ZónánTúl

7 ok, amiért érdemes a belföldi utazás mellett dönteni

Az elmúlt hónapokban utazásra még csak gondolni sem lehetett. Szerencsére ez ma már a múlté, és egyre többen döntenek úgy, hogy elindulnak a szélrózsa valamelyik irányába, és idén még azoknál is, akik eddig külföldi utakban gondolkoztak, előtérbe kerültek a belföldi úti célok. Utazóbloggerként én magam is szeretek külföldre menni, mégis könnyen találtam hét érvet, miért lesz jó idén itthon!

1) Mert itthon könnyű és egyszerű utazni

Aki már utazott valaha külföldre repülővel, az valószínűleg átélte a következő izgalmak valamelyikét: nem fogok kiérni időben a reptérre. Késik a gép, vajon elérem-e a csatlakozást. Megint benne hagytam valamit a kézipoggyászban, ami bejelzett, ezt nem hiszem el. Nem férek bele a bőröndkorlátba, mit hagyjak itthon. Nem tudok aludni a gépen a hosszú út alatt, egész nap fáradt leszek.

Ezeket a kényelmetlenségeket nyugodtan elfelejthetjük, ha itthon utazunk. Nincs stressz amiatt, hogy nem érünk oda valahova időben. Annyi cuccot viszünk magunkkal, amennyit szeretnénk, mert az autó/vonat/busz elviszi. Ráadásul a saját nyelvünket használhatjuk, amit mindenki ért, így nem érhetnek minket nyelvi akadályokból fakadó kellemetlenségek sem.

2) Több utazás is tervezhető egy évben

Egy külföldi utazás jó ha 1-2 alkalommal összejön egy évben. Nagyobb szervezést, több anyagi ráfordítást igényel, meg persze a munkával is össze kell egyeztetni. Egy belföldi útnál viszont közel sincs ennyi korlát. Ott vannak a hétvégék, amikor nyugodtan tervezhetünk egy túrát a környező hegyekben. Meglátogatjuk az ország másik felén élő barátainkat vagy rokonainkat, és összeköthetjük az utat egy városnézéssel. Ha pedig strandolásról van szó, természetes tavakat szinte az ország bármely pontján találunk.

Az, hogy milyen utazási mixet rakunk össze, csak rajtunk múlik.
 
Tési szélmalom. Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict.hu
 

3) Saját kultúránkat és történelmünket is megtanuljuk értékelni

Az utazás egyik célja általában az szokott lenni, hogy megismerjük mások kultúráját. Ideje egy kicsit ilyen szemmel járni itthon is, hiszen biztosak vagyunk abban, hogy már mindent tudunk a saját országunkról és annak történelméről?

Tervezzünk utazásokat olyan helyre, ahol a hagyományok még ma is élnek! Látogassunk meg vidéki múzeumokat, és járjunk utána az adott város történelemben betöltött szerepének! Tanulni sosem késő, és ha

megismerjük a saját gyökereinket, utána talán jobban megtanuljuk értékelni a helyünket a világban.

4) Környezetvédelmi szempontok

Köztudott, hogy a repülő az egyik legkörnyezetszennyezőbb közlekedési eszköz. A külföldi, repülős utak visszaszorításával és belföldi kirándulások előtérbe helyezésével kicsit tehetünk azért, hogy a bolygónk fellélegezzen. Itthon egy csomó olyan program van, amihez még autó sem kell. Biciklizzük körbe a Tisza- vagy a Velencei-tavat. Másszuk meg a Kékestetőt, menjünk el túrázni a Bükkben. Ha még egy fokkal környezettudatosabbak szeretnénk lenni, akkor pedig vigyük magunkkal a saját kulacsunkat is – és ha még tovább fejlesztenénk a környezettudatos utazás technikáját, fogadjuk meg ezeket az egyszerű tanácsokat is.

 

5) Nincsenek meglepetések az éttermekben

Számomra az utazás sokszor legjobban várt programja az, hogy megkóstoljak valami helyi specialitást. Igen ám, de ez sokszor kudarcba fullad, főleg akkor, ha nem jó étterembe megyek be, és nincs angolul lefordítva jól az étel neve. Nem egyszer és nem is kétszer volt olyan, hogy alaposan mellényúltam, és egyáltalán nem ízlett a kiválasztott étel – jó példa erre borneói utam, ahol igazán extra ételekkel találkoztam, és nem volt ám mind jó. Itthon nincsenek ilyen meglepetések. Az étlapon felsorolt ételeket könnyűszerrel be tudjuk azonosítani, és az új ízekről sem kell lemondanunk. Próbáljuk ki a különböző tájegységek gasztronómiai fogásait, és lépjünk ki a megszokott ízvilágunkból.

6) Lelassulás öröme

A hétköznapokban általában mindig rohanunk valahova. Nincs idő az emberi kapcsolatokra, és nem állunk meg rácsodálkozni a minket körülvevő világra. Ha nagyobb utazáshoz készülődünk, már napokkal előtt megy a stresszelés, hogy mit ne hagyjunk itthon, legyen biztosítás, pénzváltás stb.

És bár a lassú utazás lélektanát érdemes elsajátítani, a hazai pálya segíthet. Én itthon sosem érzem a késztető sürgetést, hogy valamiről lemaradok. Sokkal nyugodtabban tudok felfedezőútra indulni, hiszen ha valami nem fér bele az adott napba, akkor majd legközelebb visszatérek ide és megnézem.

Számomra a belföldi utazás meghozta azt a lelassulást, amit már régóta kerestem, de sehol nem találtam.
 
Zsongor-kő. Fotó: Szombati Orsolya/ traveladdict.hu

 

7) Költséghatékonyság

Egy utazás megtervezésénél általában a pénz szabja a legnagyobb gátat. Mennyivel olcsóbb bepattanni egy autóba, vagy vonatra szállni, mint hónapokkal előre lefoglalni drága repjegyeket és szállásokat? Itt az idő, hogy meglátogasd a gyerekkori, rég nem látott barátaidat és távolabb élő rokonaidat, akik biztos, hogy tárt karokkal és örömmel várnak. És mivel nem csak azért utazol el hozzájuk, hogy ingyen megszállj náluk pár éjszakára, külön töltetet is kap az út: alkalmat keríthettek arra, hogy együtt újra felelevenítsétek a régi emlékeket és erősítsétek a köztetek lévő, de esetleg időközben meglazult kötelékeket.

AJÁNLJUK MÉG

KIKAPCSOLÓDÁS A FÖLD ALATT – 10 KÜLÖNLEGES BARLANG, AHOVÁ MEGÉRI ELLÁTOGATNI!

A NYÁR NEM VÉSZ EL, CSAK ÁTALAKUL: ÍGY NYARALJ OTTHON!

KIRÁNDULÁS BUDAPEST KEVÉSBÉ ISMERT CSODAHELYÉN – MIK A HÁRS-HEGY TITKAI?