Dr. Jászberényi József

Mind félünk, és ez természetes. A félelem nem rossz, sőt: inspirál, motivál minket, ha jól használjuk. A szorongás viszont már más, és másképpen is kell hozzá állnunk. 

Az 50 feletti korosztálynak számos előadást, kurzust, foglalkozásokat tartva azt látom, hogy a rendszerváltás óta mind fizikai, mind lelki, mind mentális-szellemi tekintetben minden fontos információ eljutott és eljut hozzánk. Minden adott ahhoz, hogy egészséges és harmonikus életet éljünk, életünk harmadik szakaszában is. Miért van mégis olyan sok depresszív, fizikai és lelki betegséggel gyötrődő vagy éppen csak nehezen mozgó, kissé vagy nagyon elhízott 50 pluszos itthon és a nyugati civilizációban?

Ideális esetben még aktív korunkban eldöntjük, hogy milyen időskort szeretnénk élni. De a vágyainkat csak mi tudjuk megvalósítani, nekünk kell érte mindennap tenni, különben a kor kegyetlenül lecsap még miránk is. 

Egy nagyon kedves szenior diákom az egyik előadás után egy régi füzettel lepett meg. Arra kért, hogy ne nyissam azonnal ki, majd csak este, amikor otthon vagyok, és oda tudok figyelni a szövegére. Először azt hittem, verseket vagy novellákat adott – gyakran megesik ez – de amikor éjszaka elővettem a majd nyolcvan évvel ezelőtt gyártott, de még mindig jó minőségű füzetet, egy másik világ tárult elém. Édesapja – természetesen kézzel írt – háborús naplóját olvastam.

Végigolvasod a cikket, ami alá kommentelsz? Tényleg?

A combnyaktörés és rehabilitációja hihetetlen fájdalmas, fáradságos és lelkileg is megterhelő nehézség egy ember életében. Bár egyre többeket érintenek ezek a sérülések, még mindig nem foglalkozunk eleget a prevencióval, amire olyan nagy szükség lenne. Ahogyan azt sem tudjuk, mire számíthatunk, ha egyszer megtörtént a baj. Ideje ezen változtatni!

Ahogy Magyarországon növekszik a demenciával élők száma, úgy lesz egyre megszokottabb, hogy környezetünkben demensek élnek, esetleg magunknak is kell demenseket gondoznunk. Nehéz pontosan megmondani, hogy ebben a feladatban mi a legnehezebb, de számos gondozóval és a téma kutatóival rendszeresen beszélve úgy látom, hogy a legtöbbször a megzavarodott időérzék kerül elő, ezen belül is az, hogy a demencia súlyosabb fokán már akár teljesen felborul az idő érzékelése, s a beteg nappal alszik, éjjel pedig végig fenn van, vagy teljesen váratlanul felriad, s nem tud visszaaludni. Ennek okaira keressük a választ.

Az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés (ageizmus) rendkívül változatos képet mutat a nyugati civilizációban. Nem veszik fel például a friss diplomást, mert azt gondolják, hogy zöldfülűként nem tudna jó munkát végezni. De az időst sem látják alkalmasnak, mert azt hiszik, hogy vagy idegileg, vagy testileg nem bírja majd a folyamatos megerőltetést, esetleg váratlanul és súlyosan megbetegszik, állandóan szabadságra megy, s végül el kell őt küldeni.