A Komárom‒Esztergom megyei Bajnán a felújított Sándor‒Metternich-kastély a Sándor család két meglehetősen különc tagjának állít méltó emléket.
Az “Ördöglovas” Sándor Móric a 19. századi Európa egyik furcsa, de egyértelműen közismert személyisége volt. A hajmeresztő lovasbravúrjairól elhíresült gróf minden kétséget kizáróan a bajnai kastély leghíresebb tulajdonosa volt. Az épület nélküle is látogatásra érdemes lenne, hiszen Hild József segítségével alakíttatta át a ma is látható klasszicista stílusú épületté, a dísztermek pedig Alessandro Sanquirico, a milánói Scala díszlettervezőjének keze nyomát dicsérik. A gyönyörű parkban található épület első ránézésre is harmóniát sugároz, és az egykori lakók élete iránti kíváncsiságra sarkallja a látogatót.
Sándor Móric és leánya, Sándor-Metternich Paulina saját korukban Európa-szerte ismert személyiségek voltak. Mindketten megérdemlik a csodálatot és történetük elmesélését.
A kis Móric édesapja is szerette a lovakat, de a grófot nevelője nem akarta a lovak közelébe engedni, mert szerinte, aki nem tanult lovagolni, az nem is tud. Móric viszont azt válaszolta neki: „Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni.” Majd felpattant egy lóra, többször átugratott egy póznán, végül a nyerget félredobva akadályt ugrott.
Felnőtt korára tehetsége a szenvedélyévé vált, és gyakorlatilag mindent feláldozott érte. Eladta nagyanyja hozományát, a Győr megyei Ráró birtokot, majd 1831-ben az apja által épített budai Sándor-palotát is, amely így került az olasz eredetű Pallavicini család tulajdonába.
1835-ben Metternich osztrák kancellár leányát, Leontine hercegnőt vette feleségül Bécsben. Feleségével a bajnai kastélyban éltek, két gyermekük született, Leó és Paulina, de a fiúk hétéves korában meghalt.
Sándor Móric lovasbravúrjai Európaszerte híressé tették. Akadályversenyeken vett részt Budapesttől Bécsen át Angliáig, ahol több világcsúcsot is felállított. „Ez nem ember, ez egy ördög” – mondták róla a szigetországban, és a vakmerő, merész grófról életveszélyes mutatványai miatt legendák egész sora keringett. Állítólag a kastélyban is lóval közlekedett.
Az uradalom fejlesztésével is foglalkozott, és a közéleti dolgokban is jeleskedett. Szoros barátságot ápolt Széchenyivel és nem csak adakozott egy Pestet Budával összekötő híd építésére, de többször konzultáltak is a híddal kapcsolatban. Összekötötte őket a lóverseny iránti szeretetük is.
Sándor Móricnak a ló volt az élete és az lett a veszte is. 1850-ben Linzben, egy ugratás közben kiesett a kocsijából és fejét egy vasrácsnak ütötte. Pár nap múlva egy bécsi kaszinóban önkívületi állapotba került és tört-zúzott. Egy prágai elmegyógyintézetbe vitték. Élete végéig a birtokán élt, lovas emlékeivel körülvéve, utolsó éveit pedig a döblingi elmegyógyintézetben töltötte. 1878. február 23-án halt meg Bécsben.
A ház egykori urának élettörténete után a kiállítás másik főszereplőjének sem kevésbé fordulatos élet adatott.
A gróf lánya és örököse, Sándor Paulina előkelő neveltetésben részesült. Húszéves korában férjhezment anyja féltestvéréhez. Richard Metternich herceg a Habsburg-ház szolgálatában állt diplomataként, családjával együtt sokat utazott.
A kiállításon egy fordulatos és szerteágazó élet tárul elénk. A hercegné férjét követve előbb Drezdában majd Párizsban élt, ahol III. Napóleon császár hitvesének, Eugéniának a bizalmasa lett.
Georges Poisson “Je ne suis pas jolie, je suis pire” című, francia nyelven megjelent könyvében így ír a házaspárról:
“Különös pár voltak. A herceg nagyon elegáns férfi volt, kiváló zongorista, tehetséges táncos, de nem volt különösebben intelligens, sem különösebben karakteres, és nagyon kedvelte a házasságon kívüli kalandokat. A hercegnő élénk elméjű, szintén zenész volt, humoros és szellemes, sőt elegáns is, de szépségét vitatták: kiálló álla, „kéményes” ajkai, trombita orra és gyönyörű szemei voltak. „Nem vagyok csinos, rosszabb vagyok annál” – mondta. Szabad szellemű nőként francia és cseh arisztokratákat tanított korcsolyázni, a hölgyeket pedig szivarozni! Még párbajozni is megtanult!”
A leghíresebb ezek közül talán mégis az, amelyik “emancipált párbaj” néven maradt fenn.
A korabeli európai sajtót bejárta egy félmeztelenül vívott párbaj híre. A szenzációhajhász pletyka arról szólt, hogy Anastasia Kielmansegg grófné és Metternich Paulina hercegné oly mértékig összevesztek egy kiállítás dolgai miatt, hogy a konfliktust egy karddal gondolták megoldani. A félmeztelenül vívott párbaj egészen bizonyosan a bécsi körök fantáziájának szüleménye lehetett, hiszen azt maga Metternich hercegné azonnal cáfolta, és a korabeli sajtó is hírlapi kacsának tartotta. A valóságban a két hölgy jó barátságban volt egymással.
Paulina párizsi éveiből kiderül, hogy korának igazi divatdiktátora volt, de páratlan tehetség volt a szórakoztató programok szervezésében is. Összejövetelei rendkívül népszerűek voltak. Levelezett Richard Wagnerrel, Liszt Ferenccel, Charles Gounod-dal, Camille Saint-Saëns-szel, és Alexandre Dumas-val is. Szenvedélyes mecénásként elindította Worth divattervező karrierjét, támogatta Wagner zenéjét, aki egy zongoradarabot szentelt neki.
A kiállításon a párizsi Tannhäuser-bemutató történetén keresztül a franciák Wagnerhez fűződő viszonyáról is ízelítőt kap a látogató, de megtekinthetők a rekonstruált Worth-ruhamodellek is, amelyek Paulina és a korszak legelegánsabb párizsi ruhaházának szoros kapcsolatát idézik fel. A korabeli divatlapok segítségével belelapozhatunk a 19. század második felének elit divatéletébe.
Paulina egész életét végigkísérte a zene szeretete, férjével együtt nemcsak zeneszerető, hanem zeneértő is volt, és ő maga is zongorázott. Georges Poisson könyve szerint olykor a színielőadásokon énekelt is, a fáma szerint időnként népszerű – és kissé pikáns – kuplédalokat is. Számos zeneszerzőt személyesen ismert, játszott a szalonjában Liszt Ferenc, Richard Wagner és Johann Strauss is.
Házassága Metternich herceggel 39 évig, a férfi haláláig tartott, három lányuk született. 1895-ben, férje halála után végleg hazaköltözött a bajnai birtokra, és aktív szereplője lett a falu életének.
A bajnai kastély egy igazi ajándék a fordulatos életet kedvelőknek. Az Ördöglovas és lánya legendái és a történelmi hűséggel összeállított tárlat kivételes személyiségeknek állít méltó emléket, miközben lenyűgözi és elvarázsolja a látogatót.
Forrás:
Georges Poisson: Je ne suis pas jolie, je suis pire
Kovács Gyula, a Tündérkertek gazdája
Videósorozatunkban Borbás Marcsi beszélget vele.
