Életem során számtalanszor keltem útra. Dolgoztam Afrika vadonjában, jártam távol-keleti és vadnyugati kontinenseken, vágtam jégcsákányom és hágóvasam hófedte hegycsúcsok oldalába, bejártam a Kárpát-haza ménkű sok vidékét, szeltem keresztbe lóháton az országot, no és persze gyalogoltam és bringáztam is sokat. Sokféle embert láttam, de a számtalan különbözőség ellenére a dúsgazdag és a szegény utazó egy dologban biztosan hasonlít: alig van náluk holmi… Míg azonban a nincstelenség előbbi esetben a hitelkártya korlátlanságának következménye, utóbbi utazóknál a korlátot értelemszerűen a szállítási kapacitás korlátossága jelenti. Mindent ugyanis mégsem vihetünk magunkkal – állítják a legtöbben. De álljunk itt meg egy pillanatra… Mit is jelent az a bizonyos „minden”?!
„Orgona ága, barackfa virága. Öltözzetek új ruhába, Anyák napja hajnalára. Illatosan!” – szól a jól ismert köszöntő, de magunk között szólva bizony rendesen új virágok után kellett néznie annak, aki édesanyját saját maga szedte csokorral szerette volna idén köszönteni. A hirtelen jött nyárias tavaszban ugyanis a növények jó 3-4 héttel előrébb tartanak a megszokottnál, május első vasárnapján a barackfákon már zöldes gömbökként fejlődtek a kicsi barackok, de az orgonavirágok helyén is már a zöld tokterméseket találtuk. Ugyancsak naprakésznek kell lenni akkor is, ha tavaszi gyógynövényeket gyűjtenénk, mivel ezek is sokkal előrébb tartanak, hovatovább ugyanabba a kosárba gyűjthetjük a bodzát, az akácot és a galagonyát is…
Semmiből egészet: így is összegezhetnénk Farkas Zoltán méhész tevékenységét, akit egy újsághirdetés indított el a méhészkedés útján. Miközben egyre jobban elmélyült a méhekkel való ismerkedésben, a méhek terápiás erejét is felismerve, létrehozott egy apiterápiás házat is, ahol idegrendszeri és légzőszervi problémákkal küzdők találhatnak enyhülést betegségükre. A méhek napja alkalmából az indulásról, a méhek mai helyzetéről és a méhesházban rejlő lehetőségekről beszélgettünk.
Magyar és külföldi költők verseinek magas színvonalú és eredeti hangzásvilágú megzenésítésével a magyar zenei kultúrát gazdagító, értékes és sokoldalú művészi tevékenységük elismeréseként 2024. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek az 1997-ben alakult, Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas Misztrál Együttes tagjai, akik a megtisztelő kitüntetést az Országház kupolatermében, Sulyok László köztársasági elnöktől vehették át. A díj és az együttes történetéről a Misztrál három alapítótagjával Heinczinger Miklós „Mikával”, Tóbisz Tinelli Tamással és Török Mátéval beszélgettünk.
A befőzés szezonja, a téli élelmiszertartalékok és csemegék elkészítésének dandárja ugyan még várat magára, azonban aki szakítani szeretne az alma-körte-cseresznyekompót szentháromságával, már most, a tavasz második felében is számtalan holmit tehet a kamra polcaira.
A gyümölcsész kertjében nem klónok sorakoznak katonás rendben, hanem a kertnek otthon adó táj különféle fajtáit találjuk látszólagos összevisszaságban ültetve. A kert-ember saját gyermekeiként szereti, óvja és gondozza a rá bízott fákat, melyeket ismer, szeretget, sőt igen gyakran beszél is hozzájuk. Ismeri őket, és ahogy a szülő a gyermekre nézve azonnal látja, ha az kibillen egyensúlyából és valami betegség, szomorúság, vagy éppenhogy öröm közelít, úgy a kert-ember is figyeli és látja fáinak állapotát. A fák állapotára az általuk mutatott jelzések alapján tud következtetni, hogy aztán tettekkel segítse a rá bízott növényeket.
„Január, február, itt a nyár!” – mondta volt bíztatásként drága Nagyanyóm, mikor az éjszakai tél és a nappalok során egyre erősebbé váló tavasz küzdelmétől tocsogósan sáros tanyai világból kicsit borúsabb kedvvel toppantam be hozzá. Bírom, sőt kifejezetten kedvelem a hideget, várom és minden pillanatát élvezem a tavasznak, de a kettő átmenete mégis minden évben próbára tesz, s idén sincsen ez másként…
A Duna szárazföldi deltájának is nevezett Szigetköz, a Bakony felől a Kisalföldbe mélyen benyúló Sokoró-Pannonhalmi dombság ezernyi érdekességgel, különös legendákkal, gyógyító erejű növényekkel várja az ide látogató vendégeket. A Duna mellékágainak ölelésében húzódó szigetvilág legendái tündérekről és boszorkányokról mesélnek, míg a dombvidék magasabb pontjain ősi földvárak halmait rejti az erdő. A térség központjait három, izgalmas látnivalókkal teli város, Mosonmagyaróvár, Győr és Pannonhalma jelenti.
Nem is igazán emlékszem, mikor volt utoljára fehér karácsonyunk, vagy hány éve történt utoljára, hogy a hóember néhány napnál többet állt volna a talpán. De hogy is jön ez ide így a tavasz legvégén, mikor már a nyár is szinte kopogtat az ajtón? Sora van annak, ráadásul olyan, ami sokkal többünket érint, mintsem azt gondolnánk!
Közhely, de lassan tényleg ideje megbarátkoznunk az évszakok markáns karaktereinek eltűnésével. Az aligféle telet követően nyárszerű kikelet robbant ránk, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére már bőven készen voltam a kis gyümölcsfák oltásával, és a kaszát is jó egy hónappal előbb kellett elővenni, mint korábban. Aggódni és morgolódni ugyanakkor nem sok értelme van, igyekezzünk tenni a dolgunk, a hosszútávú túlélés kulcsát ugyanis sokkal inkább az alkalmazkodóképesség megőrzése, mintsem a bitang erős beleállás jelenti… Ebben pedig a gyógynövények is segíthetnek, vegyünk sorra néhányat a mostanában gyűjthető kincsek közül!
Hajnali indulás, a máskor tolongó állatsereg is még félálomban pislog, mikor eléjük teszem a reggeli takarmányt. Fohász az Őrangyalhoz, gyors itatás a benzinkúton – gép és ember is örömmel nyugtázza az üzemanyagot. A napkelte már Budapest határában ér, a hervasztóan hosszú M0 helyett inkább a még ébredező belvárosi utcákat választom. A város túloldalán időt és irányt egyszerre jelezve élesen szemembe tűz a Nap. Komámhoz érve jól esik a második kávé, innentől együtt megyünk tovább. A Gyümölcsoltó Boldogasszony fűzfakápolnájában minden út előtt mondott ima most különösen aktuális: oltóvesszőkért indulunk.
