi területét egy, a tengerbe torkolló lagúna és környéke adja, ami egyúttal az Albufera Nemzeti Park magterületeinek is otthont ad. Mivel a park területének 75 százalékát rizsföldek borítják, a gazdálkodóknak nemcsak egymással, de a természetvédelmi szakemberekkel is össze kell hangolniuk munkájukat, ami értelemszerűen nem megy konfliktusok nélkül.
Itt van például a flamingók kérdése. A madarak madártani és turisztikai szempontból megőrzendő értéket jelentenek, ugyanakkor a rizstermesztők egyik legádázabb ellenségei, ugyanis ők a rizsföldek legnagyobb kártevői. Egyértelmű, hogy a látszólag ellentétes érdekek összefésüléséhez komplex, az ökoszisztéma egészét szem előtt tartó szabályozási és gazdálkodási struktúra követésére van szükség – hangsúlyozza egy helyi gazdálkodó, aki egyúttal a rizstermesztők szövetkezetének is zászlóvivője. A lagúna környékének egyensúlyát csak a különféle érdekcsoportok közös akarata mentén lehet megőrizni. Ehhez viszont kulcsfontosságú, hogy ráébredjünk, az ellentétek látszólagosak: a turizmus, a természetvédelem, a vadászat és a gazdálkodás területei valójában egymásra vannak utalta. Ráadásul ugyanabban érdekeltek, kivétel nélkül mind azt szeretnék, hogy az élőkörnyezetet minél jobb állapotban őrizhessék meg.
A siker persze, mint mindig, ez esetben is az embereken múlik. Azon, hogy milyen forrásból szerezzük be élelmiszereinket, méginkább, hogy milyen élelmiszereket vásárolunk, mert bár a banánról és egyéb, jellemzően tengerentúli országokból érkező falatokról lemondhatunk, jó eséllyel rizst mind fogyasztunk. De vajon megnézzük, az honnan érkezett?
A Valencia környéki rizstermesztők nálam mostantól elsőbbséget élveznek, legyen bár szó zöldséges paelláról, tenger gyümölcseivel készült arroz meloso-ról, vagy éppen a jól ismert rizibiziről…
Fotók: Pottyondy Ákos
