Amikor hagyományainkról, népszokásainkról beszélünk, az évkör fogalma elkerülhetetlennek tűnik, hiszen a saját kultúránk egy olyan időképpel mozog együtt, amitől mára eléggé eltávolodtunk. Ez a természet változásrendjére íródó, spirálisan egymásra rétegződő időkörökből áll. Ma is érezzük ennek dinamikáját, hiszen idő szavunk egyben a természetben megtapasztalható külső jellemzőket is jelenti (időjárás), amelynek megvan a maga – látszólag egyre jobban felboruló – ciklikussága. Életünk döntően mégis inkább egy lineáris időképre íródik, ahol függetleníteni igyekszünk magunkat a külső behatásoktól és célorientáltan „küzdünk” egy-egy fontosnak ítélt célért. Ez a látszólagos két időszemlélet véleményem szerint azonban nem kell, hogy kizárólagos legyen. Mi lenne, ha megpróbálnánk összehangolni őket?
Úgy is föltehetném a kérdést, hogy mi az, amit átörökíthetünk mai életvitelünkbe a hagyományainkból? Persze ez újabb kérdést szül, történetesen, hogy mi értelme van egyáltalán ezzel foglalkozni... Engem sem biztos, hogy foglalkoztatna a gondolat, ha azt látnám magam körül és szerte a világban, hogy ez emberek egészséges, nyugodt és békés életet élnek, harmóniában vannak. De épp az ellenkezőjét látom. A rohanást, kapkodást, szétszórtságot a küzdelmet és a hiányt. Nemcsak állandó időhiányt, hanem a legtöbb olyan körülménynek a hiányát, ami az egészséghez és a boldog élethez szerintem nélkülözhetetlen lenne.
Semmi kivetnivalóm nem lenne a jelen időképünkkel, ha működne, de gyakorlatilag mára a „határidő” fogalma elszabadult és önálló szervezőerőként irányítja emberek millióinak életét. Szóval miért érdemes foglalkozni az időhöz való egykori és mai hozzáállásunkkal? Mert ha nem is tudunk társadalmilag egy jobb kulturális mintát kialakítani,
egyénileg nem muszáj beleőrülnünk a ránk erőltetett időrabszolgaságba.
Amikor arról esik szó, hogy mit lehet ma a hagyományainkból alkalmazni, akkor szerintem nem a konkrét szokások között érdemes keresgélni (persze ott is lehet), hanem a szemléletet érdemes jobban megvizsgálni, illetve annak az alapjait.
Ezt leginkább a természetben működő rend megfigyelésével tehetjük meg. A világ minden pontján, minden helyi kultúra ebből indult ki – ezért van az, hogy különbözőségeket találunk köztük, még ha főbb tételeikben egyeznek is. És ezért van az, hogy mi sem találhatunk egyetemesen „jó válaszokat” a jelen kihívásaira. Érdemes viszont hagyományainkat követve figyelmünket a minket körülvevő természet felé fordítani.
Mi történik az évnek ebben a szakában odakint? Bár a téli napforduló óta, ha csak lassacskán is, de a nappali világos órák száma elkezdett ismét növekedni, a korai sötétség még rányomja bélyegét a napok „hangulatára”. Hasonlóképpen a szürkeség, a színek hiánya, a levegőt betöltő vizes közeg. Persze talán hamarosan erős fagyokra és hóesésre is számíthatunk, így vagy úgy, de a víz jelen lesz valamilyen halmazállapotban.
Az élet lüktető erejének nyoma sincs, minden visszahúzódott, még a fák nedvkeringése is lelassult. Fagyás, olvadás, elhullás, lebomlás. Ugye, milyen hatással van ránk pusztán ezen szavak olvasása is?
Éppen ebben rejlik a lényeg, hiszen mi is ugyanolyan élőlények vagyunk, mint minden körülöttünk.
Hogyan várhatjuk el magunktól (vagy mások tőlünk), hogy ugyanolyan lendülettel, energiával dolgozzunk egy külsőleg meghatározott célért, mint mondjuk április elején, amikor szinte kirobban az élet a földből? Legalább mi engedjük meg magunknak, hogy ez most nem a szárnyalás ideje, és fogadjuk el: nincs semmi baj azzal, ha egy kicsit egyedül akarunk lenni, befelé figyelni, ha érzékenyebbek vagyunk a külső történésekre. Hiszen ennek van itt az ideje.
Persze, hogy megmarad életünkben a célorientáltság ilyenkor is, és lehet, hogy valaki most a legcéltudatosabb akár egy újévi fogadalom kapcsán. De ha mégsem így lenne, akkor ne bántsuk magunkat olyan elvárásokkal, amelyek nem időszerűek. A modern külsőségek mögött belül mi épp úgy működünk, mint egy várakozó virághagyma, vagy egy telelő mackó – vagy mint az egykor élt emberek.
Most talán a belső melegség felé vágyunk, hiszen kívül ez hiányzik, a fényt, a gyertyalángot keressük, mert oly’ rövidek még a napok. Lehet, azokra az érzésekre vágyunk, amelyek belülről melegítenek és beragyognak minket. Szeretteinkkel való beszélgetésekkel, otthonunk melegségének fokozásával, lélekemelő zenékkel könyvekkel, filmekkel megtöltve ezeket a heteket, sokkal harmonikusabbak lehetünk most, mint az új célok és határidők elérésébe fektetett görcsös akarással. Eljön annak is az ideje.
Ajánljuk még:
„A TESTEM TUDJA, MIRE VAN SZÜKSÉGE. MINDEN MÁS CSAK FEHÉR ZAJ” – ÉLET A KRÓNIKUS BETEGSÉGEKKEL
TANULJUNK A RÉGIEKTŐL! – MIÉRT JÓ A BÖJT, ÉS HOGY KELL CSINÁLNI?
NŐELLENES LENNE A NÉPHAGYOMÁNY, A PARASZTI KULTÚRA?
