Kemény István 2018-ban a Könyvhét folyóiratnak adott interjúban így fogalmazott a versekről: "Az írott versekről évszázadok óta mondogatják, hogy ma már nem érdekelnek senkit. De utólag mindig kiderül, hogy nemrég azért még rengeteg embert érdekeltek. És fordítva: a „szellemi elit” évszázadok óta leckézteti a „népet”, hogy amit költészetnek érez, az csak giccs, hülyeség, bunkóság. De a „nép” vidáman lúdbőrzik tovább attól a költészettől, amit ő annak érez. És közben mégis folyamatosan hat egymásra a magas és az alacsony költészet. És ez így rendben is lenne, szép is, jó is, még igaznak is érzem, de azért időnként elkap az az érzés, hogy mi van, ha pont most jött el az a korszak, amikor az írott költészet tényleg kipusztul, esetleg magával a „szellemi elittel” együtt. Az írott költészet nem olyan cuki dolog, mint például a panda, de még a panda jövője sem felhőtlen."
Verses rovatot indítottunk. Mert hiszünk abban, hogy a versek segítenek csendet teremteni egy zajos világban.
Megtanítanak néhány percre befelé figyelni, elidőzni, megérteni. És amikor megérint bennünket egy költemény, nemcsak a műveltségünkhöz teszünk hozzá, hanem önmagunkból is többet megérthetünk. Mindannyiunk életében vannak sorok, amelyek velünk maradtak. Egy vers, ami egy nehéz pillanatban kapaszkodó volt, vagy egy sor, ami egyszerűen csak örömet jelentett. Megjegyeztük, mert egy adott pillanatban visszatükrözte a lelkiállapotunkat.
Küldd el nekünk azt a költeményt amelyik megérintett, kapaszkodót, örömet vagy éppen vigaszt jelentett.
Emailcímünk:
A mai verset Emese küldte: "A válóperem idején kapaszkodót jelentett. Később a fiam szavalóversenyt nyert vele."
Farkas Árpád: Özönvíz
Ropog a kert, a bokrokat
forgatja már a sárga lé,
mohón a hídlásba harap,
zúdul a csűrkapun elé.
Fölkapja Illés szekerét
sarjústól; s fölpuffadt lovak,
döglött malacok ázalék-
naszádja nő az ár alatt.
Főzőtök-bálnák, paripák
törik a házat, rengetik,
lemarják jobbágykék falát,
a pince torkig megtelik!
Nézi a székely, könny csurog
bajszára, reszket, úgy kacag:
„Vigyed, uram, a házat is,
vigyed, ami még itt maradt!
Vigyed az asszonyt, kölyköket,
a böjtöket, az éjszakát,
vigyed a gólyafészkeket,
lássunk világot legalább!”
Dühöng az ár, s az ég alól
rongy falvak úsznak mennybe fel.
A bárka késik valahol,
a víz, a víz csak énekel.
„A költemények a nyelv mágikus szertartásai.”
Küldd el nekünk kedvenc versedet és a hozzá kapcsolódó történetet!
