„I’m unstoppable, I’m a Porsche with no brakes”. Megállíthatatlan vagyok én is, éppúgy, mint Sia. Az ő zenéje dübörög a fejemben, a fülemben, megállíthatatlan vagyok, győztes vagyok, balra kettő, karlendítés, szinte repülök a zene szárnyán, visz a ritmus, uramisten, hogy ez mennyire hiányzott! Aztán egy pillanat alatt minden megváltozik, mindjárt hányok, ezt nem bírom, a zumbainstruktor nyomja ezerrel, a többiek repkednek, én mindjárt elpusztulok. Megállok egy pillanatra, próbálom magam összeszedni, aztán ismét beleállok a ritmusba, és nyomom tovább én is ezerrel. De hogyan is kerültem ebbe a helyzetbe? Ez egy hosszú történet lesz. Kuporodj a fotelbe egy teával, elmesélem!

Ha van egy „nemszeretem” feladat, és azt elbújtatjuk egy játékos kihívás mögé, sokkal könnyebb teljesíteni. Valami ilyesmiről szól a játékosítás. Erről és a benne rejlő lehetőségekről beszélgettünk Vendler Balázzsal, a téma avatott ismerőjével.

Pappardelle, farfalle, ravioli, gnocchi, casarecce, rigatoni, orecchiette… az olasz tésztafajták világa varázslatos. Állítólag több mint háromszázféle tésztaformával találkozhatsz Olaszországban. Azt, hogy melyik pontosan milyen formájú, vagy hogyan ejtik a nevét, nem mindenki tudja. Ellenőrizzük, te mennyire ismered az itáliai pastákat!

Márta néni minden reggel 6-kor kel, megeteti a cicát, aztán kávézik, reggelizik. Utána sétál egyet a parkban, olvas vagy rejtvényt fejt, rajzol – ahogy éppen kedve tartja. Szeret énekelni, időnként fellép egy-egy kulturális eseményen. Napi programjai között szerepel a séta, a torna és persze a sok-sok beszélgetés, néha egy kis pletyka a barátnőkkel. Lánya, veje és unokája 28 éve a tengerentúlon élnek. A 82 éves Márta néni pedig a Szent Lőrinc Gondozóotthonban lakik immáron másfél éve.

A magyar cigányság a történelem folyamán sokszor helytállt és komoly szerepet vállalt: 1848-49-ben Kossuth Lajos mellett harcoltak, az I. világháborúban a frontra vonultak, a két háború után segítettek újjáépíteni az országot, majd az ’56-os eseményekből éppúgy kivették a részüket, mint a rendszerváltoztatás idején. A cigányság a magyar nemzeti közösség része, kultúra és történelem erős fonalként köti össze valamennyiünk sorsát. Erre szeretné felhívni a figyelmet az Az Együtt, Szabadon – Magyar Cigány Hősök című szabadtéri vándorkiállítás, amelyet elsőként Pécsett, a Zsolnay Negyedben mutattak be.

A nagymamám középiskolai tanár volt, végig ugyanabban az iskolában tanított, onnét is ment nyugdíjba 40 év után. Anyukám a friss, ropogós diplomájával besétált a téglaipari vállalathoz és ott búcsúztatták nyugdíj előtt. Az ilyen pályamodellek ma már ritkák, mint a fehér holló. Az élet, a gazdaság dinamikája sem nagyon teszi ezt lehetővé. Egyébként a szakemberek szerint néhány évente jót is tesz a váltás, hiszen az új hely, az új impulzusok új lendületet adhatnak az életben is. Egyre többen erre még rátesznek egy lapáttal, és nemcsak munkahelyet, hanem egyúttal szakmát is váltanak, pláne mostanában: a világjárvány következtében sokan rákényszerülnek a váltásra. S hogy ki miért vált? Erről beszélgettem azokkal, akik életük egy pontján valamiért gondoltak egy nagyot és valami egészen újba fogtak.

Egy srác négy évig járta a világot egy szál (!) biciklivel, hátán egy hátizsákkal és napi 1500 forintnyi pénzzel a tárcájában. Nagyon kíváncsi voltam, mi vesz rá valakit egy ilyen vakmerő kalandra és milyen tapasztalatokkal jön haza. Illés Adorjánnal beszélgettem.

Nagymamám vadasa, anyukám simogató keze, az első parfümöm illata, a szerelmemmel közös dalunk – kedves emlékeim szinte megelevenednek. Valamennyi érzékszervünk emlékeket idéz fel bennünk. Megtapintunk egy tárgyat, s az érintés előhív egy képet. Bizonyos színek élményeket, hangulatokat idéznek, sőt a zene is képes „láthatóvá válni”. Egy korábban látott mozdulat „mintha már láttam volna” érzést ad. Az emlékezés ezen formái inspirálták azt az izgalmas kortárs művészeti projektet, amely Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben látható.

Legutóbbi „bástijuli” filmélményem a Seveled volt. Habkönnyű vígjáték, egyszerű karakterek. Ő játszotta a szívbeteg mamát, aki szinte a végét járja. Aztán egy csavart követően egyszer csak főnixmadárként újjáéledt, és mint díva sétált át a vásznon, fittyet hányva az idő múlásának. Csakúgy, mint az életben. A Kossuth-, Jászai Mari-, és immáron Prima Primissima-díjas művésznővel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával szakmai titkokról, családi karácsonyokról és a Facebookról beszélgettünk.

112 napja bukfencezett egyet a világunk. A mi kis mikrovilágunk. Nincs kávézás, nincs közös béna szelfi, nincs piacolás, nincs kirándulás. Nincs közös vasárnapi ebéd. Nincs Anyu-ebéd. Van kórház. Van orvossal konzultálás. Nincs látogatás. Van kínzó hiányérzet. Nincs találkozás. Nincs érintés, puszi, ölelés. Van telefon, néha ócska vonal, alig érthető szavak. Van szeretet. Vannak könnyek. Nincs kétség. Van közös éneklés: szép csillagos az ég. Amit gyerekkorunkban énekeltél nekünk, most mi énekeljük neked. Szeretünk. Várunk haza. Bízunk Istenben és szárazon tartjuk a puskaport. Néha átázik a könnyektől, de felszárítjuk. Van okunk a reményre, hiszen egy amazonnal van dolgunk.

Voltál már úgy, hogy meghallottál egy dallamot és azonnal abbahagytad, amit csinálsz? Mert szinte beszippantott, valami hihetetlen könnyűség áradt szét a testedben, a lelked mintha megnyílt volna, könnybe lábadt a szemed, és nem találtad a szavakat? Nos, ez történt velem, amikor belehallgattam a Sator Quartet zenéjébe. Először azt hittem, valamilyen filmzenét hallgatok. Olyan volt, mint egy betétdal a Hegylakóból. Vagy talán a Gyűrűk Urából? Szinte láttam magam előtt a távoli tájakat. Létezik ilyen zene? Igen. S óriási szerencsémre az alkotó nemcsak hogy magyar, ő is Pécsett él. Sőt, évek óta ismerem, tisztelem más irányú munkásságát, de fogalmam sem volt, hogy ilyen zenei csodákat alkot. Heidl Györggyel, egy modernkori reneszánsz emberrel beszélgettem.

Pécsről indult, de a pályafutása a horvátországi Eszéken vett furcsa fordulatot, s azóta szinte az egész világot bejárta. Pulitzer-emlékdíjas újságíró, 575 ezer követője van a Facebookon. Eddig 15 könyvet adott ki, milliós nézettségű műsorokat szerkesztett. Amikor először találkoztam vele, épp a „Ciki, ha ideállsz” kampányt indította. Az volt a célja, hogy az autósok ne foglalják el a mozgássérült parkolókat. Szenvedélyesen szereti a családját, a szülővárosát, az életét, az embereket. Mostanság Hawaiin él, és egy többhónapos előadókörútra jött haza. Mesél. De úgy, hogy elkápráztat, megbabonáz, könnyeket csal a szemekbe, megnevettet. Vujity Tvrtkoval, a sokak számára kimondhatatlan nevű sráccal beszélgettem.