Augusztus 15-e Nagyboldogasszony napja. A római katolikus egyház ilyenkor világszerte Jézus édesanyjának, Szűz Máriának mennybevételét ünnepeli.

Ez a legrégebbi Szűz Mária ünnepünk, megtartásáról már az ötödik-hatodik századból is vannak írásos emlékek.

A Napba öltözött asszony oltalmában – Nagyboldogasszony a magyarság egyik legfontosabb ünnepe

A magyarság legnagyobb, egyben legbensőségesebb Mária ünnepe van ma: Nagyboldogasszony napja, melyen Szűz Mária mennybevételére (Assumptio Beatae Mariae Virginis) emlékezünk. Számunkra ez az ünnep rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen Szent István királyunk – aki minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot – 1038-ban, halála előtt ezen a napon ajánlotta országát és népét Szűz Mária oltalmába, tehát Nagyboldogasszony napját államalapító királyunk avatta ünneppé. Azóta Szűz Máriát Magyarország védőszentjeként, patrónusaként tiszteljük, Magyarok Nagyasszonyának tekintjük. Ünnepének liturgikus szokásrendje mellett gazdag paraliturgikus és folklórhagyományunk is van szerte a magyar nyelvterületen. 

Nagyboldogasszony ünnepe régen

I. Szent István király tette parancsolt ünneppé Szűz Mária mennybevételének napját, ez nagymértékben segítette a hazánkba érkező római prédikátorokat, és lehetővé tette, hogy Kárpát-medence szerte fennmaradjanak azok az archaikus népi imádságok, melyek a Boldogasszony közbenjárását kérik.

A szülőágyat gyakorta szokás a „boldogasszony ágyának” is nevezni, és a szülés idején sok helyen a mai napig gyertyát gyújtanak a Boldogasszony tiszteletére és segítségét kérve. Sok helyen hozzá imádkoznak gyermekáldásért is. 

„Nem vajunk árvák, van Édesanyánk, ki a magas mennyekből, gondot vüsel ránk! Nem vajunk árvák, van Édesanyánk, palástoddal takarj be, úgy vigyázz rejánk!”

Szűz Mária legendája szerint, mikor az Isten anyja sírba szállt, különféle füvek csodálatos illata áradt ki, s hogy teste az enyészeté ne legyen, Fia testestül-lelkestül magához vette. Ebből a tudásból fakad az a hagyomány, mely szerint Nagyboldogasszony ünnepén különféle gyógyfüveket, gabonát, s egyéb növényeket is megszentelnek.

Az ilyenkor szedett füveknek a néphit szerint őrző, gyógyító ereje van, ezért is tették kisebb csokraikat betegek ágya mellé, új pár ágyába, vagy akár házak alapjába.

Nagyboldogasszony füveskertje

Szeged környékén az ekkor leszedett mentát koszorúba kötötték, s három napra a ház tetejére tették, hogy a Nap sugara és a Hold harmatja is megáldja. A megszentelt gyógyfűcsokrokat sok helyen megszárították, majd felizzítva füstölésre használták. A háziasszony az izzó-füstölő csokorral körbejárt és megszentelte a benti teret, míg a ház melletti épületeket, istállókat, magtárakat a gazda járta be ugyanebből a célból.

A füstölést gyakorta betegek mellett is végezték, hogy „kifüstöljék” belőlük a gonoszt.

Egyes vidékeken a gyógyfüvek csokrába különböző gyümölcsfák ágait is belekötik, ezzel is gazdagítva a hagyományt, s erősítve a gyümölcsök gyógyításban való jelentőségének bizonyosságát.

Mivel Nagyboldogasszony ünnepén Szűz Mária halálára emlékezünk, az ilyenkor szentelt növények a halál körüli szokásrendben is szerepet kaptak.

A szentelt növényekből nemcsak a még üres sírgödörbe, de a koporsóba és a ravatalra is tettek.

Égi édesanyánk tisztelete Erdélyben és csángó testvéreink között nemzetmegtartó erővel bír. A csíksomlyói búcsú ünnepén évről évre sok százezer magyar gyűl össze, hogy elzarándokoljon a Kárpát-medence legismertebb Mária-szobrához, amit a kegytemplom főoltára mögött őriznek. 

Szent István király ezer éve Mária oltalmába ajánlotta hazánkat, ehhez a gesztushoz mi, magyarok, minden Mária-ünnepen csatlakozhatunk.

Nyitókép: 123RF