A kemencének lelke van, és a modern életnek is része lehet

Egy pillanatig se szeretném azt sugallni, hogy baj van a fejlődéssel, vagy a háziasszonyok munkáját megkönnyítő gáztűzhellyel, elektromos vagy mostanában indukciós főzőlappal, sőt. De azért nagy örömmel gondolok vissza mégis azokra az élményekre, amikor módomban állt olyan helyen megfordulni, ahol mégis megtartották a kemencét, ahol nemcsak a régi idő mementójaként düledezett egy gazos kertben, hanem sütöttek, főztek benne.

A tájházakban is az elsők között csodálom meg a kemencéket és gyakran elképzelem azt a régi életet, amikor a mindennapi élet szerves része volt a kemence. Maga a tűz, abban a régi otthonban. Egy olyan építészeti remekmű, ami nemcsak biztosította egy család otthonának a melegét, de ételt is adott. Egyszer aludtam is egy olyan háznál, ahol a sutban, egy igazi kuckóban vetettek ágyat nekem és legszebb emlékeim egyike az a fészekmeleg kis zugban alvás. Én úgy látom, hogy a kemencének lelke van, ami magához csalogatja a jó embereket.

Így aztán kitartóan keresem a helyét a mai világban is a kemencének, és mindig örömmel látom, ha egy család akár kültéren, akár az otthonuk falain belül teret, helyet ad egy kemencének. Ahol bebizonyítják, hogy a mindennapi élet részévé válhat újra a kemence,

ahol szemmel láthatóan békésen megfér egymás mellett a régi meg az új.

Nem olyan régen éppen egy ilyen kemencét magukhoz édesgető csodahelyen jártam, ahol éppen akkor nem sült semmi a kemencében, de alig várom, hogy jöjjön a nyár, és a családfő két kezével épített kemencében sült kenyérlángost vagy pizzát kóstolhassam.

Szomódon találtam ezt a gyönyörű, kültéren felhúzott kemencét. Építésének körülményeiről, a motivációkról kérdeztem a házigazdát, Ferenci Lacit.

„Valamikor egyszer régen, még az internet és más források elérhetősége előtt készült nálunk már egy kemence: apósom készítette, kissé hiányos információk alapján. Lehetett benne sütögetni, nem volt tökéletes, de azért nagyon szerettük. Hosszas dilemmázás után, igen nehéz szívvel, de lebontottam azt a kemencét, mert pontosan annak a helyére terveztük az újat felépíteni. Az a legjobb hely egy kemence számára a kertben, szélvédett, és pont kellő távolságra van a lakóépülettől is.

A munka megkezdéséhez szükséges útmutatásokat a szomszédban élő kőműves szakember adta, vagyis az alapok lefektetéséhez volt szakértő támogatás. Ráadásul neki voltak eszközei is, amiket készségesen kölcsönadott. Feleségem megálmodta, aztán pontosan meg is tervezte, hogyan nézzen ki, milyen legyen a kemence. Majd ismerősöktől beszerezte a hozzá való 1500 darab bontott téglát.

Plusz értéket adott ehhez az újrateremtéshez, hogy ez a kemence javarészt újrahasznosított alapanyagokból készült, ami a mi otthonunkban egyébként is fontos, építsünk, változtassunk bármit. Itt is fontos szempont volt ez, így a régi, lebontott kemence szinte minden alkotóanyaga teljesen beleépült az újba. Az üregek a „sittel”, vagyis a bontásból keletkezett törmelékkel lettek kitöltve. Az aljába zúzott üveg került; bár néhol azt írták, hogy erre nincs szükség, én mégis tettem bele. Azt gondolom, ez jobb szigetelést biztosít.

Miután a feleségem ilyen szépen megtervezte és az alapanyagokat is beszerezte hozzá, az én dolgom már csak annyi volt, hogy felépítsem, elkészítsem a kemencét… Nem állítom, hogy ha valaki ma nekifog, az pár nap alatt pikk-pakk végez, nekem legalábbis időbe telt a kemence felépítése, bár jobbára csak munka után, délutánonként volt erre időm, sokszor késő estig haladtam az építkezéssel. Négy hónap megfeszített munka eredményeként 2020 nyár végére elkészült a kemencénk, úgyhogy már csak apróságok maradtak a teljes befejezésig.

Az újrahasznosítás jegyében jegyzem meg, hogy a kemence ajtaja is régi, egy munkatárs adott egy már nála régen elfekvőben lévő kemenceajtót, a belső ajtót pedig, ami végül üveges lett a látvány miatt, magam készítettem.

Minden egyes tégla eleje sprengeléssel készült. Ez rusztikussá, érdekessé teszi az összhatást. A búb elkészítéséhez a kőműves szomszéd készített egyedi mintát, ami alapján az könnyen felrakható lett. Valamint a kémény legtetejét ő rakta meg, ott én voltam a segédmunkás.

Mindenkit biztatunk arra, hogy ne féljen belevágni egy saját kemence építésébe, mert bontott alapanyagok felhasználásával, így, hogy akadt itt is, ott is elfekvő hozzávaló, a kemence olyan 110 000 forintból valósult meg.

A használata pedig felér egy wellnesshétvégével. Minden alkalommal élvezettel, örömmel rakunk tüzet, nézzük annak ropogását. Amikor begyújtom a kemencét, szólunk a szomszédoknak, hogy ha kedvük tartja, hozzanak bele sütnivalót, hisz van benne hely bőven, egy tűzzel sok-sok minden megsülhet.

Készült már benne pizza, pogácsa, rétes, sültek, valamint káposzta és húsleves is, amiket már a hússütés utáni maradék hő hasznosítására éjszakára szoktunk a kemencébe tolni. Sőt szilvalekvár is rotyogott már benne egy éjszakán keresztül.

A lassan sült húsok istenien omlóssá válnak a kemencében, mire elkészülnek. És ugyan a fűszerezésnek csak a képzelet szab határt, azt tapasztaltuk, hogy a kacsa, a malac vagy bármi egészen más ízt kap, ha itt készül. Egy adag pogácsa pedig öt perc alatt megsül, ami igazán nagy öröm, mert szerintem attól éhes lesz mindenki, ha meglát egy ilyen kemencét.

Egyébként a kemence mellé szorosan kapcsolódik egy bográcsozó is, amelynek állványa saját tervek alapján, kovácsolt vas jellegű elemek felhasználásával készült el. Nekem ez a kedvencem. És természetesen még vannak terveink.”