A tél beköszöntével sok olyan madárfaj érkezik hazánkba, amelyekkel kizárólag az év ezen időszakában találkozhatunk. A tavasztól őszig nálunk élő-költő fajok közül a tél beálltával többen délebbre húzódnak, helyüket pedig időszakosan a még zordabb északi részekről ide húzódó téli vendégek veszik át. A leggyakoribb téli vendégek megfigyeléséhez ráadásul nem is kell valami különös helyre utazni, elegendő, ha a tél elején kitett madáretetőben folyamatosan pótoljuk az elfogyasztott madáreleséget!
Ha azok az igazán kemények, akik még a jég hátán is megélnek, milyen jelzővel illessük azokat, akik még a jég alatt is képesek ugyanerre? Évekkel ezelőtt egy amerikai kutatócsoportnak az Antarktiszon sikerült lyukat fúrni egy tóhoz, melyet közel egy kilométeres jégréteg borít. Bár a fúrás önmagában is komoly siker, az igazán nagy szenzáció mégis az volt, hogy a tóból vett vízmintában parányi élőlényekre bukkantak. Hazai folyóink és tavaink élővilágának a sarkvidékihez képest szerencsére jóval barátságosabb körülményekhez kell alkalmazkodniuk, aminek következtében a befagyott vizek jégpáncélja alatt is meglepően nagy élet zajlik!
Mi a különbség a kerti katicavirág, a fáraók aranya és a szőrös kandilla között? Valójában az ég egy adta világon semmi, mivel ez mind ugyanannak a rendkívül régóta és széles körben használt gyógynövénynek, a feketeköménynek a megnevezése! A számos egyéb néven is ismert, Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia vidékein őshonos növényfaj évezredek óta használt kultúrnövény, magját az ókori kultúrákban fű- és gyógyszerként egyaránt használták, és napjainkban ismét reflektorfénybe került – nem véletlenül!
„Nem sok jót tartogat idén a téli időjárás, szakértők szerint a korábbi évekhez képest is kifejezetten hideg tél várható!” – olvastam a minap a hatásvadász címet, és valami hasonlót éreztem, mint mikor nyáron a két hónap szárazság után végre érkező esőfelhők okán fújtak riadót. „De jó is volna!” – sóhajtottam fel, tudván, hogy a vonatkozó írás pont nem erre hegyezi ki mondandóját. De Isten szabad ege alatt élve és dolgozva valahogyan mégiscsak húsbavágóbb ez a kérdés…
A kávézást sosem értettem. A borospohárral való koccintás, a pálinkák lehúzása utáni nyelvcsettintés még gyerekként is szórakoztató látvány volt, a kávé vonzereje viszont nagyjából a közértekben akkor még általánosan meglévő darálóknál számomra véget is ért. A tartózkodásomat aztán egy rám erőltetett macikávé, illetve a kávéaromával teletolt szockó sütemények nyomasztó emléke is erősítette. Mígnem az első valódi, minden adaléktól mentes kávé egyszerre a kedvelők oldalára állított.
Bajor Zoltán tízéves korában, nagyapjával egyszerre töltötte ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelentkezési lapját. A lelkes kisfiú 6 évre rá már 10-20 kilométer hosszú madarásztúrákat vezetett a Kiskunságban. Mikor aztán évekkel később az Egyesület Schmidt Egon által vezetett Budapesti Helyi Csoportjának legendás generációja átadta a stafétát az ifjabb nemzedékeknek, ő maga is szerepet vállalt az MME legújabb kori céljainak, küldetésének újragondolásában. 2011-től 2021. közepéig elnökként vezette az Egyesület tevékenységét, jelenleg a szervezet budapesti részlegének vezetője. A sokat látott szakembert madarakról, a természetvédelem lehetséges útjairól, egyéni felelősségünkről kérdeztük.
Valahogy elszámoltam. Úgy készültem, hogy most jön a századik írásom az egy.hu-n, de amikor végigböngésztem saját archívumomat, kiderült, hogy túlfutottam. De talán jobb is így, hiszen ebben a helyzetben akaratlanul sem kell megfelelni egy századik cikk okán esetleg támasztott fennkölt tartalmi elvárásoknak s egyéb (teljesen fölösleges) hívságoknak.
A kísérletező kedvű embernek és a modern technológiáknak köszönhetően a gyümölcsökkel manapság szinte bármilyen formában találkozhatunk. Miközben nyers valójukban természetesen továbbra is ott vannak a piacokon, különféle kivonataik ételekben, italokban, kozmetikumokban is felbukkanhatnak. A gyümölcsök feldolgozása azonban korántsem újkeletű tevékenység, vegyük sorra, mi volt az a hét alapvető módszer, melyeket még ma is bárki kipróbálhat!
A kis zalai falu régi szőlőhegyének legöregebb pincéje szerényen húzódik meg a többi épület között. Fával keretezett ajtaja mellett macskajáró és gyertyaablak – előbbi a rágcsálók féken tartása, utóbbi a mustgáz okán. A pince mellett gyümölcsös, melyet az avatatlan szemlélő szinte észre sem vesz a még megmaradt szőlősorok között, az értő szem, száj és fül számára azonban felbecsülhetetlen kincseket rejt. A kert alakítójával, gondozójával, Kovács Gyulával beszélgettünk.
„Tragikus a helyzet ezen a magyar településen: feladták a harcot a helyi gazdák” – olvasom az elsőre hatásvadásznak tűnő szalagcímet. A konkrét település neve aztán a következő bekezdésben derül ki, akár meg is nyugodhatnék, rendesen messze van tőlünk, az ő bajuk nem az enyém, de mivel jóbarátok élnek azon a vidéken, mégis továbbolvasok. A döbbenet viszont csak ezután következik: a cikket akár rólunk is írhatták volna.
Mesélik, hogy Apafi Mihály erdélyi fejedelem bár igen nagy ivó volt, részegen mégsem látták soha, mert ha túl sokat ivott, csak megemelte süvegét, s látni lehetett, amint alóla kipárolog fejéből a szesz. Azt is említik róla, olyannyira szerette az ürmöst, hogy pincéjében olykor 13 hordó is ezzel volt töltve. De mi is ez a bizonyos „ürmös”, amiért Heltai Gáspártól kezdve a Rákócziakon keresztül még Horthy Miklós is rajongott? Egy biztos, ez az ital mindig és sosem ugyanaz!
A nyugati végekről Erdély felé indulva valahogyan mindig csak Budapest után tudatosul, hogy mostmár igazán úton vagyunk. A számunkra rutinszerűen ismert dunántúli tájat felváltják az Alföld és az Északi-középhegység számunkra kevésbé megszokott formái, s az útmenti pihenők személyzete is másként ejti a szavakat. A Körös-Maros vidékének burjánzó természeti gazdagságát a határ túloldalán szívszorító szürkeség váltja, az elmúlt század alatt a tájat értő, azzal együtt élő szervességet a kapzsiság hatalma váltotta fel. Sokszáz kilométer (és érthetetlenül hosszúnak tűnő órák) után aztán hirtelen ismét ismerős és vadságában is szelíd lesz a táj, magunkfélék az emberek. Otthonról haza érkezünk.
