Gáll Orsolya

Van egy elmélet, amely szerint valamennyiünknek megvan a magunk szeretetnyelve, ez azt jelenti, hogy akkor érezzük, hogy igazán fontosak vagyunk, ha azt azon a szeretetnyelven fejezik ki, amit mi a legjobban értünk. Van, akit drága ajándékokkal lehet levenni a lábáról, másnak egy ölelés jelenti a legtöbbet. Jöjjön egy kvíz, amiből kiderül, mennyire ismerjük magunk és szeretteink szeretetnyelvét!

A ralisok világában évtizedek óta fogalom a Ranga név. A pécsi Ranga László, a hatszoros magyar bajnok pályafutását navigátorként kezdte, majd átült a kormánykerék mögé. Szinte az egész életét átszőtte a verseny iránti szenvedély, még otthon, családi körben is gyakran „dolgozott”. A nyaralás is azt jelentette a család számára, hogy versenyekre utaztak. Az aktív versenyzést gyógyíthatatlan betegsége miatt hagyta abba, öröksége azonban máig tovább él: utat neveztek el róla a Mecsekben, az egyik kedvenc versenyszakaszán. Közösségi oldalakon rajongói csoportok emlékeznek rá. Nem pusztán saját hírnevét, sikereit hagyta hátra, hanem mindkét fia követte őt a kanyargós szerpentineken: ifjabb Ranga László és Ranga Péter neve is jól cseng a hazai és nemzetközi ralisportban. A két fiúval raliról, tervekről és szeretett édesapjukról is beszélgettünk.

Volt már úgy, hogy felhívtad anyukádat, és nem vette fel a telefont? Hogy milliószor csengetted, és mikor végre felvette, kiabáltál vele, hogy ne csináljon ilyet többet? Hogy a mobil azért mobil, hogy nála legyen. Hogy legyen szíves és figyeljen oda erre. És úgy voltál már, hogy felhívtad anyukádat, és nem vette fel a telefont? És milliószor csengetted, de nem vette fel, és nem kiabáltál vele. Mert a teste megkapta Hiroshimát. Az éjszaka közepén érkezett. Sötétben, némán. Esélyt sem adott. Nem maradt utána más, csak a csend és a mozdulatlanság. Agyi infarktusnak hívják, vagy stroke-nak. Mentő, hordágy, fejcsóválás, hogy „kicsúsztunk az időablakból”. És némán ordítasz magadban, és fohászkodsz a Jóistenhez, hogy tegyen csodát. A családok életébe atombombaként robban be egy agyi katasztrófa – higgyétek el, éppen megélem.

Kánikula, hőség, szakad rólam a víz, szaladok, telefonálok, egyik feladat jön a másik után, de ott kattog a fejemben, hogy megvettem a fürdőruhát, hamarosan elmegyek pár nap szabira, és akkor irány a strand, hogy meglegyen a napbarnított bőr, csobbanás a hűsítő vízben, az összegyűjtött, elmaradt könyvek elolvasása, de néhány női magazin, egy kis sudoku is vár rám, tavaly nyár óta. A száguldozó gondolatok közben kecses léptekkel szökdelek a lépcsőn a lapossarkúban.... aztán egy pillanat, és minden megváltozik.

Bizonyára mindenkinek az életében vannak olyan emberek, akik a szívükben különleges helyet foglalnak el. Nekem több ilyen is van. Egyikük olyan, hogy ha ránézek, könnybe lábad a szemem, és a végtelen hála érzése önt el. Hogy miért? Röviden: anyukám és apukám szívét is a kezében fogta. Hosszabban: szívsebészként sok évet ajándékozott a szüleimnek. És mindez szinte a véletlennek köszönhető, hiszen alapvetően műbútorasztalos szeretett volna lenni, de apukája együtt kártyázott a család orvosával, aki azt mondta, legyen a gyerek orvos. Nagyjából ötezer szívműtétet végzett el, és imádja a munkáját.