Kudarcos fogyókúrák, félbehagyott nyelvtanfolyamok: miért a jó döntést a legnehezebb meghozni?

Pszicho

Kudarcos fogyókúrák, félbehagyott nyelvtanfolyamok: miért a jó döntést a legnehezebb meghozni?

Az 50 feletti korosztálynak számos előadást, kurzust, foglalkozásokat tartva azt látom, hogy a rendszerváltás óta mind fizikai, mind lelki, mind mentális-szellemi tekintetben minden fontos információ eljutott és eljut hozzánk. Minden adott ahhoz, hogy egészséges és harmonikus életet éljünk, életünk harmadik szakaszában is. Miért van mégis olyan sok depresszív, fizikai és lelki betegséggel gyötrődő vagy éppen csak nehezen mozgó, kissé vagy nagyon elhízott 50 pluszos itthon és a nyugati civilizációban?

A 20. század egyik legjelentősebb magyar filozófusa, Hamvas Béla számos könyvében és esszéjében írja le, hogy a nyugati ember miben különbözik a keletitől. A sok különbség közül az egyik legfontosabb a „realizálás” különbsége, ami azt jelenti, hogy a nyugati ember mindent – a keletinél sokkal többet! – tud arról, hogy életét hogyan tudná boldogabbá tenni, sőt: remek tanácsokat tud adni másoknak is erről, de alig valamit tesz meg azért, hogy ő maga tényleg harmonikusabb, boldogabb, sikeresebb és egészségesebb életet éljen. Túl okosak és elméletiek vagyunk – mondhatjuk röviden.

Pontosan tudjuk dietetikusainktól, hogy mikor és mit együnk és mit ne együnk, fitness-oktatóinktól és gyógytornászainktól a rendszeresen, testreszabott mozgásformákat és azok jelentőségét ismerjük, pszichológusainktól és életvezetési tanácsadóinktól a lelki élet harmóniájának biztosítási technikáit tudjuk betéve – mégis rengeteg az elhízott, depresszív, inaktív 50 pluszos, aki akár napi 8-10 órát ül a tévé és az internet előtt.

Mi ennek az oka: miért nem tesszük meg azt, amiről tudjuk, hogy segítene? 

A válasz nyilvánvalóan személyenként különbözik (néha anyagi vagy egészségügyi okai is vannak), de általános esetben vannak közös pontok, amik miatt nem a tettek mellett döntünk. Ilyen például a posztmodern fogyasztói társadalom emberének általános lustasága. Nem teszünk felesleges erőfeszítést, sem fizikai, sem lelki, sem szellemi tekintetben, hiszen kényelmünk adott, s a kitartó munka, egy-egy fizikai, lelki vagy szellemi program végül akár fáradtságot is okozhat.

Ezért el-elkezdünk egy jógakurzust, egy nyelvtanfolyamot, egy életvezetési programot, esetleg egy gyógytornát, de aztán abbahagyjuk, mert meguntuk, s jöhet a következő program, vagy éppen a pihenés – ahogyan a plázában is jókedvvel és bőséggel válogatunk az újabbnál újabb termékek között, úgy az életben választott programjainkat is szeretjük cserélgetni. Minden szenior szakterületen panaszkodnak a kollégák a lemorzsolódás nagy százalékára, amelyet nem magyaráz a programok színvonala.

A helyzet az, hogy leginkább lusták vagyunk végigvinni azt, amit elkezdtünk, nincs bennünk kellő kitartás, az első nehézségnél leállunk…

Miért vagyunk lusták, és valóban: mi is a lustaság?

A lustaság nem halogatás és nem pihenés. A lustaság motiválatlanság, ami a munka elkerülésére visz minket, olyan módon, hogy semmi valóban hasznosat nem teszünk az elvégzendő feladatok helyett. A lustaság azonban nem csak egy rossz szokás. 

Adott esetben a feladatok elkerülése mögött a szorongás áll. Félünk egy feladattól, pláne, ha fontosnak érezzük a magunk számára, és nem szeretnénk elrontani, rosszul csinálni – hát el sem kezdjük. Tartunk tőle, hogy az új közösségbe, ahová beiratkoztunk egy kurzusra, nem tudunk beilleszkedni, így inkább el sem megyünk, legalábbis biztosan nem járunk majd vissza, mert előbb-utóbb kiderülhet, hogy más ott biztosan okosabb nálunk. Mindezeket a folyamatokat az esetek többségében nem is tudatosítjuk, inkább csak hagyjuk magunkat érzéseink által vezetni, így meg sem tudjuk fogalmazni, miért maradunk tétlenek – olykor éveken át. Kudarckerülő álláspontba helyezkedünk, és így nem jutunk egyről a kettőre. Pláne, hogy az otthon kényelmes, biztonságos, és nem kérdőjelezi meg senki, hogy mindent jól csinálunk, minden rendben van... így bezárkózunk. Pedig tudjuk, hogy jó volna elmenni, jó volna tenni valamit, magunkért. Így a lustaságból hozott döntések után a bűntudat is velünk marad.

Mi a teendő?

A lustaság ellen a logikus gondolkodás lehet a legnagyobb fegyverünk: végiggondolhatjuk, mit is szeretnénk az életben, és mérlegelhetjük, hogy hajlandóak vagyunk-e tenni érte. Kutatások bizonyították, hogy a boldog élethez célokra van szükségünk, ami felé kormányozhatunk, ráadásul ha látjuk, mit szeretnénk elérni, meghatározhatjuk azt is, milyen lépések visznek majd közelebb hozzá, így tényleg a tettek mezejére léphetünk. És így sem lesz egyszerű: a pillanatnyi jóllétről, kényelemről kell lemondani a jövőbeni, remélt örömért. 

Ahogy a fogyókúra során le kell mondanunk a csokitortáról, annak érdekében, hogy a mérleg nyelve majd később kevesebbet mutasson, vagy fél év múlva beleférjünk a kedvenc nadrágunkba, úgy kell tudni lemondanunk a tévénézésről egy nyelvtanfolyam vagy egy finteszóra kedvéért.

 Felnőtt döntés ez, amihez önmeghaladás kell. 

Például az orvossal konzultálva ki kell választanunk azokat a fizikai programokat, amelyekkel testünk megfelelő állapotban tartható, s ezekre kitartóan, akár több éven keresztül is járni. Ezzel együtt pedig olyan tanulási programokat kell választanunk – például valamelyik szenior akadémiai programot – amelyekre nem alkalmanként járunk be, mert azzal sem szellemi szinten tartást, sem mentális fejlesztést nem tudunk elérni, hanem rendszeresen ott vagyunk a foglalkozásokon. Lehet ez egy nyelvtanfolyam, valamilyen kézműves foglalkozás, de egy egyetemi képzés is. 

Egy egészséges ötvenes ember a mai, fogyasztói világban mozgásszegény életmóddal, mentális gyakorlás nélkül és rossz táplálkozással pár év alatt súlyos beteggé teheti saját magát: elhízás, cukorbetegség, koleszterin- és vérnyomásproblémák jelentkezhetnek, nem szólván az agyi vérkeringés lelassulásáról, amelyek újabb betegségek melegágyai. De mindez nagyon könnyen elkerülhető, és a birtokunkban van a tudás, miképpen!

Rajtunk múlik, hogy akarunk-e ez ellen tenni, avagy tovább akarunk járni a rosszba vivő úton: egész nap ülve vagy fekve, csokit vagy chipset nassolva a tévé és az internet előtt...

Ajánljuk még:

Átlagosan másfél évet veszthetünk az életünkből, ha magányosak vagyunk – Mi az öregedési óra, és mire jó?

Az öregedési órák jelenleg a gerontológusok és a szociológusok által kifejlesztett statisztikai modellek (ha úgy tetszik: számítógépes programok), amelyek lehetővé teszik a valódi, biológiai életkorunk mérését. Így kaphatunk egy számot, ami IGAZI életkorunkról árulkodik – szemben a kronológiai életkorral, amit a naptárból és a személyi igazolványunkból kiolvashatunk.

 

Már követem az oldalt

X