Az azonos generációból származó emberek közösségének óriási előnye az, hogy az emberek „félszavakból is értik egymást”, olyannyira, hogy nemcsak történelmi élményeik, de kulcsszavaik is nagyon hasonlítanak. Ez nem meglepő, hiszen gyerekként is külön szavaik voltak, amelyeket csak ők értettek, s a változó történelmi helyzetek új és új szavakat szültek a számukra. Nem szólván a sok közös kulturális élményről: a kedvenc zenékről, filmekről vagy tévéműsorokról.
A közös élmények és szavak akkor is közelebb hozzák az embereket, ha egyébként mindennapi szokásaik ma már különböznek, így nem meglepő, hogy
az idősebb emberek legtöbbje a saját generációjában találja fel a legjobban magát.
Itt meg lehet beszélni az aktuális egészségi állapotot vagy éppen a gyógyszereket, s nem szégyen beszélni a fizikai vagy lelki nehézségekről sem.
Azonban az is kétségtelen, hogy míg az azonos generáció egyfajta biztos akolmeleget adhat,
a különböző generációk találkozása, az ún. intergeneráció sokkal inspiratívabb, kihívóbb, „megmozgatóbb” lehet az ember számára.
Szentendrén élő tanítványom, a 70 éves Éva például mindig olyan társaságokkal jár kirándulni, akik nála 20-30 évvel fiatalabbak. A fiatalok szeretik és befogadják a sportos nagymamát, őt pedig rendkívüli módon inspirálja az, hogy teljesíti a fiatalok napi mozgásprogramját. Példája remekül mutatja, hogy mit jelenthet egy idősebbnek a fiatalabb ember: állandó kihívást, de egyben azt az érzést is, hogy bírja a tempót, nem kell még „lehúznia a redőnyt”.
Több szenior tanítványom jár olyan tornacsoportba, néptánckörbe, illetve énekkarba, ahol rendszeresen együtt van negyven év körüliekkel. Gyakran mesélik, hogy a két generáció milyen sokat tanul egymástól, s nem egyszer az élet nagy kérdéseiben is tudnak segíteni az idősebbek a „zöldfülűeknek”.
Több országban léteznek olyan programok is, ahol a magányos hatvanasokat-hetveneseket az interneten összekapcsolják akár gyerekekkel, akár fiatal felnőttekkel. Amerikában jól működik mind az Eldera (5-18 évesek összekapcsolása idősekkel), mind a Big and Mini program (18-25 évesek beszélgetnek állandó kommunikációs partnerként kiválasztott, magányos idősekkel), s a résztvevők közös élménye az, hogy olyan új és érdekes szempontokat kapnak egymástól, amire sohasem gondoltak volna, ráadásként pedig mindenki tud valamiben segíteni a másiknak, akár a mindennapi életben is. Ugyanide tartoznak azok a lelkisegélyvonalak, ahol fiatal önkéntesek akár éjszaka is rendelkezésre állnak a magányos idősebbek számára.
Sajnos hazánkban még csak ez az utóbbi alakult igazán ki, az említett két programhoz hasonló intergenerációs virtuális felületek gyakorlatilag nem léteznek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi magunk ne tudnánk találni akár az internet, akár az ismeretségi körünk révén olyan embereket, akiktől bár különbözik a generációnk, mégis számos pont összeköt minket: lehet ez a hasonló ízlés, érdeklődés vagy éppen csak az, hogy mindketten egyedül érezzük magunkat.
Akármelyik megoldást is választjuk, tudnunk kell: nem vagyunk egyedül a világban! Biztosan van olyan korunkbeli ember, aki szívesen beszélgetne velünk, akár napi rendszerességgel is, élőben vagy az interneten keresztül. Az is lehetséges, hogy akad olyan nálunk fiatalabb ember, akinek szintén szüksége van tapasztalatainkra, segítő szavainkra, figyelmünkre. Ne habozzunk kilépni a komfortzónánkból és keresni ilyen embereket és társaságokat, erősítsük ezzel is lelki immunrendszerünket!
Az időskorban gyakorta tapasztalt magányról többször írtunk már. Olvasson többet a témáról:
Ajánljuk még:
A kéz íze: ezért más mindig, ha nagymama készíti a desszertet
Lelkünk állapota a tányéron: ez állhat a zugevés, túlevés, stresszevés hátterében
Így hat a gyermekkori kötődésed a párkapcsolatodra
