Ha a kezedbe fogsz egy nyolcvanéves, érzésekkel teleírt füzetet, muszáj neked is naplóírásba kezdeni

Pszicho

Ha a kezedbe fogsz egy nyolcvanéves, érzésekkel teleírt füzetet, muszáj neked is naplóírásba kezdeni

Egy nagyon kedves szenior diákom az egyik előadás után egy régi füzettel lepett meg. Arra kért, hogy ne nyissam azonnal ki, majd csak este, amikor otthon vagyok, és oda tudok figyelni a szövegére. Először azt hittem, verseket vagy novellákat adott – gyakran megesik ez – de amikor éjszaka elővettem a majd nyolcvan évvel ezelőtt gyártott, de még mindig jó minőségű füzetet, egy másik világ tárult elém. Édesapja – természetesen kézzel írt – háborús naplóját olvastam.

A sorok mögött kirajzolódott egy ötvenéves férfi, aki hitelesen tárta fel az olvasónak egy kisváros mindennapi életét, küzdelmét a II. világháború hátországában. Soraiból rengeteg szeretet és féltő gondoskodás áradt szerettei, városa és országa iránt. Megható volt mindezt közel egy emberöltővel később olvasni, megismerni. Ezután kezdtem el azon gondolkodni, mennyire fontos a naplóírás, és milyen jó volna, ha mindenkin 50 év feletti belekezdene! 

Egy business, ami jó mindenkinek

Naplót írni hasznos, többek számára is. Kezdjük azokkal, akik majd olvassák az ember naplóját. Számukra öröm lesz rokonuk személyes nézőpontjából megismerni az elmúlt korok világát, azt, amit a nagy, globális folyamatokkal, „makrotörténelemmel” foglalkozó tankönyvek és historiográfiai munkák nem tudják megmutatni.

Másrészt jó ez a közvetlen családnak és a baráti körnek, akiket megörökít a naplóíró ezekben a rövid, napi történetekben, hiszen ugyan alig van, aki naponta 7-8 oldalt ír, de a lényeget mindenki bevési: a számukra fontos emberek, emlékek, érzések fennmaradnak így az utókornak.  Az ember naivan azt hiszi, hogy az internet korában már semmi sem vész el, miközben évről-évre változnak a hordozók, amelyeken lejátsszuk a nekünk fontos képeket, filmeket, szövegeinket. Próbáljanak behívni számítógépükön egy 2000-ben megírt dokumentumot! Nagyobb az esélye annak, hogy már nem lehet konvertálni, mint annak, hogy olvashatjuk a nem is olyan régi, csak húsz évvel ezelőtti szöveget! Továbbra is tehát a könyvek és az ilyen füzetek azok, amelyek leginkább őrzik az emlékeinket, sőt: a következő évtizedekre ebben nem is látszik jelentős változás.

És ne felejtsük el a legfontosabbat sem: naplót írni jó a naplóírónak is! Ricoeur, a XX. század második felében élt francia filozófus írt sokat a narratív identitásról, aminek lényege, hogy a múlt ugyan valamikor valahogy megtörtént, de mikor felidézzük azt, az agyunkban már mindig újrajátsszuk, újrateremtjük a történteket. Ilyenkor rendszerint szelektálunk a fontos és a kevésbé fontos események között. Ez pedig az agy munkája, amelyet ha tudatosan, strukturáltan segítünk – időt szakítunk például a naplóírásra –, akkor

a folyamatos karbantartás révén a leépülés folyamata ellen is dolgozunk. 

A mindennapos naplóírás így az agy mindennapos feladata és próbája, másrészt – és ez legalább ennyire fontos! – saját magunk számára is kontrollfunkció lehet: amikor újraolvasom a pár héttel ezelőtt bejegyezéseimet, kiderül, vajon mennyire emlékszem a fontos dolgokra, mi esett ki az emlékezet rostáján?

Harmadrészt a naplóírás mentális segítő szerepéről sem érdemes elfeledkezni: írni a vívódásainkról, érzelmeinkről, vagy akár életünk legszívmelengetőbb történéseiről, nem gyerekes, sokkal inkább emberi dolog.

Hogyan csináljuk? 

Akik 50 év felett kezdenek el naplót írni, rögzítsék minden nap a legfontosabb emlékeiket, lehetőleg kézírással, hiszen ez sokkal jelentősebb agyi és fizikai tevékenységet igényel, mint a könnyen javítható gépelés!

Van, akinek a távirati stílus szimpatikus, mások oldalakon át részletezik, mi történt velük – erre vonatkozólag sincs szabály, írjunk, ahogy jólesik!

A fontos az, hogy rendszeresen, a napi rutin részeként, délután, vagy akár este, a nap végén üljünk le egy tollal a kezünkbe, gondoljuk át, mit szeretnénk feljegyezni a napból, és tartsunk is ki az elgondolásunk mellett: az idő múlásával egyre könnyebben, természetesen fog ez menni, és az évek távlatából nézve mindenki hálás lesz majd érte!

Ajánljuk még:

Verejtékes alma, szerelemkanál és megjátszott ájulás – Így udvarolt régen a világ

Hajlamosak vagyunk idealizálni a régmúlt időket, és Casanovát alapul véve nagy elvárásokkal nekiindulni a párválasztásnak. Pedig a szerelemnek és kiteljesedésnek nem kell mindig égbekiáltónak lennie; sokszor egy-egy apró mosoly, egy jelentőségteljes gondolat, egy sokatmondó kedvesség elég ahhoz, hogy tudjuk, mit jelentünk választottunk számára. Régen sem volt ez másként. A hős lovagok és vad szerelmesek valóságában is nagyon változó és ellentmondásos udvarlási szokásokkal találkozhatunk. Történelmi betekintőnk következik.