GolfÁramlat

Így zöldítsd ki a fürdőszobapolcot! – újítások a műanyagmentes július jegyében

A tudatos(abb) és környezetbarát alternatívák a kozmetikumok terén is egy karnyújtásnyira vannak! Kezdésnek azonban nem kell feltétlenül mindent lecserélni – de ebből a négy dologból károd nem származhat...

1. A „mérlegelő szabály” bevezetése

Az első számú szabály legyen, hogy mielőtt nagyobb bevásárlókörútra, esetleg kuponnapokra indulnánk, alaposan mérjük fel az otthoni készletünket. Vizsgáljuk meg, miből mennyi fogyott, illetve mennyi maradt meg, így világosan látni fogjuk, hogy mire van valóban szükségünk. Ezután ellenőrizzük a kozmetikumok szavatosságát (amit így tehetünk meg a legkönnyebben), így kapunk egy képet a forgó készletünkről. A meglévő termékeket lehetőleg használjuk fel, a bontatlanokat – ha már okkal azok – ajándékozzuk el, a már kifogyott termékek egy részét vagy a tégelyeiket pedig vigyük vissza az üzletbe, ha előző vásárláskor már voltunk olyan szemfülesek, hogy figyeltünk a csomagolásra a termék kiválasztásakor.

A második lépés a bolti tudatosság. Próbáljuk meg minél inkább elkerülni az impulzus-vásárlásokat, vagyis azokat a köröket, amikor valamit csakis azért vásárolunk meg, mert annyira szuper színes, csillogó, netán illatos, esetleg éppen egy olyan ajándék terméket kapunk mellé, amit amúgy nem is használunk, de miért ne... Ezek azok a termékek, amik jellemzően használatlanul állnak majd a polcon. Mérlegeljünk, mire van szükségünk, és azt vegyük meg – csak azt.

2. Smink tisztázásához használt termékek újragondolása

A smink kontúrjainak finomításához gyakran használtam/használok fültisztító pálcikákat, és egy jó ideig bizony nem gondoltam bele, hogy egy-egy elhasznált aprócska műanyag pálcika is mennyire veszélyeztetheti az élővilágot. Ma már kaphatók bambuszból készült, esetleg nem egyszer használatos fültisztító pálcikák is, tehát amennyiben lehetséges, részesítsük ezeket előnyben. 

3. A smink eltávolításánál váltsunk bióra

Ha már a smink elkészítésénél is törekszünk szem előtt tartani a környezetbarát alternatívát, akkor gondoljunk az eltávolítására is: az elhasznált sminklemosó vattakorongok is károsítják a környezetet, plusz hulladékterhelést jelentenek. Otthon használhatunk az arctisztítás után egy tiszta kis kozmetikai törölközőt (ami minden bizonnyal foltos lehet, de könnyedén ki is tudjuk mosni), újra és újra. Viszont abban az esetben, ha másokat is sminkelünk, mindenképp használjunk inkább mosható és fertőtleníthető textilkorongokat! Tulajdonképpen mi sem aktuálisabb most, hiszen ha már kreatívabb óráinkban mosható maszkokat varrunk, akkor varrhatunk mellé egyedi, mintás textilkorongokat is – ha pedig ezt túl távolinak érezzük, csak adjunk új életet egy régi törölközőnek, mondjuk azzal, hogy vattakorongnyi darabokra vágjuk.

4. Ruháink és bőrünk épsége

Mosásnál a hagyományos szintetikus mosószerek helyett átválthatunk a mosódió és a mosószóda használatára, öblítő helyett okos alternatíva lehet a mosóparfüm és az ecet. Így a mosóvizet is ártalmatlanabbá tehetjük, valamint a belélegzett friss ruha illata sem irritálja majd az arra érzékenyeket. Tusfürdők helyett váltani tudunk a natúrszappanokra. A bőrszárazság veszélyétől sem kell tartanunk, hiszen kaphatók különféle növényi olajat tartalmazó (pl. sheavajas, mandulaolajas) szappanok, és egyesek szerint ez a bőrünknek még sokkal jobb is, mint a tusfürdő.

Összességében nem tűnnek óriási dolgoknak az apró változtatások, de ha megreformáljuk mind a vásárlási szokásainkat, mind az otthoni tisztaság- és szépségrituáléinkat, akkor már egy lépéssel többet tettünk önmagunk és a környezetünk védelmében. És ezzel lendülettel szétnézhetünk a lakás minden szegletében: a fürdőszobától kezdve a konyhán át a ruhásszekrényig! 

Egy kis segítség hozzá: 

MÁR EGY FOGKEFE IS SZÁMÍT: ÍGY TEDD HULLADÉKMENTESSÉ A FÜRDŐSZOBÁD!
HA EGY DOLGON VÁLTOZTATSZ, AZ LEGYEN A KONYHÁD!
7 SPÓROLÓS TIPP A FENNTARTHATÓ OTTHONHOZ
5 TIPP A VEGYSZERMENTES TISZTASÁGHOZ: ÍGY HASZNÁLD AZ ECETET, A SÓT ÉS A SZÓDABIKARBÓNÁT KREATÍVAN!
10 TIPP KEZDŐ HULLADÉKMENTESEKNEK

(A nyitókép a szerző tulajdona) 

 

Már követem az oldalt

X