A Mátra főgerincének hullámvasútszerű, egyszer szelíd, máskor zord vonulatától délre, szinte magányosan emelkedik a Világos-hegy – vagy a helyiek által Kopasz-nak nevezett csúcs, mely számos vélemény szerint az ország legszebb természetes kilátópontja. A magyar Fuji-nak nevezett csúcs nem csak szép, de egyszerre legendák övezte földrajzi hely is.
A „magyar Fuji”
Van egy hegy a Mátrában, amelynek neve kevésbé sem cseng olyan ismerősen, mint a Kékesé vagy a Galyatetőé. Nem áll a tetején magas kilátótorony, nem vezet fel rá aszfaltozott út, nincs emlékműve és a turisták többsége talán még többszöri mátrai kirándulásán sem hall róla. Akik azonban egyszer feljutnak a tetejére, azok kivétel nélkül ugyanazzal a mondattal térnek haza: „Ezt az életben legalább egyszer látni kell.”
A Gyöngyöstarján fölé magasodó Világos-hegy, vagy ahogyan sokan ma is nevezik, a Kopasz-hegy, a Mátra egyik legkülönlegesebb pontja. Nem kifejezetten a magassága, természetvédelmi jelentősége, földrajzi vagy történelmi értéke miatt, hanem azért, mert olyan természetes panorámát kínál, amelyhez hasonlót Magyarországon csak kevés helyen találunk. A 708 méter magas hegytetőről egyszerre láthatjuk a Mátra főgerincét, a Kékest, a Galyát, Mátrabércet, a Cserhát dombvidékét, a Gödöllői-dombságot, a Budai-hegységet, a Pilist, a Börzsönyt és az Alföld végtelen síkságát. Tiszta időben a horizont szinte beláthatatlan távolságokban terül el alattunk.
Egykori tűzhányó mivoltát csúcsos, piramisszerű alakja miatt le sem tagadhatja: bár nem tanúhegy, lerí róla, hogy hajdanán – mint megannyi szomszédos testvére – vulkánként működött. A tavasszal virágzó, az évek során Gyöngyöstarján nevezetességévé vált, egy kilométer hosszú vérszilva-fasor és a háttérben magasodó Világos-hegy sokak számára a japánok méltán híres Cseresznyevirág-ünnepére emlékeztetik az ide látogatókat. Ki ne látott volna már olyan képeslapot, posztert, hátteret, képernyőkímélőt, füzetborítót ésatöbbit, amely a meseszép Fujikawaguchiko-t ábrázolná cseresznyevirágzáskor, háttérben a Fuji ikonikus vulkánjával? Hasonló látvány jelenik meg minden év márciusában – áprilisában a Mátraalján is, ezért nevezte el a köznyelv magyar Fujinak a Világos-hegyet.
Gyöngyöstarján, falucska a hegyek lábnál
„Mátra alján, falu szélén…” – cseng ismerősen Fazekas Anna Öreg néne őzikéje című verses meséje, melynek első sorai akár Gyöngyöstarján templomtornyát és házait is megidézhetik a szemünk előtt pergő virtuális jelenetben. A Mátra déli oldalán fekvő község már messziről különleges látványt nyújt. A házak fölé szőlőkkel borított domboldalak emelkednek, mögöttük pedig egyre magasabb erdős hegyek rajzolódnak ki, köztük a Világos- vagy-Kopasz-hegy ikonikus süvegével. A település története hosszú-hosszú évszázadokra nyúlik vissza. A környéken már a honfoglalás kora előtt, a késő bronzkorban is éltek emberek, de a falu első írásos említése a középkorból származik. A Mátra déli lejtői mindig kedveztek a mezőgazdaságnak, különösen a szőlőtermesztésnek. A helyiek évszázadokon át a hegyek és a szőlők világában éltek, miközben a Világos-hegy és a Tót-hegyes menedéket nyújtva őrizte az itt megtelepülő lakosokat. A településen – a vérszilva ünnep mellett – mindmáig nagy hangsúlyt kapnak a szőlővel és borral kapcsolatos rendezvények, valamint országosan, sőt nemzetközileg elismert borászatok is működnek a térségben. A falut járva ma is érezhető ez a kapcsolat: a Világos-hegy nem egyszerű földrajzi pont a térképen, és nem is csupán a táj egy eleme. A helyiek mindennapjainak része. A történelem része, a túraútvonalak fontos állomása, és a legendák egyik középpontja.
A zöld háromszög nyomában a Világos felé
A Világos-hegy meghódítása rendszerint Gyöngyöstarján központjából indul, de a 708 m magas hegycsúcs Mátraszentimre felől is megközelíthető. A csúcsra vezető legkézenfekvőbb útvonal a zöld háromszög jelzés, amely előbb a település szélén húzódó pincesorok és gyümölcsösök között kapaszkodik felfelé, majd fokozatosan eltávolodik az ember által formált tájtól. Az útvonal jól jelzett, a zöld háromszög jelzés mindenhol egyértelműen és pontosan követhető egészen a csúcsig. Az első kilométereken még sokáig visszanézhetünk a falura. Jól kirajzolódnak a Mátraalja jellegzetes vonásai: a szőlőhegyek, a gondosan művelt kertek, a völgytalpra települt házsorok és a déli irányban szétterülő síkvidék. Nem véletlen, hogy évszázadokon keresztül éppen itt alakult ki a térség egyik legjelentősebb szőlőművelő közössége. A hegyek közelsége, a vulkanikus eredetű talaj és a kedvező mikroklíma különleges adottságokat teremtett a gazdálkodók számára.
A turistaút hamarosan maga mögött hagyja a szőlőket, és belép a Világos-hegy déli oldalát borító erdők világába. Ezek a hegyoldalak jól mutatják a Mátra déli peremének sajátos karakterét. Többször kisebb ligetekkel, majd elsősorban cseres-tölgyes állományokkal találkozhatunk, amelyek a szárazabb, melegebb lejtőkön érzik igazán otthon magukat. Tavasszal a virágzó aljnövényzet, nyár elején a harsogó zöld lombkorona, ősszel pedig a vöröses és aranyló színek miatt különösen látványos ez a szakasz, kiemelten amiatt is, hogy augusztus-szeptemberben tömegesen virágzik az őszi kikerics.
A Világos-hegyre vezető út egyik érdekessége, hogy a csúcs hosszú ideig rejtve marad a túrázó elől. Bár a hegy tömege végig fölénk magasodik, az erdő csak ritkán enged bepillantást a tető közelében húzódó sziklás részekre. Emiatt a kapaszkodás során az ember hajlamos azt hinni, hogy egy átlagos mátrai hegyoldalon halad.
A Kőmorzsás-tetőt magunk mögött hagyva, rövid szakaszon egy széles dózerúton halad a jelzés, majd egy fiatalos, sűrű erdőrészhez érve kanyarodik jobbra, felfelé. Az izzasztó emelkedő és a valós erőpróba itt kezdődik igazán: a Disznós-domb oldalában többnyire fenyőerdőben, majd egy vegyes, de elsősorban cseres-tölgyes állományú erdőben kanyarog az út izzasztóan felfelé. Az utolsó pár száz méteren levegőért kapkodva, a verítéket törölve, egyre csúszósabb, porzó, sziklás terep kínál valódi kalandtúrát és erőpróbát, a hamarosan kitárulkozó panoráma azonban minden fáradságot megér!
A csúcs déli oldalán
Leküzdve a mögöttünk álló kihívásokat és kalandos perceket, megérkezünk a hegycsúcs déli oldalára, ahol azonnal látjuk, honnan is kapta a nevét: a kopasz hegyoldalban, világos, oválisan elterülő sziklás réten nem nőnek fák és cserjék, viszont annál gazdagabb a gyepszint: vadvirágok, gyógynövények és védett fajok is megjelennek a sziklagyepeken.
A kilátás lélegzetelállító: a tériszonyosoknak a peremtől bentebb, a kalandvágyó, biztosabb léptű túrázóknak a sziklaformációk tetejére állva gyökerezik földbe a lábuk a látványtól: mintha egy moziterem első sorában ülnénk, a robosztus vászon pedig ingerekben és felbecsülhetetlen látványban gazdag filmként hullana fölénk. Délre tekintve az Alföld tengernek tűnő, soha véget nem érő síkja hullámzik, megannyi településsel, falucskával és városokkal: alattunk a Jászság, keletre a Hevesi Füves Puszták, még keletebbre a Borsodi-Mezőség, egészen távol a Tiszazug. Piciny háztetők képében közvetlenül a lábunk alatt Gyöngyöstarján, szomszédjában Gyöngyösoroszi, kicsit távolabb Gyöngyöspata, Nagyréde és a Mátra kapuja, Gyöngyös.
Egészen kelet felé tekintve, hirtelen emelkedik a Mátra az Alföld síkjából: A Sár-hegy, a Pipis-hegy, a Benehát… majd törnek az égbe a csúcsok: a Hidas-bérc és a Kékes, mint a Mátra feje – uralkodnak a térségen. Kékestető északi oldalában a Sombokor meredek letörése, majd a Mátra-nyereg… s újabb hullámzó hegykoszorúkon, mély völgyeken és vízmosások által formált térszíneken túl, erdők rengetegének közepén az ország második legmagasabb tömbje, a Galya.
Világosvár, a hegytető őrszeme
Közvetlen a csúcs alatti szakaszon a turistaút jelentősen meredekebbé válik. A vulkanikus kőzeteken kialakult ösvény helyenként sziklák között kanyarog, miközben gyorsan gyűlnek a szintméterek. Itt már nem hosszú emelkedőről van szó, de kellően intenzív ahhoz, hogy a túrázó megérezze a hegy erejét. A Mátra számos pontján találunk magasabb csúcsokat, mégis kevesen vitatják, hogy a Világos-hegy utolsó kapaszkodója a hegység egyik legemlékezetesebb emelkedője. A cserjés-erdős terület határán még egy pillantást vetünk az alattunk elterülő tájra (tényleg olyan, mintha egy drónnal szállnánk, vagy paplanernyővel repülnénk a vidék fölött), majd belépünk az egykor itt álló, Világosvárként emlegetett, ovális alakú erősség területére, továbbra is a zöld háromszög jelzést követve.
Az egykor itt magasodó erősség a Mátra kevésbé ismert történelmi emlékei közé tartozik. A laikus szem számára talán nehezen értelmezhető a terepen kirajzolódó sáncrendszer és a szétszórt kövek együttese, ám a hely jelentőségét nem az építészeti látványosság adja. A vár valódi értéke a fekvése volt: mindaz, aki felér a hegytetőre, annak néhány perc elegendő ahhoz, hogy megértse, miért épült erődítés erre a pontra. Innen a Mátra déli előtere, a Tarna és a Zagyva vidéke, valamint az Alföld felé nyíló átjárók egyaránt ellenőrizhetők voltak. A középkor emberének szemével nézve ez kivételes stratégiai helyzetet jelentett. Nem véletlen, hogy a kutatások a hegyen jóval a középkort megelőző emberi jelenlét nyomait is feltárták. A magaslat előnyeit már az őskori közösségek is felismerték, hiszen a védelem és a táj fölötti ellenőrzés szempontjából egyaránt ideális helyet kínált. A felső és három elővárból álló vár elfoglalta teljes hosszában a hegytetőt. Az Árpád-kori várak közé sorolják. Területén az Árpád-kor második feléből származó fehér színű, korongolt cseréptöredékeket és égetett paticsokat találtak.
A panoráma, amely miatt a Világost sokan a Mátra legszebb csúcsának tartják
A Világos-hegy hírnevét azonban elsősorban nem a történelme, hanem a panorámája alapozta meg. A csúcs nyílt felszíne -mind a déli, mind az északi oldalt tekintve - ritkaságnak számít a Mátrában. Miközben a hegység legtöbb magaslata erdővel fedett, itt a látóhatárt alig zavarják fák vagy bokrok. Ennek köszönhetően szinte teljes körpanoráma tárul a látogatók elé.
Az északi kilátópontról, közvetlenül a csúcskőtől észak felé a Mátra főgerince uralja a látványt. A Mátrabérc hosszú hullámvasútja közül kitűnik a Nagy-Koncsúr, a Muzsla- a Tót-hegyes, a Piszkás-tető és a korábban már látott Galya-csúcs, de a Mátra további nevezetes csúcsi között említhetjük az innen jól látható Kávát, a Havast, a Nagy-Hársast, az Apci-Somlyót, de még a Hosszú-hegyet is, valamint terepasztalként rajzolódik ki a hegység belső medencéinek és völgyeinek rendszere. Nyugat felé a Cserhát dombvidéke következik, mögötte tiszta időben a Börzsöny és a Budai-hegység vonulatai is megjelenhetnek, csakúgy a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Gödöllői-dombság területe is.
A Világos-hegy igazi különlegessége talán nem a fizikai, hanem valamilyen szinten a földrajzi-lelki látóhatár kapcsolódásában rejtőzik: a sziklákon állva nem csupán egy magas pontról tekintünk körbe, hanem egyszerre látjuk Magyarország két legfontosabb tájtípusát: a hegyvidéket és a síkságot – ez az, ami igazán rendkívüli, hiszen olyan perspektívát kapunk ezekre a földrajzi egységekre, amelyekre ilyenformán és módon (szinte karnyújtásnyira) máshol nem nagyon van lehetőség.
A legenda a távoli folyóról
A helyiek között régóta ismert történet kapcsolódik a csúcshoz. A hagyomány szerint különösen tiszta időben, elsősorban az év bizonyos időszakaiban, a lenyugvó nap fénye úgy verődik vissza az Alföld távoli vízfelületeiről, hogy a Világos-hegyről egy fénylő, kígyózó sáv válik láthatóvá a horizont közelében: a Szőke Tisza.
Mindmáig úgy tartják, hogy amikor minden körülmény kedvezően alakul, a folyó víztükrén megcsillanó napfény egészen a Mátráig üzen – akár ősi töltettel. Nem lehetetlen ez, hiszen a Tisza olykor jellegzetes, rikító, szőkés vizének tulajdonsága lehetővé teszi a jelenség kialakulását, valamint több ízben igazolt, hogy a Mátrát a Tisza alföldi szakaszainak több pontjáról is jól látni.
A Világos-hegy tetején állva nem nehéz elképzelni, hogyan születnek ezek a történetek. Akár a mai elbeszélések, akár az ősi legendák. Az Alföld horizontba simuló távlatai valóban olyan látványt nyújtanak, amelyet az ember hajlamos sokáig magával vinni. Ezt az életben legalább egyszer látni kell. Magunkba szívni. Magunkkal vinni és tovább adni.
Van egy hegy a Mátrában, amelynek nevét sokan még ma sem ismerik. Akik azonban egyszer feljutnak rá, sosem felejtik el.
A titokzatos Fekete-tó
A Mátra kevés vizes élőhelyeinek egyike bújik meg Galyatető és Rudolftanya között
