Az Inn folyó partján fekvő tiroli városka önmagában is elragadó, bár Tirol településeinél a szép szó szinonimái már-már elcsépeltnek tűnnek. A múlt és a jelen harmonikus ötvöződése, a motívumokkal díszített épületek, a sok virág, a rend és a tisztaság, és az egésznek a hátterét adó hósipkás vagy zöld lombbal borított hegyek látványa önmagában is jó érzéssel tölt el. Ahogy az ígéretet is, hogy az idelátogató mindenképpen felejthetetlen élményekkel fog távozni.
Akit Kufstein felé visz az útja, annak nem szabad kihagyni a várost. Nem csak autóval érhető el könnyen, de kiváló kerékpárutak szelik át, a vonat pedig éppen a vár alatt, az Inn túlsó partján áll meg – Budapesttől 5 és fél óra alatt odaér.
Megér egy kiadós sétát,
a házak fölé magasodó robusztus várkastély meglátogatása pedig minden magyarnak szinte kötelező.
A városban bármerre nézünk, a sziklán tornyosuló várat nem veszíthetjük el szem elől. A várkapun belépve választhatunk, hogy szép komótosan felgyalogolunk a fedett lépcsősoron, utat engedve közben az érzésnek, ami egy ilyen vár bevétele során uralkodhat el a látogatón. Vagy választhatjuk az üvegliftet is, ami pillanatok alatt emel fel a magasba.
A belépőjegy mindkettőre feljogosít, jómagam mindig inkább a gyalogos megoldást választom. Hiszen ilyenkor van elegendő idő arra, hogy lélekben is megérkezzünk a tettek helyszínére.
Az erdő építését 1205-ben kezdték meg, majd folyamatosan alakítgatták, és sokszor cserélt gazdát, hiszen stratégiailag fontos helyen, Tirol és Bajorország határán fekszik. Első említésekor Lajos bajor herceg és a regensburgi püspökség tulajdonában állt, és először 1336-ban ostromolták meg, mégpedig Károly morva őrgróf csapatai.
A kufsteini várat 1342-ben Tirolhoz csatolták, amikor Maultausch Margit tiroli hercegnő nászajándékként megkapta férjétől, brandenburgi Lajostól.
A következő évszázadokban is adták-vették, ostromolták bajorok és tiroliak, osztrákok, Habsburgok, de
több mint 100 éve már Kufstein város tulajdonában áll a vár, és az év minden napján nyitva tart.
Az idelátogatók a vár történetéről magyar nyelvű tájékoztatóból vagy az ingyenesen letölthető applikáción keresztül is hozzájuthatnak minden lényeges információhoz.
Ebből tudhatjuk meg, hogy a vár előudvara egykor az istállók helye volt, és állt itt egy nyári lak is. A várudvarba felérve a szélrózsa minden irányában elindulhatunk, látnivalóban nem lesz hiány. Van itt kiállítás a középkori bíráskodásról és büntetés-végrehajtásól, tiroli vadászok életéről és a kufsteini téli sportokról. Megnézhetjük a néprajzi múzeumot, az ágyukat az Elisabeth-sáncon, a fűszerkertet, a kínzókamrát.
A várfalak felett vagy a lőréseken kipillantva gyönyörű panorámát élvezhetünk. Alattunk a város, az Inn lágy kanyarulata, a kufsteini pályaudvar, modellvasútnak beillő nagyságban. A látványt karéjozzák körben az Alpok csúcsai, és ha jól figyelünk, kivehetjük az északról délre, Innsbruck és Olaszország felé tartó autópálya ívét is. Fotótémákból nincs hiány!
A magyar emlékeket kutatva a legmagasabbra kell felmásznunk, mert az Osztrák-magyar Monarchia börtönének kitalálói nem bíztak semmit a véletlenre. Úgy helyezték el a császári toronyban az állami börtönt, hogy onnan tényleg lehetetlen legyen kiszabadulni. A 21 méter átmérőjű körbástya falai legalább 4 méter vastagok, és egészen apró ablakok nyílnak csak belőle. Akit ide bezártak, azt bizonyára nem nyűgözte le a szeme elé táruló panoráma!
Kik raboskodtak Kufsteinben? Például Kazinczy Ferenc, nyelvújító, akinek a Fogságom naplója című művében olvashatunk a kufsteini megpróbáltatásokról. Ő a Martinovics-féle összeesküvésben való tevékeny részvételéért kapta jutalmul a kufsteini rabruhát. Czuczor Gergely bencés szerzetest, tanárt, nyelvtudóst Riadó című verese miatt először 1849-ben fogták el és vetették tömlöcbe. Vasban való várfogság és zárdai internálás után kötött ki végül Kufsteinben, ahol a vastag falak között irodalmi tevékenységét is folytathatta, különféle fordításokkal teltek napjai.
„A szoba ajtaja belülről vas pléhvel vala bevonva, s azon egy ablaklyuk, de amelyet kívülről mindig zárva tartottak. Holmit ezen adának be, mert az ajtó csak szombaton nyittatott meg a kapitány jelenlétében, míg a borbély a szenvedőt megberetválá, s a gyomorszék kiüríttetett.” (Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója)
A rabságban nem csak a szabadság hiányától, hanem a haszontalanságtól, a semmittevéstől szenvedtek legjobban a bebörtönzöttek. Rózsa Sándor a matracból kiszedett lószőrből ékszereket készített, amelyeket börtönőrök is vásároltak tőle feleségük számára.
Teleki Blanka és Lövey Klára kis szőnyeget szőtt, volt, aki apró fadarabokból mesteri keresztet fabrikált, mások pedig szalmaberakásos dobozkát.
A várlátogatást érdemes délelőttre időzíteni. Ha végigjártuk, ha lélekben együtt éreztünk az egykor itt raboskodókkal, akkor délben vissza kell térni a várszikla északi csúcsa alá, ahol minden délben megszólal az orgona. Mégpedig egy igen különös hangszer, mert a hallgatóság előtt,
egy üvegfalú, kis épületben játszik az orgonista a világ egyik legnagyobb szabadtéri orgonáján.
A 65 regiszteres, 4948 sípból és 18 csöves harangjátékból álló orgonát egy száz méteres optikai kábel köti össze a muzsikussal.
A toronyból megszólaló zene messzire száll, és idestova több mint 100 éve minden délben megszólal a háború és az erőszak minden áldozatáért. A hegyek elnyelik az orgonasípok messze hangzó üzenetét, magyar, német, osztrák és olasz komponisták mesterműveit, és közben hunyt szemeink mögött elmélázhatunk világunk furcsa dolgain.
Nyitókép: Halmos Monika / Rózsakunyhó Alkotóműhely és Flickr / Didier Bier
