Kult

„Mit érek én másokhoz képest?” – 5 film az életközépi válságról

Mindenki másképp éli meg azt a nehezen felfogható tényt, hogy túl van élete felén. Nem, nem egy második, hormonális kitörésekkel megspékelt tinédzserkor ez, amikor minden, ami eddig biztos volt, kérdésessé válik, hanem kapuzárási pánik: az esztelen pályaelhagyások, a hirtelen váltások, az új impulzushalmozások és a könyörtelen számvetések időszaka. Akár mondhatjuk azt is, hogy a fiatalság öregkora és az öregkor fiatalsága.

Noha nem lehet mértani pontossággal levezetni, kit mikor talál be az életközépi válság, ahogy azt sem, ki hogyan éli meg, összességében mégis megállapítható, hogy 35-55 éves kor között üti fel a fejét, ekkor érünk az U alakú görbe totális mélypontjára, ekkortájt kezdődik a kétségtelen lélekkeresés időszaka. Van, aki kilép a multikatonaságból és bagettezőt nyit. Van, aki a 25 évvel fiatalabb kollégájával próbálja újra felfedezi a rég nem tapasztalt boldogságot. És van, aki több évre szóló világkörüli utazáson kezdi el törni a fejét.

Ahány ember, annyiféle megoldás és próbálkozás: íme, 5 film, ami néhol viccesen, máshol komolyan, olykor határozottan provokatívan hozza elénk az életközépi válság problémáját. Bár, nem is problémája ez – miért neveznénk annak, ha egyszer egy tökéletesen természetes emberi reakció? 

1. Magam ura

Ha nagyon sarkosan szeretném megfogalmazni a film lényegét, akkor azt mondanám, hogy Ole Giaever norvég filmrendező műve egy harmincas, enyhén kiégett családapa tépelődéséről szól, ami mögé –  kárpótlásként? – gyönyörű skandináv tájat mutatnak. A főszereplő saját problémáit – mint a szexuális kifulladás, a megválaszolatlan egzisztenciális kérdések és az egyre csak növekvő szabadságvágy – túrázással próbálja feldolgozni.

Erről az önkéntes elvonulásról szól a Magam ura: öncenzúra nélküli gondolatok, kendőzetlen töprengések, fájdalmasan őszinte megfigyelések és válaszok. Hosszú utat jár be a film, nagyon hosszút – csak úgy, mint mi magunk.

2. Ízek, imák, szerelmek

Kötelező jellegű, kultikus film, mely spirituális utazásra hív. Liznek (Julia Roberts) mindene megvolt, amiről valaha álmodott – férj, ház, sikeres írói karrier –, negyvenes évei közepén mégis arra ébredt rá, hogy boldogtalan. Másra vágyik, valami teljesen újra, ám maga sem tudja pontosan, hogy mire.

„Miért nem jó semmi, amikor minden jó lehetne?” 

– hangzik az életközépi válság tipikus kérdése. Liz elköltözött otthonról, kilépett házasságából, viszonyba kezdett valakivel, majd világkörüli útra indult egy kis levegőváltoztatás kedvéért. Egy önmagát még nagyban kereső nőről szól az Ízek, imák, szerelmek, melynek egyik jelmondatát mindannyiunknak meg kellene fogadni: „Ha nincs egyensúly, elvész az erőnk.” Pontosan erről az egyensúlyról, és annak kiépítéséről szól ez a tetemes 140 perc.

3. Brad helyzete

Adott egy középkorú férfi, akit kegyetlenül arcon csap az igazság: kortársai messze többet értek el, mint ő maga. Ezt látva gondolatok sokaságán kezd el töprengeni. Sosem lesz már gazdag, sosem lesz fiatal szeretője, és sosem ér már el olyan sikereket, amilyenekről mindig is álmodozott, vagyis: nem több egy nagy, középszerű senkinél. Mindennek tetejébe ott van a fia, a csodagyerek, aki előtt sikeres, fényes jövő áll – és akire nem mellesleg féltékeny is emiatt, hiszen saját gyerekének eredményei nem feledtetik el vele életének meg nem élt vágyait. A Brad helyzete egy meglehetősen életszagú, témájában igenis komoly alkotás egy sokakban felmerülő kérdésről:

„Mit érek én másokhoz képest?”

Ha univerzális választ nem is kínál a mű, legalább segít a megfelelő kérdések feltételében.

4. Amerikai szépség

Talán nincs is kifejezőbb film arról, hogy az életközépi válság hogyan tud egy szempillantás alatt romba dönteni egy látszólag normális családot, mint az Amerikai szépség. Mert 40-50 évesen már semmi sem könnyebb, mint unni a munkát, a munkahelyet, a lakást, a felépített életet, esetleg rájönni, hogy a nagyobb dolgokat már véghez kellett volna vinnünk. Mert

ha eddig nem jött össze a luxuskecó, az álommunka és a csodálatos társ szenthármasa, innentől kezdve egyre kevesebb esély lesz rá.

A főszereplő (Kevin Spacey) is tisztes állampolgárként vergődik kihűlt házasságában és munkájában, amikor egy óvatlan pillanatban – életközépi válságának dagonyájában – megakad a szeme lányának egyik csinos barátnőjén. A kapuzárási pánik egyik tipikus kísérő jelensége ez, amikor a húsz-harminc évvel fiatalabb társ által próbálják az elszürkült, lendületet vesztett hétköznapokat felpezsdíteni, a krízist simábbá és fájdalommentesebbé tenni. A vágy tárgya azonban nem biztos, hogy az, aminek látszik, és amire szükség van, így a bukás szinte borítékolható a filmben.

5. A kezdő

A kezdő a klasszikus hollywoodi vígjátékok legjobb fajtájából való: meseszerű, de valóságos, érzékeny, mégis vicces. Merni újrakezdeni a semmiből, ráadásul nem is fiatalon: ezt a kérdést járja körül a történet, melyben a 70 év körüli úriembernek (Robert de Niro) nem derogál, hogy beáll a huszonévesek irányította startup-ba gyakornokként dolgozni. Azt hihetnénk, hogy ennyi idős korunkra már elmentünk a falig, már csak visszafelé baktathatunk az úton – ez azonban koránt sincs így.

A kezdő némiképp kilóg az eddigi felsorolásból, ugyanis nem a klasszikus életközépi válságot hozza elénk, mégis fontos tanulságot rejt. Az életközépen ugyanis döntenünk kell, a továbbiakban hogyan viszonyulunk az időhöz, ami még hátra van.

Az okosok szerint például, úgy érdemes olyan perspektívát választani, ahonnan azt látjuk, mi minden fér még bele az életbe, nem pedig azt, mi mindent mulasztottunk már el!

Ajánljuk még:

„Szigorú vagyok, az biztos, de mindenki boldog, aki velem dolgozott” – nagyinterjú a 90 éves Novák Tatával

Ma saját csillagot kapott az égen a magyar tánc egyik legendás koreográfusa, akiről méltán mondhatjuk, hogy kultúránk koreográfusaként formálta a magyar szellemi örökséget. Korábbi interjúnkkal rá emlékezünk – emlékét kincsként őrizzük.
90 év minden érdemi témája aligha fér bele egy beszélgetésbe, különösen, ha egy élő legendát kérdezhetünk a pálya és az élet nagy dolgairól. Novák Ferenc koreográfus – vagy ahogy több mint ötven éve szólítják, emlegetik: Tata – korát meghazudtoló frissességgel és lelkesedéssel beszél örök szerelméről, a táncról és az élet minden szépségéről, amit a levegőbe írt figuráknak köszönhet.