Dr. Jászberényi József
Ne korholjunk nagyszülőt!
Baráti körömben sokszor hallom a negyvenes-ötvenesektől, hogy csalódtak a szüleikben. Nem arról beszélnek, hogy általában vannak velük ilyen-olyan problémáik, hanem azt mondják – néha zaklatottan sorolják –, hogy édesanyjuk és édesapjuk nem foglalkozik az unokáival, nem lehet rájuk számítani, legföljebb a családi szerepek okán rájuk jutó minimum feladatokat végzik el, azt se mindig szívesen. És bár minden helyzet egyedi, nagy általánosságban, azt hiszem, ilyenkor nem a nagyszülőkkel van a gond.
Agyköd: a Covid elhúzódó, rejtélyes tünete
A COVID-ból felépültek alaptüneteit sorolva sokan panaszkodnak izomgyengeségre, súlyos fáradtságra, vissza-visszatérő légzészavarokra, a szaglás és az ízérzés lassú visszanyerésére, súlyos hangulatváltozásokra vagy éppen depresszív alaphangulatra, de gyakran megjelenő tünet a „brain fog”, vagyis az agyköd is.
Lehet 60 felett új kapcsolatot kezdeni?
Több mint tíz éve tartok előadásokat az Időskori szexualitás és szerelem témakörében is, szerte az országban. Mivel nem szexuálpszichológus, hanem gerontológiai kutató vagyok, a találkozások során kutatásokat ismertetek, és olyan filmekre hívom fel a figyelmet (pl. a Szerelempatak c. csodálatos magyar dokumentumfilmre), ahol az időskori szerelemre jó és rossz példák megjelennek. Ilyenkor, az előadások után nagyon sokan ottmaradnak beszélgetni, s rengeteg történetet mesélnek. Ezek segítségével válaszolnám meg az alapkérdést: lehet-e 60 év felett új kapcsolatot kezdeni, van-e esély az egymásra találásra?
Amiről nem szabad hallgatni: az idősek bántalmazása
Sokan hallottunk arról, hogy egyes emberek – elsősorban nyereségvágytól vezérelve – nem gondozzák vagy nem gondozzák megfelelő módon idős szüleiket, esetleg szociális otthonba vagy elfekvő osztályokra viszik őket akaratuk ellenére. Olyan esetekről is hallhatunk, amikor a gyermek fizikailag bántalmazza idős szüleit vagy elveszi a pénzüket, esetleg „pszichoterrort” alkalmaz velük szemben. Sajnos, a COVID idején az idősek ilyetén bántalmazása jelentősen megnövekedett, főként a folyamatos összezártság és a fertőzéstől való félelem okozta stresszállapotok eredményeképpen.
Fizethetsz kapcsolatokkal vagy pénzzel – mit választasz?
Ha azt a szót halljuk, hogy „hálózat”, van, akinek a közösségi média, van, akinek valamilyen menő amerikai kalandfilm jut eszébe. Egyesek a „deep state”-re gondolnak, mások pedig arra a divatos tudományos elméletre, amely a társadalomtudományban és a természettudományban is egyaránt sikerrel alkalmazott. Az időstudományban a hálózat azonban teljesen mást jelent – erről szó a cikk.
Időskori rémtörténetek, amik meggyőznek: sosincs késő száraz novembert tartani!
Az időskori túlzott alkoholfogyasztás okozta egészségügyi és családi problémáknak könyvtárnyi szakirodalma van, de kevés az olyan írás, amely konkrét tapasztalatokat bemutatva figyelmeztet minket a mértéktúllépés problémáira. Előadásaim során számos szenior hallgatóm mesél az alkoholproblémákról konkrét történeteket, ezekből tallózva született meg az itt olvasható cikk.
Hol vannak a férfiak: 50 felett valóban nőknek áll a világ?
Nemzetközi szinten is általános probléma, de Magyarországon is tapasztaljuk: az 50 (nyugaton 55) év felettieknek szóló képzéseken nem tud 8-10 százalék fölé emelkedni a férfiak aránya. Az általam vezetett, s jelenleg 30 hazai helyszínen működő szeniorképzésekben ez az arány valamivel kedvezőbb, de itt is nagyon ritka a 25 százalék feletti férfiarány. Vajon mi ennek az oka, s mit tehetünk?
Légy lelkiismeretes és ne idegeskedj! – avagy a demencia esélyét csökkentő tényezők
Az időskori kóros szellemi leépülést, azaz a demenciát kutató szakemberek már régóta tudják, hogy a nyugodt, kiegyensúlyozott, ún. distressz-, azaz negatívstressz-mentes élet csökkentheti a demencia kialakulását és lassíthatja a már meglévő betegség kibontakozását. Egy 2021 októberében publikált, 3000 résztvevővel lezajlott kutatás jelentősen megerősítette ezt az ismeretünket.
Kesergés helyett carpe diem, avagy így ne légy „lehettemvolna-ember”
Hányan gondolják, hogy mások miatt siklott ki az életük, s lesznek boldogtalanok mindennapjaik a múlt miatt. S mennyivel helyesebben is hozzáállhatnánk ehhez...
A kiszáradás veszélyeire télen is figyelni kell
Szakmai és tapasztalati tény: ahogy telnek az éveink, egyre kevésbé érezzük a szomjúságot. Ezért 50 év felett sajnos nagyon sokan sokkal kevesebb folyadékot vesznek magukhoz a szükségesnél, és nem is gondolják, hogy valójában ettől lesznek betegek. Különösen igaz ez a demenciával élőkre – ők még gyakrabban felejtik el a folyadékbevitelt. Cikkünk ezért mindkét csoportnak szól, mindenkinek, aki elmúlt ötven esztendős.
Kreatív és okos is vagy, avagy miért ne csak a jobb agyféltekét ajnározzuk!
Sok mindent köszönhetünk az agyunk jobb féltekéjének, és jó is, ha fejlesztjük. De nemcsak méltatlan, buta dolog is lenne megfeledkezni agyunk baloldaláról!