Az évelő szikárka (Scleranthus perennis) a szegfűfélék családjának tagja - 2012 óta élvez védettséget hazánkban. Természetvédelmi értéke 10 000 forint.
Egy igen kis termetű, mindösszesen 5-15 centiméteres évelő növényünk, aminek töve hajlamos a fásodásra. Csészecimpái hosszúkásak és tompa csúcsúak, és a porzói majdnem olyan hosszúak, mint a csésze maga. Termése a csészecimpákkal együtt 4–5 mm hosszú, és jellegzetessége az is, hogy a csészecimpák befelé görbülnek.
Virágzása fél évig is kitart: májustól egészen októberig hozza apró virágait. Jellemző élőhelyei a sziklagyepek és a pionír gyepek a homokos és kavicsos területeken - hazánkban legismertebb élőhelyei az Északi-középhegység, a Dunántúli-középhegység, a Soproni- és Kőszegi-hegység, a Kemeneshát és a Bakonyalja, illetve a Nyugat-Dunántúl.
Nevezték sziklárnak és széklárnak is, és érdekesség vele kapcsolatban, hogy a feljegyzések szerint régebben rákos kelevények ellen hívták segítségül. A sziklákon gyakori évelő szikárka gyakran figyelhető meg az egynyári szikárka (Scleranthus annuus) társaságában, és Soltész János szerint „Elő sem lehetne mind számolni azon állati valókat, melyek a mezőn, erdőkben, posványok és vizekben különböző növények gyökereivel élnek. Az emberre nézve egyetlenegy sem bír különös érdekkel, s még kevésbé hajt hasznot neki. Hajdanta a lengyel piréket (Coccus polonicus), mely Lengyel-, Magyarországban és Sziléziában a tartós sziklár (Scleranthus perennis) gyökerén éledik, veres festéknek szedték össze”.
A Coccus polonicus a Porphyrophora polonica rovar régi neve, és korábban vörös festék előállítására használták. A rovar lárvái különféle növények gyökerein élősködnek, különösen olyan fajokon, amelyek homokos, sziklás talajokon élnek. A rovarból kivont, mélyvörös festéket "Szent János-vérnek" is hívták, és a szintetikus festékek térnyerése előtt komoly gazdasági értékük volt. További érdekesség az is, hogy Otto von Deiters ebből a lengyel bíborpajzstetűnek is nevezett rovarból nyert kármin festékkel kezelt metszeteken különböztette meg elsőként az idegsejtek hosszú, egyenes nyúlványát, az axont és a rövid, elágazó nyúlványokat, a dendriteket.
Az évelő szikárkát alacsony, párnaszerű növekedése és élénkzöld színe miatt dísznövényként is kedvelték: sziklakertekben, támfalakban tűnt és tűnik fel még ma is. Kiváló szárazságtűrő képességgel rendelkezik, és mivel sűrű párnát képez, ezért talajtakaróként is jól teljesít. Közeli rokona, a már korábban is említett egynyári szikárka ismert lehet a Bach-virágterápiából, mint választást segítő, egyensúlyt teremtő, belső stabilitást elhozó esszencia.
Az évelő szikárka ökológiai jelentősége sem elhanyagolható: a természetes gyepekben fontos biodiverzitás-növelő, és indikátor fajként is ismert. A rovarok is kedvelik, kiváló talajvédő funkciókkal rendelkezik, és fontos tagja élőhelye életközösségének. Nem véletlenül védi a törvény - vigyázzunk rá mi is!
Borítókép: Rasbak/Wikimedia
