Megépítettem mindent, amit épeszű ember az otthonában nem merne – Homevágy a Faluhely Majorban

Otthon

Megépítettem mindent, amit épeszű ember az otthonában nem merne – Homevágy a Faluhely Majorban

„Régen mi a friss szénában olyan jókat aludtunk, nem kellett nekünk ágy vagy matrac. Az asszonyok odabe' aludtak a kamrában, mi meg kint az istállóban. A gyerekek meg a kemencesutba, meg a kemence tetején aludtak. Le se akartak jönni onnan” – mesélte még gyermekkoromban nagyapám, s ezzel egy életre szóló vágyat ébresztett bennem.

Faluhelyen nőttem föl, de mint minden „rendes” gyereknek, az én életemből is kimaradtak ezek az élmények... ezidáig. Elhatároztam, hogy megépítem azt a szobát, ahol az elmaradt gyermekkori álmok valóra válhatnak. Aztán beleszerettem, és építettem még hármat. Így született meg a Faluhely Major vendégháza a régi juhhodályunkból.

Mindig különös vonzalmat éreztem a sár iránt, imádtam összekenni magam kisgyerekként, nagyobb gyerekként, mikor első kemencémet építettem, és most, felnőttként is, mikor a vendégházat építettem. Persze nem kell a házat szó szerint érteni, mert istálló ez inkább, négy fallal és egy régi tetővel, melyek alá becsempésztem gyerekkori álmomat. Egyedül csináltam mindent, kivéve a – Uram, bocsáss! – káromkodást, mert amikor valami nagyon-nagyon nehéz gerendát vagy kődarabot kellett valahová felemelni, akkor testvéröcsém és édesapám is besegített.

Így vagy úgy, de végtére is öt év alatt sikerült megépítenem a négy szobát és az étkezőt, a vendégasztalok helyét.

Négy olyan szobát, ahol a teremtett világ illatát őrzik a gerendák és a sárral tapasztott, meszelt falak.

Ahová nem ér el a hétköznapok káosza, ahol a formák, színek, anyagok mind az életről szólnak, a születésről, a növekedésről és az átalakulásról.

Megépítettem mindent, amit épeszű ember az otthonában nem merne, így most lehet nálunk szénában aludni, vagy akár a kemence tetején, kőkútba merülni, szőnyeg helyett homokban, kavicsokon vagy fenyőkérgen sétálni. A többit nem is sorolom, megtekinthető a Gasztroangyal azon részében, mikor Marcsi nálunk járt.

Mikor elkezdtem az építgetést, és meséltem az ismerőseimnek a terveimről, senki nem gondolta, hogy a mai világban lehet létjogosultsága egy olyan helynek, ahol nincs TV, ahol majdnem minden bontott, régi anyagokból készült, ahol a fecskék és rozsdafarkúak szabadon röpködnek benn az épületben, ahogy annak idején is, még istálló korában. Most, nyolc év után azt mondhatom, nagyon is nagy szükség van az ilyen helyekre a mai világban. Kellenek azok a pillanatok, amikor a rohanó ember visszacsöppen egy régen elvesztett világba. Ahol lelassul az idő, és az észrevétlenségből előbújnak a környezet apró részletei, feltárulnak azon szépségei, melyek felett nap-nap után átsiklunk.

Engem arra tanított meg az építkezés, hogy nem kell elfogadunk a felmerülő problémákra a mai világ „kész válaszait.” Ha például szükségem van egy ruhaakasztóra, akkor nem az az első, hogy megnézem az összes bolti terméket, hanem megkeresem a közelemben lévő tárgyak, anyagok közül azt, amelyik egy kis átalakítással ezt a feladatot el tudja látni. Az eredmény pedig egy esztétikus, olcsó és teljesen egyedi megoldás lesz. Az ember képes teremteni, formálni a világot, méghozzá arra a képre, ami benne él. Ahogy régi tanítóm mondta, amit teremtünk annak három dolognak kell megfelelnie: Legyen szép a szemnek, legyen jó, azaz jól megcsinált és legyen igaz, vagyis legyen benne szívünk-lelkünk.

Visszatérő vendégeink szeretete biztosít afelől, hogy sikerült mindháromnak megfelelni. Persze a Faluhely Major elsősorban ma is egy családi kisgazdaság, de minden évben májustól októberig szállóvendégeink bepillantást nyerhetnek ebbe az elrejtett kis világba.

További cikkek a témában:

„SZÍVEMBEN ÖRÖKKÉ PALÓCLÁNY MARADOK” – HOMEVÁGYAM, NÓGRÁD

OTTHON LENNI MINDENHOL, AZ ISMERETLENEK KÖZÖTT – HOMEVÁGY EGY LAKÓAUTÓBAN

DUNYHÁK, NYÁRI KONYHA, HOSSZÚ PARASZTHÁZ – HOMEVÁGY A GYEREKKORBA

Borítókép: Földi Ádám / Faluhely Major