Joseba Achotegui Loizate, barcelonai orvos-pszichiáter alkotta meg 2002-ben az Ulysses-szindróma kifejezést. Ulysses (Odüsszeusz) király a trójai háború után tíz évet bolyongott, mire hazajutott otthonába, Ithakába, szerető felesége, Pénelopé karjaiba. A spanyol pszichiáter az otthonukat kényszerűségből elhagyó, s új országba, földrészre menekülő embereket tanulmányozva alkotta meg ezt a kifejezést. De az idősek esetében egy közelebbi költözés is kiválthatja…

A demenciával foglalkozó szakirodalomban nagyon gyakran kerül elő, hogy a mentális képességek hanyatlása nemcsak a gondolkodás és a döntéshozatal lelassulását, illetve memóriaproblémákat idéz elő, hanem látásproblémák is egyre intenzívebben jelentkezhetnek. 

Nemcsak saját tapasztalatunk, de komoly tudományos kutatások is igazolják, hogy Magyarországon egyre többen válnak el a negyvenes éveiket elhagyva, s kezdenek új életet vagy teljesen egyedül, vagy új társat találva maguknak. De miért is?

Aki menni akar, arra adjuk rá a kabátot. Akkor is, ha a fiunk, lányunk, vagy unokánk az illető. Mert a (nemlétező, de mégis létező) Hesztia-szindróma még egy családot sem tartott egyben.

Tegyünk az életkor alapú diszkrimináció ellen! Pláne most, hogy bizonyítottá vált: minden nemzetben, minden társadalomban jelen van az ageizmus.

Az álmok szerepe életünkben megkérdőjelezhetetlen. Idén viszont lehet, hogy egy új pont is felkerül a fontosságukat jelző listára: komoly betegség előrejelzője lehet, ha túl sokat álmodunk túl rosszakat.

Az utóbbi öt-hat évben a nyugati civilizációban cikkek és tanulmányok tucatjai jelentek meg arról a fiatalkori szindrómáról, amit digitális demenciának nevezett el egy német pszichológus, Manfred Spitzer a 2010-es évek közepén. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a digitális demencia még nem demencia, de hosszabb, tartósabb jelenléte elindíthat komoly dementálódási folyamatokat, amelyek extrém esetben akár már a negyvenes éveink elején oda vezethetnek, hogy kezdődő, valódi demenciát diagnosztizálhatnak nálunk.

Az, hogy az időskor egyik legelterjedtebb betegsége a lassú agyi leépülést, sorvadást (atrófiát) hozó demencia, lassan minden magyar tudja. Annál is inkább, mert sajnos minden formája egyre elterjedtebb, s lassan nem lesz olyan család, ahol ne akadna egy-egy, ezzel a betegséggel élő ember. Az, azonban nagyon ritka, hogy maga a beteg beszél erről, örömeiről-bánatairól. Következzék most gyerekkori barátom, a demencia tekintetében még nagyon fiatal Péter története, aki őszintén beszél betegségéről, és mindenkit bíztat arra, hogy az első komolyabb jeleknél forduljunk szakorvoshoz.

Konfliktusok mindig voltak és lesznek: bosszantók, dühítők, elkeserítők. Felzaklatják az embert, szinte fortyog belül. De nem kell megvárni, míg kirobban, vagy belekeseredünk, ráadásul időskorban ez súlyos egészségügyi következményekkel is járhat. Miben áll az értelmes válságkezelés? 

Ítélkezésre bármely korosztály képes, mondhatjuk úgy is, hogy az előítélet kortalan... Az ageizmus viszont kifejezetten az életkor alapján történő diszkriminációt jelentih. Ugyan először az idősek kapcsán volt kutatási és beszédtéma, majd a fiatalabbakra terelődött a fókusz, de az a helyzet, hogy a hátrányos megkülönböztetés a középkorúakat sem kíméli.

Most még megy a bevásárlás, gondozni tudjuk a kiskertet, nem okoz gondot önmagunk ellátása. De nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, ezért fontos még időben végiggondolnunk azt, hogy ha mások segítségére szorulunk, milyen lehetőségeink vannak, mire leszünk jogosultak ingyenesen, s mi az, amiért pénzt kell fizetnünk vagy környezetünk segítségét kell kérnünk. 

A zajszennyezés hosszú távon az egészségünkre is káros – derült ki egy nemrég megjelent tanulmányból. És fontos lenne ebből minél hamarabb leszűrnünk a megfelelő következtetéseket.