Érzelmileg magányos embernek azt nevezzük, aki az idők során elveszítette azokat a bizalmasait, akik figyelnek rá, meghallgatják őt, akiknek elmondhatja a véleményét, megvitathatja velük a világ dolgait. Az érzelmi magányban élő ember rendkívül kiszolgáltatott. Vagy teljesen befelé fordul, s már nem is vár semmit a világtól, vagy pedig megpróbál új kapcsolatokat kialakítani, amelyhez a társadalom rengeteg segítséget tud adni. (Sajnos ők azok, akik nem egyszer csalók áldozatává válnak, hiszen ki vannak éhezve bármilyen emberi szóra, interakcióra.)
A társadalmi magányban élő ember viszont az, aki nem érzi magát a társadalom részének, például azért, mert aluliskolázottként vagy fogyatékkal élőként súlyos megkülönböztetések érték, vagy egyszerűen azt érzi, hogy a világ nem azon szabályok szerint él, amelyeket ő jónak gondol. Azok az idős emberek is ide tartoznak, akik fiatalabb korukban sem értették igazán a társadalom működését és szabályait, de mintegy „sodródtak” az árral, teljesítették feladataikat, az általuk elfogadott tekintélyekre hallgatva.
A társadalmi magányban élő idős ember egyáltalán nem biztos, hogy érzelmileg magányos: nem egyszer keresi és rá is talál a hozzá hasonló emberek közösségére, legyen ez egy baráti kör, helyi vagy vallási közösség, régi kollégák, szomszédok... A társadalmi magányban élő ember nem egyszer társával is valamiféle szövetségben él, hiszen együtt küzdenek a számukra nem túlzottan elfogadható vagy megérthető világban.
Az igazi baj ott van, ha a két magány egyszerre jelenik meg. Mondjuk az illető nem igazán érti vagy nem akarja érteni a világot, de közben nincs is kivel megbeszélnie a mindennapokat. Ebben az esetben a segítség rendkívül nehéz, hiszen az ilyen ember teljesen izoláltan, végtelen magányban, saját maga által épített érzelmi falak között él. Mit tehet érte a társadalom? – tehetjük fel a kérdést.
Azt hiszem, hogy a Covid-helyzet sok jó gyakorlatot dolgozott ki szerte a világon erre a helyzetre is, amelyeket érdemes volna ilyenkor alkalmazni. Nem egy településen például az ott élő értelmiségiek (orvosok, ápolók, tanárok, színészek) videókat készítettek, amelyeket megosztottak olyan televíziós és videócsatornákon, amelyeket az idősebbek is megnéztek. Ezekkel a videókkal az ismerős emberek közérthetően mondták el a körülöttünk lévő helyzetet, a feladatainkat, illetve szórakoztatták az erre kiéhezett embereket.
Felmerül a kérdés: mi akadálya van annak, hogy ha véget ér a Covid-járvány, ezeket a videósorozatokat folytassák, ám immár kifejezetten az érzelmi és társadalmi magányban élő emberek számára? Ezzel együtt rendkívül fontos az is, hogy a társadalmi magányban élő mindig tájékozott legyen a körülötte lévő világ eseményeiről, akkor is, ha erről kevéssé akar tudomást venni.
Mit tehetünk mi, egyes emberek ezekkel a totális izolációban élő emberekkel? Azt hiszem, ezt a helyzet dönti el: ha valóban látható, hogy fizikai vagy lelki problémákkal küzdenek, akkor teljesen más a teendő, mint ha az illető szereti a magányt. Abban az esetben, ha például szellemi leépülést vagy lelki, esetleg fizikai betegséget érzékelünk, meg kell próbálnunk „feltörni a diót”, s valamiképpen kommunikálni velük. Ez lehet egy segítség önzetlen felajánlása, de lehet egy meghívás valamilyen közösségi programra. Nagyon fontos tehát, hogy az az ember, aki rosszul érzi magát az érzelmi és a társadalmi hiánytól, mindenképpen segítséget kapjon.
2016-ban igazi sikerfilm volt a mozikban Az ember, akit Owenak hívtak című svéd film (Oscar-díjra is jelölték). Ott, a lakóközösségben felesége elvesztése óta érzelmi és társadalmi magányban élő idős főhőst a frissen beköltözött család „mozdította” ki azzal, hogy tőle kértek segítséget, például olyan szereléseknél, amelyekhez a családfő nem értett. Owe hirtelen fontosnak és hasznosnak érezte magát, s egyre többet beszélgetett a családdal, s egy idő után már vigyázott a gyerekekre is. Igen, néha csak arra van szükség, hogy mi kérjünk tőlük segítséget, s akkor oldódhat a görcs, az érzelmi és társadalmi magány. Ez is egy megoldás!
Ne féljük megtenni ezeket a lépéseket, hiszen ezekkel egészen biztosan segítünk a kétszeres magányban élő embereken.
Ajánljuk még:
Tél végén is figyeljünk a magnéziumpótlásra – 50 felett különösen! Csak természetesen!
A boldog jövő szép ígéret, de a boldogabb jelent választom – ezért is tanulok folyamatosan
Ilyenkor traumatizáljuk a szervezetünket – nem árt ismerni a karácsonyi stressz, túlevés és alkoholizálás káros hatásait
