Ahogy Magyarországon növekszik a demenciával élők száma, úgy lesz egyre megszokottabb, hogy környezetünkben demensek élnek, esetleg magunknak is kell demenseket gondoznunk. Nehéz pontosan megmondani, hogy ebben a feladatban mi a legnehezebb, de számos gondozóval és a téma kutatóival rendszeresen beszélve úgy látom, hogy a legtöbbször a megzavarodott időérzék kerül elő, ezen belül is az, hogy a demencia súlyosabb fokán már akár teljesen felborul az idő érzékelése, s a beteg nappal alszik, éjjel pedig végig fenn van, vagy teljesen váratlanul felriad, s nem tud visszaaludni. Ennek okaira keressük a választ.
Más dolog a kedvesség, és más a kőkemény diszkrimináció, csak azért, mert idős ember áll velünk szemben.
Az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés (ageizmus) rendkívül változatos képet mutat a nyugati civilizációban. Nem veszik fel például a friss diplomást, mert azt gondolják, hogy zöldfülűként nem tudna jó munkát végezni. De az időst sem látják alkalmasnak, mert azt hiszik, hogy vagy idegileg, vagy testileg nem bírja majd a folyamatos megerőltetést, esetleg váratlanul és súlyosan megbetegszik, állandóan szabadságra megy, s végül el kell őt küldeni.
Életünk előrehaladtával sajnos nemcsak a fizikai-egészségügyi problémáink gyarapodnak, hanem a lelki gondjaink is. Ezek az esetek túlnyomó részében semmilyen komolyabb testi vagy lelki zavart nem okoznak, viszont szomorú, nyomott hangulatba kerülünk tőlük. Vannak esetek azonban, amikor a lelki problémák fizikai betegséggé válnak. Ennek egyik fajtája az, amikor az illető fizikai problémákra panaszkodik, sőt: kifejezetten érzi azokat, de az orvostudomány nem tudja megmondani, mitől van a panasz, mivel a vizsgálatok során nem találnak semmit a háttérben.
Nem kell elfogadnunk, ami egyáltalán nem természetes! A nyugtalan láb szindrómáról kevesen hallottak, de sokakat érint – ideje hát megismerni minél többeknek!
Nagyon sok ötven év feletti, szenior diákom panaszkodik arra, hogy ahogy idősödik, egyre kevesebbet alszik, s nagyon sokszor előfordul vele, hogy fáradtan, sőt: nem egyszer még annál is fáradtabban ébred, mint ahogy lefeküdt.
Elengedés, kirepülő gyerekek, üres fészek szindróma – fájdalmas, mégis ideig-óráig tartó, egészséges velejárói ezek az életnek. És akkor van inkább baj, ha nem vagyunk képesek ezen az úton járni.
A cicák is csodás társaink lehetnek idősebb korunkban. A tudomány és a tapasztalatok is ezt bizonyítják, ne féljünk hát macskát venni; állatterápiás okokból sem!
Lassan homályosul a tükör, majd egyszer csak eltörik, s a cserepekben tükröződő, teljesen különböző világdarabkákból immár soha össze nem állítható az egységes kép – így működik a demencia, ha eluralkodik egy emberen. És Anthony Hopkinsnak hála, ezt most látványosabban láthatjuk a képernyőn, mint valaha.
Nagy Sándor nevét a legtöbben ismerik, de kevesen tudják: a világ egy szép szeletét meghódította, az anekdoták szerint mégis mélabúsan lógatta lábát a tengerbe, mikor mindez sikerült neki. Mára pedig (érthetetlen módon) három különböző betegséget is találhatunk a szakirodalomban, amit róla neveztek el...
Legyen meg a saját akaratod is – lehetne ez az alapszabály, ha idős emberekkel próbálunk dűlőre jutni, ha nekik segítünk, velük élünk. Mert kevés dologgal tehetünk olyan rosszat, mint a folyamatos kiszolgálással, felülbírálással, jobban tudással. Ha nem hiszed, ismerkedj meg az időskori Pygmalion-szindrómával!
A napokban megkeresett egy hatvan év feletti, régi szentendrei tanítványom, és elmesélte: a YouTube-on tizenkét éves unokája és osztálytársai rövid pornó- és szexfilmeket fedeztek fel, s ezeknek a linkjét rendszeresen megosztják egymással. Megdöbbenve kérdezte tőlem: hogyan lehetséges ez, illetve azt, mi a teendő, hogy az unokája ne juthasson ilyen tartalmakhoz?
