„A bicikliző papagáj és a valódi hagyományőrzés közt kifeszített drótkötélen egyensúlyozunk” – Interjú Krekács Zoltán lovas solymásszal

Hős

„A bicikliző papagáj és a valódi hagyományőrzés közt kifeszített drótkötélen egyensúlyozunk” – Interjú Krekács Zoltán lovas solymásszal

Krekács Zoltán lovas solymászként éli mindennapjait, a hagyomány őrzése helyett annak megélését választotta életmódjául. Az évek során az elméleti ismeretek mellett felbecsülhetetlen értékű gyakorlati tudásra tett szert. Az egykor uralkodók és hercegek által is nagyrabecsült foglalkozást űző fiatalemberrel pannonhalmi tanyáján beszélgettünk.

Mi az első emléked a madarakról?

Gyerekkoromban nagyon sok állat vett körül, de rendkívül érdekelt a vadászat is. Volt egy öreg vadász bácsi, aki néha különféle sérült madarakat hozott, amiket aztán felépülésükig egy ketrecben tartottam. Ezek voltak az első madaraim. Azt is sokszor figyeltem, mikor egy ragadozó madár hajtja a galambfalkát. Akkoriban nálunk a köznyelvben az összes ragadozó „vércse” volt, én viszont már akkor sem akartam csak a felszínt kapargatni, inkább utánanéztem a részleteknek. Így aztán kiderült, hogy a „vércse” valójában héja vagy karvaly.

Hogy lett ebből solymászat?

Sokat figyeltem a ragadozó madarakat, de akkor még nem tudatosult bennem, hogy mi is valójában a solymászat, az meg pláne fel sem merült, hogy ezekkel a csodálatos madarakkal egyszer majd zsákmányt fogatok… A solymászat műveléséhez megfelelő érettségre van szükség, hogy a vonzalom ne egy gyermekkori fellángolás legyen, hanem valódi szándék álljon mögötte. Én 18 éves koromban találkoztam egy emberrel, aki a vadászatnak minden hagyományos vállfaját, köztük a solymászatot is művelte. Attól a pillanattól fogva tudtam, mit is akarok ezzel az egésszel.

Lovas solymász vagy. Hogyan tudod ennek az elképesztően ősi tudásnak és kultúrának a lényegét a mai világban megőrizni, hogy amit csinálsz, több legyen puszta látványosságnál?

Nagyon egyszerű erre a válasz: nem a profit motivál. Az életben maradáshoz nyilván anyagiakra is szükség van, de hiszem, hogy ha a pénzszerzés helyett valami nemesebb célért dolgozom, akkor annak eléréséhez az eszközt a Teremtő mindig megadja majd. Az emberek ezt nagyon sokszor fordítva gondolják: előbb akarják látni, hogy ebből vagy abból akár lehet is valami, és csak aztán hajlandók valóban energiát fektetni a dologba.

A solymászatnak van egy látszólagos célja, ami azonban csak a felszín, mert miközben ezt műveli az ember, egészen más tudatállapotba kerül. Egy olyan világba lép be, melyben jó elmélyülni, ahol minden mindennel összefügg, ezért igazából mindent kedvvel és örömmel tehet. A lovas solymászat nemcsak abból áll, hogy egy sólyommal a kezemen lovaglok, hanem abból is, hogy az állatokról gondoskodom, beszerzem a takarmányukat, vagy éppen karbantartom a szerszámaimat, elkészítem a sólyomsapkákat. A hétköznapok egy idő után könnyen rutinszerűvé válnak, de mindig vannak olyan pillanatok, amelyekben érdemes elmélyülni. A bemutatók előtti beöltözés, a ló fölnyergelése, a sólymok előkészítése számomra valójában mind-mind előkészítő folyamatai annak a rituálénak, amit aztán a közönség előtt el fogok végezni.

Mindebből kívülről annyi látszik, hogy ülsz egy lovon valami régi ruhában, fölröppentesz egy madarat, ami aztán visszaül a kezedre. Nagyjából három perc alatt vége is van egy bemutatónak. Hogyan lehet megmutatni, hogy mindezek mögött mekkora munka, áldozat és küldetéstudat van?

Egy bemutató akciódús része valóban rövid. Mégis azt gondolom, hogy az emberek zöme ha nem is tudja, de legalábbis érzi, mi munka van ebben az életmódban. Olyan megfoghatatlan ősi misztikumnak tűnhet az egész, amihez a mai korban nagyon ritkán kapcsolódhatnak, ezért nem meglepő, ha nem is igazán tudják hová tenni… Egy számukra megfoghatatlan, hihetetlen dolgot látnak abban a pár percben. Utána akár tudat alatt is ott marad a kérdés, hogy ezt hogyan lehet megcsinálni. Ez is érték.

A madaraid bármikor világgá repülhetnének, amikor elengeded őket. Mégis mi az, ami miatt visszatérnek a kezedre?

Sokan azt gondolják, hogy a solymászat ember és madár között valami mély lelki kapcsolatot feltételez, de szerintem ez nem így van. Fontos a szakralitás, de a ragadozó madár és az ember között földi szinten egy nagyon komoly érdekkapcsolat is fennáll. A kutya örök hűséget fogadott az embernek, akár az életét is adja a gazdájáért, a ló szintén belemegy olyan helyzetekbe, amelyek az életét veszélyeztetik. A sólyom megcsinálja azt, amire az ember tanítja, azonban sosem menne bele olyan szituációba, amiben az életét föl kellene adnia. A köztünk lévő kapcsolat egy érdekkapcsolat, amely azonban nem működhet bizalom és hitrendszer nélkül.

Mit értesz az alatt, hogy hitrendszer?

Hiszek és bízom benne, hogy a madár képes megcsinálni, amit szeretnék. Az a napi szintű munka és idő, amit együtt töltünk, nyilvánvalóan valami társi kapcsolatot hoz létre közöttünk. Ez a társi kapcsolat csak akkor tud működni, ha van kettőnk közt bizalom. Ez minden élőlénynél így működik: ha érdemi időt adunk valakinek, a bizalom egyre inkább épül és megerősödik, aminek mindig pozitív hatása van.

Egy sólyomnak sem kényelmes 100 méterrel a fejem fölött küzdeni a nagy széllel. Megcsinálja, mert képes rá, de nekem kell rávennem, hogy ő elérje ezt a magasságot. Ezt csak nagyon következetes munkával tudom elérni, mindig apró lépcsőfokonként haladva. Van, amikor visszalépünk egyet, nem baj, holnap újrakezdjük. Csiszolgatjuk, építgetjük a sólyom munkásságát, mígnem kialakul az, amit tőle el szeretnénk várni.

Hogy éred el?

Ha azt szeretném egy madártól, hogy magasra repüljön, akkor nyilván nem akkor fogom jutalmazni, amikor a föld fölött repül és a szárnyaival a füvet érintgeti. De amikor eléri azt a helyzetet, amit én elvárok tőle, a másodperc töredékében meg kell jutalmaznom, úgy, hogy ő megértse, neki miért van szüksége arra a pozícióra.

Gyakorlatilag azért csinálja meg, amit kérsz, mert haszna származik belőle?

A haszon szóról nekem az jut eszembe, hogy valamiből én úgy profitálok, hogy a másik nem. Ezért a haszon szó valahogy nem írja le azt, ami itt történik.

Mit használnál helyette?

Jó kérdés. Nem tudom, hogy fejezném ki az adok-kapok dolgot…

A solymászatnak, de minden másnak is az alapja, hogy először idomulok, és csak utána idomítok.

Magyarán először én adok, hogy aztán kaphassak. De ez nem haszon. Ez egy kiegyenlítődés inkább.

Mikor elkezdtem solymászni, a családom és a barátaim föltették a kérdést, hogy mi ebből a hasznom? Materiális gondolatmenet alapján mindig muszáj lenne valami kézzelfogható dolgot produkálni, de mi van, ha az, amit csinálsz, neked lelki hasznot hoz, olyan szellemi táplálékot ad, amiből a jövőben emberként, apaként, hazafiként épülni tudsz? Persze közben nem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak a Földön élünk… Nagyon jó, ha szellemi dolgokkal foglalkozhatok, de akkor lesz hiteles az egész, hogyha ezt élettel, tartalommal, is meg tudom tölteni. Hiszek a Teremtőben és abban a feladatban, amit Ő elém tett. Nagyon erős képzelőerőm van. A képzelet azt jelenti, hogy alkotok egy képet, ami ugyan elsőre egy illúzió, de én eldöntöm, hogy holnap valóra váltom. Olyan képet úgysem alkothatok, amire nem vagyok képes. 

Pannonhalmán éltek családoddal egy tanyán, ahol a hagyományt nem őrzitek, hanem megélitek. Nem valamiféle munkahelyként jársz ide, hanem ebben és ezzel élve töltitek napjaitokat.

Gyakorlatilag 50 évet vártam erre, és remélem, még bőven kapok időt… Amit mi élünk, az egyszerre életforma és értékmentés is. Ha azt kérdezik, mi az a hivatásos solymász, akkor vissza szoktam kérdezni, hogy el tudják-e képzelni, hogy egy tanár úgy tanít, hogy közben egy gyárba jár be két műszakban dolgozni? Nyilván nem. Ő tanít, és emellett normális esetben nem férhet meg más.

Mi is teljes mértékben életformaként éljük meg azt, ami a hivatásunk. 

Mi tölti ki a napjaidat? Hogyan él egy lovas solymász 2022-ben?

Mivel lovas solymászatról beszélünk, állatokat tartok. Sólymot, lovat, egyebet, amiknek a napi szintű együttműködés érdekében megfelelő, tiszta és biztonságos pihenő- és élőhelyet kell teremteni, de ez önmagában nyilvánvalóan nem elég. Nagyon fontos, hogy semmilyen tekintetben ne essünk túlzásokba. Nyilván nem szabad engedni, hogy a ló nyakig trágyában álljon, de azért nem árt, ha az állat immunrendszerét is engedjük dolgozni. Karámban tartom a lovaimat, és ha lehet, akkor a legelőre is kimennek, én azért mindennap összeszedem azt az egy talicska trágyát, mert azt gondolom, hogy nekem kell, hogy legyen, és van is erre negyed órám.

Kulcsfontosságú, hogy megfelelő takarmányt tudjak nekik biztosítani. Ha megmarad, az nem nagy baj, de ha kevés, az nagyon… A hét ragadozó madárnak havonta minimum 100 galambot kell biztosítanom, amit értelemszerűen nem tudok az áruházakban vagy a hentesnél beszerezni. Olyan kapcsolatrendszert kell fenntartanom, hogy ezeket mégis mindig biztosítani tudjam számukra.

Milyen madarakkal dolgozol?

Én nagyon „sólymos lelkületű” vagyok. Hat sólymom és egy amerikai héjám van, aki kimondottan munkatárs, a biológiai védelembe vetem be olyan területeken, például raktárépületekben, ahol egy sólyommal képtelen lennék boldogulni. A nagy földterületeken, ahol minimum 25 hektáros területeket kell madármentesítenünk, vagy bemutatókat teljesítenünk, ott viszont kizárólag a sólymokkal dolgozok. A hagyományos magyar solymászatot nagyon hitelesen szeretném bemutatni és művelni. Ebben Magyarországon ma talán még sajnos egyedül vagyok, de remélem, hogy egyre több képviselő lesz. Olyan példát szeretnék mutatni, ami láttán egyre több fiatal őrzi és műveli majd a magyar kultúra és szellemi örökség azon részét, amelyet ma már hungarikumként is számontartanak. Emiatt nagyon sok haszonról is lemondtam, mert sokkal több bemutatót rendelnének meg tőlem, ha mondjuk kis aranyos baglyocskát is vinnék. Valóban, de az nem a magyar solymászat, az egy show.

A bicikliző papagáj és a valódi hagyományőrzés közt kifeszített drótkötélen egyensúlyozunk…

A mai világ sokszor készen, azonnali fogyasztásra kínál mindent, a mögöttes munkát, tartalmat nem látni. Hogyan válhat mégis vonzóvá a solymászat az új generációk számára?

Mikor a kisgyermekemet öltöztetem, azt szoktam mondani neki, hogy figyelj, nem én öltözök, hanem te, én csak segíteni tudok benne neked! Mi egy példát tudunk felmutatni, hogy is lehet élni. Mert lehet így élni, büszkének lehet lenni a múltadra és kultúrádra. Egy ponton túl viszont már minden az emberek saját döntésén múlik.

Van rossz döntés?

Valószínűleg nincs. Legfeljebb negatívan éljük meg a következményeket, amiket viszont csak utólag érzékelünk. De döntést kell hozni.

Ha egyetlen embert sem érdekelne ez a dolog, akkor is csinálnád?

Igen, egészen biztosan. Nem voltam mindig hivatásos solymász, nem mindig csak ebből éltem, de akkor is legfeljebb csak félállásokat vállaltam, hogy tudjam a madaraimat repíteni. Látszólag a semmire alapoztam akkor, de tudtam jól, hogy el fog jönni a pillanat, amikor majd megcsörren a telefon, és újra kell a bemutatóm. Nem értek a marketinghez, nem dobtam föl hirdetéseket az internetre, inkább a kapcsolatrendszeremet használtam, azon keresztül jutottam munkákhoz. Hálás vagyok a lehetőségekért, legyen szó akár filmekben való szereplésről, akár a győri állatkertben kapott feladatokról.

Van olyan, amit mégis máshogy csinálnál, mint ahogy az elmúlt 50 évben történt?

Igen, legfőképp a solymászatban. A solymászat kezdetben számomra egy olyan megnyugtató tevékenység volt, amiben rendkívüli módon föl tudtam töltődni. De amikor egyszer csak azt mondták, hogy az adott évben 400 bemutatót kérnek, akkor elgondolkoztam…

Nagyon szép, hogy én hivatásos solymász lehetek, fizetnek is érte, de azért le kell valamit tenni az asztalra, teljesíteni kell.

Hirtelen nyomás alá kerültem, ami mellett szinte lehetetlen megtartani azt a lelki békét, amit korábban a solymászat adott. Keresem a békéhez visszavezető utat, és Istennek hála most már abban a helyzetben vagyunk, hogy megélhetem azt, mert nem diktál nekünk senki. A magunk urai vagyunk, mi szabjuk meg, mennyi programot, bemutatót vállalunk. Jönnek a felkérések, amikért hálásak vagyunk és igyekszünk nekik megfelelni, de nem az a cél, hogy belerokkanjunk a feladatokba, hanem hogy boldogan éljünk.

Nagy a különbség a boldogulás és a megélhetés között…

Nagyon hálás vagyok, hogy itt és így élhetek. Nagyon jó barátok vesznek körül, itt vagyunk karnyújtásnyira, számíthatunk egymásra bármikor, akár csak gondolati szinten, imában, vagy éppen konkrét segítséggel. Nem tudom azt elképzelni, hogy ha valamelyik barátom fölhív hajnali fél 2-kor, akkor azt mondjam neki, hogy hagyjál már, mert alszom… Teljesen természetes, hogy rögtön ülnék az autóba, és mennék segíteni, mert tudom, hogy ő is megtenné értem. Ezek az emberek úgy gondolkoznak, hogy amim van, megosztom ma veled, mert ha holnap kell, te is biztosan megosztod velem. Én valahogy így látom, és egyszerűen nem tudnék elmenni a segítségnyújtás lehetősége mellett.

Ezt a tanyát, ahol élünk, a szántóföldből teremtettük magunk és a barátaink segítségével. Nem volt rá pénzünk, de valahogy mégis összejött. Az embereknek nincs hitük, pedig amíg nem kezdik el a kapukat nyitogatni, nem mennek és járnak utána vágyaiknak, addig a Teremtő nem is fogja azokat megadni. Lehet, hogy nem mindannyiunknak ez a sorsa, de nekem az jutott, hogy a jó dolgokat ki kell érdemelni. Van erre egy jó mondás: ahhoz, hogy értékeld a vizet, meg kell járnod a sivatagot.

Ha egy tanácsot adhatnál a fiaidnak, akkor mi lenne az?

A nőkkel csak okosan… (nevet)

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X