15 dolog, amit az életközépi válságnak köszönhetően tanultam meg

Pszicho

15 dolog, amit az életközépi válságnak köszönhetően tanultam meg

Pár éve még megfoghatatlan, tőlem igazán távol álló jelenségnek tűnt az életközépi válság. Még a kifejezés is idegennek tűnt, nyomasztónak. Nem lehet életközépi válságom, hiszen hol van még az életem fordulópontja, nem vagyok középkorú. Vagy igen?

Aztán el is múlt. Elmúlt életem közepe – már pár éve is nagyon is középkorú voltam, de a forduló úgy múlt el, hogy nem csodálkoztam rá. Csak most, visszatekintve azonosítottam be, hogy jött, dúlt-fúlt, tört és csapkodott, rombolt, vitt, amit vinni akart. De azért túléltem. És hozott is dolgokat.

Ha meg kellene jelölnöm egy bizonyos évet vagy egy eseményt az életemben, ami egészen biztosan jelezte, hogy a kellős közepén vagyok az életközépi válságnak, akkor valószínűleg a válásom időpontját jelölném meg. Állítólag jellemző válasz a felizzó belső harcokra a teljes élettel való szembenézés és a nagy fordulatok vagy törések bekövetkezte.

Akkor eszembe se jutott, hogy ez egy általános, és jó esetben minden ember életébe bekövetkező időszak hozadéka. A bennem forrongó érzéseket, a feszültséget, az indulatokat, a menekülés vágyát, a „valami mást szeretnék most már” feszítő érzését nem definiáltam. Nem fogalmaztam meg magamban azt sem, hogy

ez egyféle identitáskeresés és a személyiségem építésének egy új állomása.

Akkor csak megéltem a mindennapokban a feszültséget, belementem a csatákba és kiléptem minden olyan helyzetből, ami nem szolgálta az épülésem, és ami olyan szoros hálót font körém, amiben fulladoztam. Ha saját tapasztalataim általánosak, azt mondanám, ez a legfigyelemreméltóbb, a legkönnyebben észlelhető tünete az életközépi válságnak: az ember valamikor negyven és ötven között hirtelen nem kap levegőt. Nyomasztóvá válnak a napok. Tele vannak feladattal, ugyanakkor mégis rémületesen üressé tud válni az élet. Sokan a gyerekek kirepüléséhez kötik ezt a lélekroppantó vákuumot, velem viszont akkor még volt kisgyerek. Mégis úgy éreztem: most vagy soha. Változás kell.

Fontos jellemzője ennek a korszaknak, hogy hirtelen sürgőssé válik, hogy megéljünk, kipróbáljunk, bepótoljunk olyan dolgokat, amiket addig még nem, és amik miatt valós vagy csak képzelt hiányok gyötörhetnek. Ilyenkor jöhet elő a fejlődésünk, az életszakaszokhoz tartozó, természetes élmények elmulasztásának utóhatása. Hirtelen fontossá válik, hogy ami kimaradt, azt utólag mégiscsak megéljük valahogy. Még akkor is, ha az egyáltalán nem ugyanaz, vagy nem ugyanolyan élményt és érzéseket ad ötvenévesen, mint amikor annak ideje lett volna.

A gyerekkori álmok megvalósításának időszaka is ez

– éppen ezért érdemes úgy tekinteni erre az válságra, mint egy élet-felforgató, de azért sok pozitívumot is hozó korszakra, ami végre rendet tesz. Ha ezt a korszakot viszonylag nagy csapások nélkül átvészeljük, akkor bekövetkezhet az életünkbe egy békés, nyugalmat hozó szakasz, ahol már nem dolgoznak bennünk akkora erővel a hiányok. Hiszen vagy bepótoltuk (és ráébredtünk, hogy ó hát ennyi?), vagy már képesek vagyunk azokat a helyükön kezelni és elengedni. Esetleg más élményekkel és feladatokkal betölteni az űrt, ami addig annyi kellemetlen percet okozott.

Jó esetben, egy egészséges módon lezajló életközépi válság után szebbnek, örömtelibbnek, tartalmasabbnak érezhetjük az életünket. A fejlődésünk része tehát, akár a kamaszkor, ami szintén tele van kiugró érzelmekkel és túlkapásokkal, ahol szintén darabokra szedjük az életünket (a gyerekkorunkat), meg a szülők idegrendszerét, hogy aztán a kamaszkor túlsó kapuján kilépve egy kihívásokra kész, érett, fiatal felnőtt vágjon neki az életnek. Állomás. Csak egy állomás.

Mit tanultam meg önmagamról a válságnak köszönhetően?

  1. Az élet rövid. Nincs elég idő arra, hogy azt mások problémáira pazaroljuk – a legtöbb probléma pedig, amiről azt hisszük, a mi problémánk, valójában másoké, amit szépen áttolnak a mi térfelünkre. Én már visszatolom és visszautasítom, ha valaki manipulálni vagy kihasználni akar.
  2. Az idő vált a legerősebb valutává az életemben – nincs az a pénz, amiért eladnám a szabad, örömtevékenységekre / a családomra fordítható időmet. Annyi munkát vállalok, amiből megélek, de nem töröm össze magam azért, hogy valaki más vállalása legyen hatalmas siker.
  3. A saját álmaim motiválnak, és a saját fejem után megyek, akkor is, ha ezért mások esztelennek tartanak, vagy lekicsinylik, nem értik a hozzáállásomat.
  4. Egyébként se érdekel többé a mások fejében megfoganó, velem kapcsolatos ítélkezés. Ha tudnátok milyen könnyű érzés ez a mások gonoszkodásától független létezés!
  5. A személyes tér tabu – tiszteletben tartom mások személyes terét, de az enyémet is védem. Többé soha, senki nem lépheti át azt, ha én nem akarom. Nem megyek oda, ahol nem látnak szívesen. Ha valaki olyan jönne hozzám, akit én nem látok szívesen, azt nem engedem be. És ettől nem érzem udvariatlannak vagy gonosznak magam.
  6. Megtanultam határozottan nemet mondani és képes vagyok sértettség nélkül fogadni, ha én szaladok bele egy nembe.
  7. Minden olyan helyzetből kilépek, ahol rosszul érzem magam – akkor is, ha valamilyen érdekem azt diktálná, viseljem el. Hosszú távon nem éri meg megalkudni.
  8. Az egészségem létkérdés, az idővel prioritást élvez. De azért a lustaság fél egészség. Jogom van néha lustálkodni.
  9. A feladás nem egyenlő a kudarccal. Az a kudarc, ha meg se próbálok valamit, ha csak beszélek róla, de nincs merszem belevágni vagy kipróbálni.
  10. Néha akkor is nagyot bukok, ha minden erőmet beleadtam egy dologba. Nem mindig lehet másra vagy egy bizonyos tényezőre rámutatni, hogy az a hibás. Néha, csak úgy megtörténnek a dolgok.
  11. Nem szerethet minden ember, aki a közelemben él és ismer. És ez nem baj. Én se szeretek mindenkit. Elég, ha van féltucat igaz barátom.
  12. Elfogadom, hogy vannak ellenségeim is, akik csak rosszat akartak, akarnak nekem. Akinek nincs ellensége, az valószínűleg gyáva volt ahhoz, hogy markánsan álljon ki a véleménye mellett.
  13. Megtanultam őszintén bocsánatot kérni. De pitizni többé nem fogok.
  14. Megtanultam őszintén elfogadni mások bocsánatkérését, és nem szórakoztat, ha más pitizne a kegyeimért.
  15. A legrövidebb utat járom az emberi kapcsolataimban. Face to face. Jöhet az újabb állomás.

A nyitókép illusztráció. Forrás:  Annie SprattUnsplash

Ajánljuk még:

EL A GYEREKSZOBÁTÓL! – EGY ANYA ÉRZÉSCUNAMIJA A GYEREKEK KIREPÜLÉSE UTÁN
MÁSOK GYEREKÉT NEVELNI: BÉBISZITTERKÉNT AZ ÁLMOK ORSZÁGÁBAN
MOST AKKOR A GYEREK VAGY A SZÜLŐ KAPTA AJÁNDÉKBA A HÁZIÁLLATOT?

Egyszerre csak az egyik gyerekemre figyelni igazi terápia – neki és nekem is

Tölts több időt önmagaddal. Az énidő fontos. Minőségi idő a pároddal... Ismerősek ezek a mondatok? A csapból is folynak – és ettől még mind igaz. Valóban fontos az énidő, sőt a pároddal kettesben töltött idő is elengedhetetlen. De mi a helyzet a gyerekkel, vagy pontosabban gyerekekkel töltött minőségi idővel?