Csillapíthatatlan Ausztria-szerelmem ezúttal egy csöndes kisvárosba vitt. Miután idén végigettem Ausztria kertjét Kelet-Stájerországban, megismertem Karintia gyógynövénykincseit, meglátogattam a Hegyidoktort Tirolban, bevettem Kufstein várát, kiállítást néztem Kismartonban és barangoltam a Fertő-tó körül, az őszt élvezni békés és közeli helyen vágytam. Így esett a választásom az alsó-ausztriai Retz városkára, ami egyben a Weinviertel régió egyik központja is.
Fontos szempont volt, hogy ne legyen messze, a határtól jó egy óra alatt oda lehet érni, útközben dimbes-dombos tájban és elképzelhetetlenül sok szélkerékben gyönyörködhetünk. Érkezésünkkor rideg és barátságtalan idő fogadott, az aranyló szőlőskertek fehér gyémántköntösbe burkolóztak, ezért úgy döntöttünk, hogy a városnézést a föld alatt kezdjük. Azt mondják a földalatti alagúthálózat hosszabb, mintha a földfelszínen sétálnánk.
Ausztria legnagyobb történelmi borospincéje három emeletnyi mélységben, homokkőbe vájva 20 km hosszan kanyarog a város alatt. Egy része ma is bortárolásra szolgál, magántulajdonban van. Két kilométer hosszan, sok száz lépcsővel megtűzdelve viszont egy igazán kalandos kiránduláson vehetünk részt. A vezetés német nyelven történik, ám érdemes felvértezni magunkat előre a tudnivalókkal, bőven utána olvasni. Így fogjuk a németajkúak számára is nehezen érthető dialektust nagyjából megfejteni! Évezredeken és véres évszázadokon keresztül tett felszín alatti utazásunk során betekinthetünk a szőlőtermesztés történelmébe, a Weinviertel viharos időszakaiba, legendákkal és anekdotákkal fűszerezve. A múlt áttekintése véres eseményekkel teli, hiszen ez a vidék mindig is ütközőzónaként állt helyt. A huszita háborúk után 1486-ban magyar csapatok foglalták el a várost Mátyás király vezetésével, a harmincéves háborúban a svéd csapatok dúlták fel a környéket, az osztrák örökösödési háború sem kímélte a települést, a második világháború végén pedig a város önként adta meg magát az orosz csapatoknak. Mindezeket hallva szinte csodaszámba megy, hogy mégis mennyi kő, mennyi szó, mennyi emlék őrzi a múltat! Megismerhettük a helyi borkészítés legendás múltját, Retz fénykorában lovas szekerek vitték a borral teli hordókat egészen Szentpétervárig is.
Végül 102 lépcsőn egy vinotékában ér véget az út, ahol természetesen egy pohár helyi borral lehet koccintani a szerencsés megérkezésre. A borbolt a helyi gazdák majd’ 40 féle borát kínálja, szőlővel befuttatott kellemes terasza a Hotel Althof udvarára nyílik. Maga a szálloda is különleges látnivaló, virágokkal ékes udvarház, belső kertje hatalmas hársfát ölel át. Különlegessége az öt emelet magas wellness részleg, amelynek szabadtéri tetőmedencéjéből a városháza tornyával egy magasságban élvezhetjük úszás közben a kilátást.
A városháza tornya a következő kihagyhatatlan élmény, hiszen innen beláthatjuk az egész régiót, a dombokon hullámzó szőlőket. Alattunk terül el a hatalmas főtér, miután megmásztuk a 128 lépcsőt. A különleges hangulatú házakat XVI. századi olasz mestereknek köszönheti a város, a középen mosolygó két kerek szökőkút legendája pedig úgy szól, hogy ezekből az alattuk lévő pincékből egyenesen fehér- és vörösbor fakad.
A főtéri séta során gyönyörködhetünk a sgraffitokkal díszített, 1576-ból származó házban, átbújhatunk a két hatalmas városkapun. Meglátogathatjuk a méltóságteljesen magasodó dominikánus kolostortemplomot, kisétálhatunk a városfalakon vezető sétaútra. Innen már jól látszik a domb tetején trónoló szélmalom, a város jelképe.
Ez a szélmalom Ausztria egyetlen, ma is működő szélmalma, ahol rendszeres molnár-bemutatót tartanak, részesei lehetünk a gabona őrlésének, és azután a kenyérsütésnek is. A környező dombokon jól kiépített séta - és túra utak várják a kirándulókat. A mi őszi napjainkon a szőlők feletti erdőkben tengernyi gombát leltünk, degeszre ettük magunkat kökényből, hatalmas szemű galagonyából, a cserjében tekergőző, kivadult szőlők édes, töppedt szemeiből.
Ősszel korán sötétedik, alkonyat felé két lehetőség adódik: vagy felmászik az ember egy magaslatra, gyönyörködni a nap utolsó sugaraiban, vagy beltéri programot választ. A borús napon felkerestük a városi múzeumot, belső festői szépségű udvarában megcsodálhattunk egyet az ősi szőlőtőkékből, amelyet 1856-ban ültettek, és amely valami csoda folytán túlélte a filoxéravészt.
Nem hagyhattuk ki a kerékpármúzeumot. A Gatterburg vár magtára alatt, több mint 300 négyzetméteren egy elképesztően gazdag kerékpár-gyűjtemény található. A múzeum alapítója, Fritz Hurtl úr önkéntesekkel együtt gyűjtötte, és működteti a kiállítást. Hasonlóan egyesület által fenntartott kerékpármúzeum van hazánkban is Balassagyarmaton és Debrecenben is. A kollekció páratlan kétkerekű-szenvedélyről tesz tanúbizonyságot, 1820-tól ismerhetjük meg a kerékpározás történetét. Szavakkal nem is lehet leírni, mi minden látható itt, hiszen nem csak ősöreg, és mégis vagány bringákat csodálhatunk meg, de megismerhetjük a gyermekülések, a sisakok evolúcióját, a hölgyek számára kitalált modelleket, gyerekbicikliket, versenykerékpárokat. Egy vérbeli bringásnak nem is elegendő az alkonyat utáni egy-két óra ahhoz, hogy kigyönyörködje magát a felhozatalban. Nagyot dobbant a szívem, amikor óvodás korom zöld rollerjét is megpillantottam a gyerek-szekcióban, de a sokunk emlékeiben élő Csepel kemping kerékpár hiányzik a repertoárból. Lehet, egyszer majd a padláson porosodó példánnyal érdemes volna gazdagítani a gyűjteményt?
Szombat reggel kihagyhatatlan a piac, ahol a helyi termelők portékáinak gazdag kínálatából válogathattunk. Mit hoz haza ilyenkor az ember? Frissen préselt, szűretlen alma- és szőlőlevet, egy-két palack jellegzetes helyi bort. Most a kosaramba került kétféle „Blunzn”, vagyis véreshurka-féleség, amely itt a Weinviertel régióban évszázadok óta készítenek. Nem csak sütve fogyasztják, mint mi a véres hurkát, hanem felvágottként, vagy burgonyával lepirítva. Készül belőle leves, gombóc, savanyú káposztás egytálétel is. A véres hurkák mellé recepteket is hoztam természetesen magammal, hogy az úti élménybeszámolót egy hamisítatlan weinvierteli vacsora-élménnyel tudjam barátaim elé tárni, még nagyobb kedvet csinálni ahhoz, hogy egy hosszú hétvégén érdemes legyen kiruccanni Retzbe.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Nemzetközi hegynap
Csodás panorámák a magyar hegyekre
