„Úgy szeretlek Édesapám, mint emberek a sót!” – mondja a mesebeli királyleány, és valljuk be, a furcsa megfogalmazás ellenére – királyi édesapjához hasonlóan – igazat kell neki adnunk. Elsőre talán azt hihetnénk, hogy a só csak egy a gyakrabban használt konyhai ételízesítők közül, azonban ha jól végiggondoljuk, életünk szinte minden területén találkozhatunk vele. Változatos felhasználási lehetőségeihez hasonlóan történelme is izgalmas: volt már fizetőeszköz, rendeztek vele adósságot, ráadásul az egyik legjobb minőségű kősót Európában éppen a Kárpát-hazában bányásszák.

Madárcsicsergés és virágillat: talán ez a két dolog jut eszünkbe először a tavaszról. S bár sokunk számára a friss pompájukban tetszelgő, illatozó, színes virágok valóban egyet jelentenek a tavasszal – Portánkon már kóstolgatjuk is az első ibolyavirágokat – vajon tudjuk-e, miért is jó a növénynek, ha már-már bódító illatfelhőbe burkolja a köré tévedőket?

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a városban vagy a városokhoz közeli agglomerációkban lakó népesség teljes emberi populációra vetített aránya alig érte el az 50 százalékot, pár éven belül ez a szám meghaladhatja a 90 százalékot is! A városban lakó népesség arányának robbanásszerű növekedésével párhuzamosan a klasszikus vidéki területek lakosságszáma ijesztő mértékben csökken, a vidék elnéptelenedik. A kiürült területeket egyre nagyobb arányban vonják nagyüzemi mezőgazdasági művelés alá, vagy éppen hagyják parlagon. A Földanya rendszerszintű leélésével szemben valós megoldást keresők ugyanakkor ma már számos olyan lehetőség közül is választhatnak, melyek a globális tendenciák mellett valódi, a gyakorlatban is kipróbált alternatívát kínálnak.

Emberemlékezet óta világmagyarázatokat gyárt az ember, a számára fontos dolgokról pedig egyenesen legendákat. A folklórhagyomány kultúránk legerősebb szövete: éppen arra garancia, hogy íratlanul is továbbadhassuk azt az ősi tudást, amelyből azzá a közösséggé lettünk, akik ma vagyunk. A legendák valójában olyan útjelzők, melyeket követve kultúránk mélyrétegeihez juthatunk. Kikelet havának első napján fogadjátok szeretettel kimeríthetetlen folklórkincsünkből a somvirág legendáját.

Az előkészítéstől egészen addig, hogy mit hova érdemes vetned a kiskertedben!

Egy kertre ránézve két dolgot azonnal meg lehet állapítani. Az egyik, ha gazdája nyugdíjba vonult, mert ilyenkor a kert kivirul, rendezettebbé válik, hiszen immáron a kertészkedésre is bőven jut idő. A másikra február környékén derül fény: könnyen megtudhatjuk, mekkora a létra a háznál, ugyanis pont olyan magasra vannak metszve a gyümölcsfák… Tél vége felé bizony sok ember tenyere kezd viszketni, nyúl automatikusan az ágvágóért és metszőollóért. A fákkal foglalkozó kertészt pedig szinte naponta hívják, hogy tud e segíteni a metszésben, hiszen azt ilyenkor kell végezni. De vajon valóban kell, vagy csak a szántáshoz hasonlóan ez is egyfajta régi beidegződés?

A gyógynövények legtöbbször akkor jutnak eszünkbe, ha valamilyen betegséget szeretnénk megelőzni, vagy éppen valamilyen nyavalyából szeretnénk a segítségükkel kigyógyulni. Szerencsére azonban ezekre a növényekre nem csak kórságokkal kapcsolatban gondolhatunk, hiszen a fűszernövényként is nagyon sok örömet szerezhetnek fogyasztóiknak! Már a tavasz első gyógynövényeire is érdemes fűszernövényként is gondolni, és úgy gyűjteni őket, hogy ne csak teába jusson belőlük.

Az első ibolyát mindig megeszem – mentségemre szóljon, hogy kandírozott virágját állítólag Erzsébet királyné is szívesen fogyasztotta. Bár a cukrozáshoz hasonló királynői huncutságokra a magamfajta kertésznek módja – és valljuk be – igénye se nagyon van, az illatos-ízes kis virág hosszas rágcsálása számomra a tavasz érkezésének egyik legfontosabb rituáléja… Az ibolya mellett ilyenkor számos másik növény is előbújik a hó vagy éppen a korhadó avar alól, melyek a hosszú téli zöld-ínséget követően akár kint a természetben, azonnal fogyasztva, vagy éppen konyhában feldolgozva is vitaminokkal és egyéb tápanyagokkal látják el szervezetünket.

A tavaszi időszak egyik legnagyobb kihívását a hideg és meleg időszakok teljesen hektikus váltakozásai okozzák. Elég akár csak néhány melegebb nap, a hosszú tél után startra készen álló növények máris hajtani, rügyezni kezdenek, amit könnyen tönkretehet egy váratlanul érkező hidegbetörés. Vegyünk sorra néhány olyan praktikát, melyekkel kiskertekben is megvédhetjük növényeinket!

Korunk embere a böjt fogalmához a legtöbb esetben valamiféle negatív érzetet társít. Éhezés, lemondás, szűk idők… „Meg lesz még ennek a böjtje!” – szól a mondás, amelyet magunk is inkább figyelmeztetésként, semmint bíztatásként dörgölünk embertársaink orra alá. De mi is volt régen, s mi lehetne ma is a böjt? Milyen hasonlóságok és különbségek fedezhetők fel a hazai egyházak szokásrendjében? A régi ember számára a böjti időszak éppúgy az évkör természetes részét alkotta, mint a különféle ünnepek vagy a legegyszerűbb hétköznapok, de vajon a böjt valóban csupán lemondással és hiányérzettel jár?

A legrégebben termesztett gyógynövények közé tartoznak a mentafélék, hiszen az ízük kellemes, hűsítő, a gyógyhatásuk pedig erős. 2024-ben is szeretjük: a borsmentát választotta az év gyógynövényének a Magyar Gyógyszertudományi Társaság.

A komposzt hőjének kiaknázása korántsem újkeletű megoldás, már a régi templomos lovagok is hasznosították épületeikben. Az energia kincs, ez most már talán mindenki számára világos: így aztán korántsem mindegy, hogyan bánunk vele, vagy éppen hogyan állítjuk elő! A modern technológiák mellett a jól kipróbált, sokat bizonyított régi megoldásokat is érdemes használni.