Öt év alatt sikerült megépítenem egy helyet, ahol a teremtett világ illatát őrzik a meszelt falak.
Van jelentősége ennek a 21. században? És ha igen, az miben rejlik?
Sosem gondoltad volna, hogy mennyi minden múlik egy asztalon!
Hagyományaink átalakulnak, ez már hagyomány, és nincs is ezzel gond. Azzal viszont annál inkább, hogy az ünnepeinken is a megosztottság uralkodik, és csak szólamok mentén próbálunk igazodni, kommunikálni. Ehelyett lenne más alternatívánk is.
Kisgyerekként sokat jártam mamával a falusi templomba. De akkoriban az még másmilyen volt. Nem az épület, nem a falak, nem a freskók, hanem az egész volt más. Nekem a templom olyan tiszta, akár a hóval borított falu. A benne lévő melegség pedig olyan, mint a szánkózó gyerekek pírja, akiknek szeme csillog, lelke kacag, legyen bármilyen hideg körülötte.
Akik ismerik a River Cottage „fogalmat”, bizonyára tudják, ki Hugh Fearnley-Whittingstall. Egy szórakoztató angol fickó, egy tévés szakács, kertész, kisgazda, aki nem tudja a dolgokat, hanem egy életen át tanulja. Aki nemcsak a hangját emeli fel a bolygónkért, hanem minket emel fel érte. Olyan hittel kapaszkodik egy jó ügybe, hogy nem lehet nem mellé állni. Mindezt nem ma kezdte, hanem bő húsz évvel ezelőtt, azonban úgy érzem, napjainkban nagyobb szükségünk van rá, mint valaha.
Tanuljunk a régiektől: családot, megtartást, életvitelt!
El tudnád képzelni az otthonodat műanyagok nélkül? Régen ez nem is volt kérdés, s talán ez is közrejátszik abban, hogy ma a legletisztultabb lakás is mesterkéltnek tűnik egy parasztházhoz képest.
Legények és leányok ünnepe ez! De legények és leányok ma már nincsenek. Így, ahogy mondom.
A gazdálkodó embernek az állat az élet maga. Tiszteli akkor is, ha tudja: az életét is el kell vennie.
Regölj te is!
Van még ennek a hagyománynak aktualitása?
