Űzd el a stresszt sütéssel, avagy „stressbaking” ötven felett

A 65 éves Margit Szentendrén, a kertvárosban él, egyedül, férje három évvel ezelőtt meghalt. A COVID-járvány kezdete óta alig mozdult ki otthonról, leginkább csak a Dunaparton sétál egy-egy félórát. Unokái és gyerekei rendszeresen látogatják, ellátják mindennel, amit kér.

Pár hét alatt rájött arra, hogy a legjobban úgy tudja valamennyire visszaadni szeretetüket és gondoskodásukat, hogy hetente egyszer meglepi őket valami finomsággal. Minden hétfőn összeírja, amit kér, s szerdára valamelyik gyermeke vagy unokája meghozza az alapanyagokat, s ő hétvégére elkészíti azt a süteményt, ami ezután általában pár óra alatt elfogy – nem lehet elég sokat készíteni a finomságokból. Tavaly ősszel az unokája megmutatta, hogy az ételekről készült képeit felteheti az Instagramra is, s azóta szaporodnak a lájkok, a képek és persze a kipróbált receptek is.

Amikor arról kérdeztem, hogy mit jelent neki a rendszeres sütés, az első szava az volt, hogy ez a tevékenység teljesen bezárja a félelmek és aggodalmak kapuit, hiszen a gondos előkészületek és a munka pár órájában csak a sütésre koncentrál. Aztán, amikor elkészült, azon gondolkodik, hogy kinek melyik étele fog inkább ízleni, hogyan tálaljon, illetve ha valami nagyon szépen sikerül, hogyan ossza meg azt másokkal – például az Instagramon. Ráadásul, mint mondta, számára a sütés fizikai munka is, némely bonyolultabb tevékenység, például egy-egy hosszabb tésztagyúrás után szabályosan kifárad, de a fáradtság nagyon kellemes, hiszen az eredmény nemsokára kézzelfogható lesz. Ebből kihallottam valami még fontosabbat: a sütés által Margit hasznosnak és fontosnak is érzi magát. Azt már csak később említette, mintegy bónuszként, hogy a rendszeres sütés szabályosságot visz az életébe – voltaképpen az egész hetét átszövi valamilyen módon a készülődés, a rutin új ritmust ad a napok folyásának.

Feltettem neki a kérdést: vajon miért nem a kötögetést, a tévét vagy az olvasást választotta kikapcsolódásként, hiszen ezek is rendszeres és hosszú órákon át űzhető tevékenységek. A válasza az volt, hogy a tészták gyúrása és a változatos munka annyira összetett a számára, hogy úgy érzi, ez minden figyelmét és érzékét lefoglalja, míg a kötést vagy a horgolást sokkal mechanikusabbnak látja; ugyan ezeket is kipróbálta, de azt tapasztalta, hogy közben el-elkalandoznak a gondolatai. Ez a sütés közben számára lehetetlen, hiszen minden pillanatban oda kell figyelni. Az olvasást ő is fontosnak tartotta, büszkén mesélte, hogy mindennap legalább 40 oldalt elolvas kedvenc szerzőitől, de azt is hozzátette: „nem lehet állandóan olvasni, kell egy változatosabb, izgalmasabb, mondjuk így: létrehozó tevékenység is”. 

Margit azt is kiemelte, hogy az utóbbi időben kezd kifogyni az ötletekből, és egyre többet keresgél az interneten érdekes receptek után, így bukkan újabb és újabb jó oldalakra, ahol aztán nemcsak a receptekkel, de más érdekes cikkekkel is találkozik. Tágul az érdeklődési köre, újat hall a világról – és az egészben szó nincs kényszerekről! Talán ezért is hoz ennyi jót az életébe az, hogy újra felfedezte a sütést. 

Mind ismerünk nagymamákat, kedves, idős asszonyokat (és nagypapákat!), akik örömmel készítenek finomságokat a család számára. Egyesek belefáradnak idővel a sütésbe, mások egyre jobban beleszeretnek. És abban, melyik csapathoz tartozunk majd, nagy szerepe lehet annak, milyen módon tekintünk a sütésre, s kikkel tudjuk megosztani, mit készítettünk – s ezért segíthet sokat, ha rendszeresen közzétesszük az Instagramon is, mit kreáltunk! 

Ezt a példát látva azt hiszem minden túlzás nélkül kimondható: a stresszfőzésnek nemcsak lelki, hanem „agykarbantartási” szerepe is van, sőt: a fizikai állapotot is szinten tartja, amellett, hogy egy életrendet ad az ember számára.

Tanuljunk Margit példájából, próbáljuk ki mi is a stresszsütést, kapcsolódjunk ki egy-egy szép sütemény elkészítésével!

Jó recepteket ehhez például itt találtok.