Oldjuk meg okosba’ helyett oldjuk meg okosan!

A nevelőapám az abszolút pozitív példa számomra ezen a területen. Gyerekként azt láttam, nincs olyan szeglete a háznak, ahol ne lett volna ott a keze nyoma. Mindent megszerelt. A villanyt, a csöpögő csapokat, a bicegő bútorokat, de ha kellett, egy szál ásóval ásta ki a pincét, aztán betonozott, maltert kevert, falat húzott. Szabadidejében kertet művelt, szüretelt, bort érlelt. Naphosszat dolgozott, és nemcsak pénzt keresett, hanem ügyesen, sokszor meglepő kreativitással oldott meg mindenféle helyzetet saját maga, hogy ne kelljen pénzt kiadnia. Ráadásul tényleg ügyes, szóval nem Mekk mester módjára oldotta meg az adódó nehézségeket, hanem nagyon is jól. Amikor nagycsaládos anyukaként egyszer csak kitaláltam, hogy márpedig én a házunk összes belső falát átrakom, akkor indult hozzám szó nélkül, és megcsinálta. Még a teherhordó főfalnál is kitalálta, megoldotta, hogy ott legyen bejárat, ahol nem volt soha. A kedvemért végiggondolta, milliméter pontosan megtervezte, hogyan lehet biztonságosan megoldani a helyzetet.

A fia, a mostohatestvérem örökölte kézügyességét, és természetesen a minta is jól hatott. Őt olyan feleséggel áldotta meg a sors, aki tudja, mit akar, és megvannak az eszközei is ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki a férjéből meg a közös otthonukból. A legutóbbi nagyszabású projektjükről, amikor saját készítésű kemencével rukkolt elő – úgy, hogy soha nem tanulta a szakmát – már az egy.hu oldalán is meséltem, olyan különlegesnek találtam amit, és ahogyan elvégeztek. Bár arról nem írtam, de ugyanő készített már konyhabútort, és még szép, hogy a lakásfelújítást is maga megoldotta. 

Lehet a magyar mentalitást bántani – az oldjuk meg okosba’ talán okot is ad erre –, de tény, hogy rengeteg magyar ember (és sok más nemzetiségű ugyanígy) a jég hátán is megél, nem hív minden apróság miatt szakembert. Sokszor valóban azért, mert nincs pénz a mesterre, máskor viszont „csak” azért, mert megtanultuk, hogyan oldjunk meg a lehető legtöbb dolgot magunk.

Eszközt kaptunk a kezünkbe kiskorunktól kezdve ahhoz, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak 

– lehet, hogy a szegénység okán történt ez így, de ettől függetlenül az eredményért hálásak lehetünk.

Úgy tapasztalom, egy ilyen minta, ilyen tanítás aztán egy életen át kíséri az embert. Ahogy mondtam, fiatalasszony koromban is vonzott, hogy magunk oldjuk meg, amit csak lehet, de mostanra sem nőttem ki ebből. A Covid alatt kaptunk rá például a házi hajvágásra: én nyírom a férjem haját, és az első néhány „hopszhopszhopsz”-élmény után, amikor kicsit rövidebbre sikerült a frizura, mint terveztük, egész jól beletanultam, hogyan lehet tisztességes módon, jó minőségben elvégeznem ezt a feladatot.

A rokonság nőtagjaival oda-vissza szívességi alapon festjük be egymás haját, és ezzel nemcsak pénzt spórolunk, hanem élményt gyűjtünk. Igazából szuper buli minden ilyen alkalom, ahol hatalmas beszélgetések zajlanak. Nincs az a luxusminőségű hajfestés, amire elcserélném ezeket a délutánokat. És a hajammal is elégedett vagyok – bár tény, hogy nincsenek extra igényeim.

Varrok is. Átalakítok ezt-azt, felhajtom, felvarrom a nadrágok szárát, vagy rövidebbre varrom a ruhát, szűkítek, betoldok, ha kell. Nem viszem cipzárcserére se a kabátot, csak akkor, ha nagyon vastag az anyag és nem fér be a gépem talpa alá a varrnivaló. Igazából ezek a feladatok – ha alkalmanként nem is tűnnek jelentős tételnek – elég sok pénzt hagynak a bukszánkban. Mert sok kicsi sokra megy, érdemes megbecsülni a kicsit is.

Nyilván kézügyesség, kreativitás, mentalitás kérdése is, hogy ki vállalja be a lakása, otthona, megjelenése körüli feladatok közül azt is, amihez mások esetleg szakembert hívnak. Én kifejezetten tisztelem azokat, akik polihisztor üzemmódban működnek, akik meg akarják oldani a felmerülő gondokat, akik nem félnek kicsit bepiszkolni a kezüket.

A fenti csip-csup dolgok is sokat érnek. A megspórolt pénznél jóval többet.

Mert nincs azzal semmi baj, ha újra elhisszük magunkról, hogy emberként megkaptunk ahhoz mindent, hogy az összes helyzetben megtaláljuk a lehető legjobb megoldást. Ami olykor a szakember felhívása, máskor a barkácsolgatás.

Néha a túlélést segíti a talpraesettség és a kreativitás, az akarat, a megoldás keresése. Kevésbé drámai helyzetben a jobb életminőséget szolgálhatja és a takarékoskodást segíti elő. Érdemes próbálkozni, tanulni, gyakorolni. Érdemes tettre késznek mutatkozni, megbarátkozni a szerszámok használatával. Lehet azt okosan is.