Az óév végén és az új esztendő elején tele van fogadkozásokkal a közösségi média. Klári elhatározza, hogy 10 kilót lead nyár végéig. Sándor eldobja a cigarettát. Dezső minden nap gyalog megy majd a munkahelyére, hogy egészségesebben éljen. Mennyire vehetők komolyan ezek a fogadalmak? Milyen alternatívák vannak ehelyett 50 év felett? 

Az idős beszól a fiatalnak, majd a fiatal az idősnek úgyhogy „mindenki megjött már mindenhonnan”. Tehát mindkét oldalnak megvan a véleménye a másikról. De hova fut ki mindez, s hogyan építhetünk hidakat a generációk között? 

Több cikkünkben is hangsúlyoztuk, hogy lelki immunrendszerünk szinten tartása és megerősítése érdekében fontos az, hogy az ember ötven felett is lépjen ki magányából, és vagy a valóságban, vagy a virtuális térben lépjen kapcsolatba olyan emberekkel, akikkel a figyelmes és kellemes együttlétben, tartalmas beszélgetésben, közös programokban energiát nyerhet, s így vidámabban és gondtalanabbul telnek a napok. Arról azonban nem szóltunk, hogy ezek a kapcsolatok nem feltétlenül azonos generációból jövő emberek között kell, hogy megszülessenek, ugyanúgy jó megoldás az ún. intergenerációs kapcsolat is. Sőt. Akár még jobb is lehet!

Az a tény, hogy emberek hetven vagy nyolcvan év felett is rendszeresen vezetnek, vagy akár csak alkalmanként a volán mögé ülnek, erősen megosztja a társadalmat. Százával olvashatjuk felületes és indulatos véleményeket a témáról, sokkal többet, mint ami indokolt lenne a statisztikák ismeretében. 

Az utóbbi években a nemzetközi sajtóban, s most már a magyarban is sokat lehet olvasni az Amerikából indult, ún. minimalista életfilozófiáról, amely számomra a ma már több mint negyvenéves, Olaszországból indult slow life-mozgalom egy korszerű változatának látszik. De ez a divatos, modern szemlélet vajon mennyire adaptálható az idősebb korosztályra? 

Az Instagramon – pláne a COVID-járvány kitörése óta – nap nap után gyarapodik a #stressbaking (#stresszsütés) gyűjtőszóval jelölt képek és üzenetek sora, ma már jóval több mint 50.000 ilyen bejegyzéssel lehet találkozni. Ezeken a képeken szebbnél szebb péksüteményeket és egyéb süteményeket mutatnak a bőszen lájkoló közönségnek. Felmerül a kérdés: mitől lett ilyen népszerű ez a téma? Tényleg segíthet a sütés tevékenysége, tényleg tudja oldani a stresszes állapotot, akár vészhelyzet idején is – és lehet ennek korosztályos limitje?

A robotok egyre inkább valóságunk részévé válnak. Takarítanak, füvet nyírnak, akár eligazítanak minket a reptéren, és a gyógyításban is egyre több területen használjuk őket. Most úgy tűnik, a demenciában szenvedők számára is segítséget nyújthatnak. 

Mindannyian félünk attól, hogy az időskorunkra fizikai képességeink kórosan csökkennek, mások segítségére, esetleg ellátására szorulunk, esetleg teljesen egyedül maradunk. Ezek természetes aggodalmak, az élet velejárói, és „jó” is, hogy eszünkbe jutnak: preventív viselkedésre (egészséges étkezés, mozgás stb) késztetnek bennünket. Vannak azonban emberek, akik súlyos mértékben félnek a korosabb társaiktól, esetleg gyűlölik az időseket, vagy éppen az idősödés személyes tapasztalatától rettegnek betegesen – ők a gerontofóbok, illetve a geraszkofóbok.

Az egészséges idősödés egyre fontosabb, s egyre többet hallunk is róla. A WHO a 2021 és 2030 közötti időszakot az Egészséges Idősödés évtizedének nevezte el. De mit takar a hangzatos kifejezés, és mit tanulhatunk mi ebből az idősekkel sokféleképpen kapcsolatos mindennapjainkban? Egy gerontológiai szakember véleménye következik.

A demencia alapjeleit mutató szeretteinkről is gondoskodnunk kell, akkor is, ha a másik vonakodik vizsgálatra menni. Ilyenkor érdemes különböző technikákkal megpróbálni mégiscsak eljuttatni a szakorvosig. Ehhez hoztam 7 tippet.

Az egymást követő Covid-hullámok idején számos család nem engedte el a teljesen egyedül vagy egy idősebb párral élő rokon kezét, s rendszeresen hívták őket telefonon vagy online, időnként pedig személyesen meglátogatták őket, akkor is, ha sokszor csak a kapuban állva tudtak beszélgetni. Nagyon sokan (több százezren) voltak Magyarországon azonban olyanok is, akinek időskorukra a pandémia hullámait szinte teljesen egyedül kellett átvészelniük. Őket kétféle magány is sújtotta: az érzelmi és társadalmi.

Az ünnepek során az lenne a jó, ha mindenki boldog és önfeledt lehetne, fel tudna oldódni az ünnep csodájában. Ez nem könnyű, különösen, ha a családban demens hozzátartozó él, vagy az ünnepekre elengedték őt az otthonból. Néhány praktikus tanáccsal szeretnék segíteni, hogy ezek a napok számára és a család többi tagjának is értékesek legyenek.