Kivel töltünk időt életünk során – avagy mi vezet az időskori magányossághoz?

Az Our World in Data (A világunk adatokban) az Oxfordi Egyetemhez köthető tudományos online kiadvány, amely a legfontosabb globális problémákkal kapcsolatos tudásunkat teszi közzé, méghozzá a nagyközönség számára könnyebben befogadható módon: nagyon látványos és interaktív grafikonokkal, térképekkel illusztrálja a kutatások eredményeit. Akkor váltak szélesebb körben ismertté, amikor a világjárvány alakulását lehetett itt nagyon szépen lekövetni, nemcsak a média munkatársai, hanem a WHO és epidemológusok is hivatkoztak ezekre az adatokra. Most is érdekes ábrára bukkantunk itt, ami arról szól, mennyi időt töltünk életünk során különböző, hozzánk közel álló emberekkel.

Habár az adatok az Egyesült Államok lakosaira vonatkoznak, a jóléti társadalmakra is jellemzőek, hiszen hasonló életutat járunk be, és hasonló körülmények között élünk. A grafikon adatait az egy nap során az egyedül, illetve a velünk különböző kapcsolatban lévő emberekkel töltött percek száma adja ki: érdekes, hogy az egyedül töltött idő különböző szakaszokban ugrásszerűen növekszik, 15 évesen még több időt töltünk egy nap a családunkkal, mint egyedül, és ez utóbbi csak 3,2 óra. De 18 évesen fordul a kocka, elkezdünk több időt tölteni egyedül, mint a családdal, és a húszas éveinkben már közel öt órát is egyedül töltünk egy nap, mígnem a harmincas éveinkben a gyerekeinkkel töltött idő visszafogja ezt. Azután ők elkezdenek leszakadni, és végül nyolcvanévesen átlagosan már majdnem nyolc órát töltünk egyedül.

Család, barátok, szerelem

Az életkörülményeink, tevékenységeink változása többek között a kapcsolatainkra is hatással van. Ideális esetben gyerekkorunkban kitölti a mindennapjainkat a család. A szüleink és a testvéreink jelentik számunkra a világot, ahová bepillantást nyerhetnek a nagyszülők, az unokatestvérek, a tágabb rokonság,

de a szűk család jelenti egyértelműen a legbiztonságosabb menedéket.

Ez következik a velük töltött idő mennyiségéből is. Tinédzserkorunkban alakulnak ki az első barátságok, s ezeket még számtalan követi az iskolás évek alatt. Akár középiskolában, akár egyetemista korunkban költözünk el otthonról, a fizikai távolság miatt egyre kevesebb időt töltünk azokkal, akik addig a mindennapjaink fontos részét képezték. Immár több időt szánunk a barátokra, mint a szűkebb vagy tágabb családra.

Fiatal felnőttként jellemzően megismerkedünk valakivel, akibe szerelmesek leszünk, elkötelezzük magunkat. Valamivel kevesebb idő jut a barátokra, de még kevesebb a családra. Ő kezdi jelenteni az új családot. A saját életünket éljük, dolgozunk, gyerekeink lesznek, miközben igyekszünk megteremteni számukra a megfelelő anyagi hátteret: ők és a munkatársak lesznek életünk középpontjában. Egyre kevesebbet látogatunk haza.

A virágkorunk után mi marad a legvégére?

Az interakciók sokféleségét tekintve ez a diagram azt sugallja, hogy

negyvenéves korunk körül a legmagasabb azoknak az embereknek a száma, akikkel kapcsolatba lépünk.

Ez azonban idővel drasztikusan megváltozik. S talán éppen ez a legszembetűnőbb a diagramon: 40 év felett az emberek egyre több időt töltenek egyedül. 

A 60 év felettiek esetében látni egy jelentős törést is: jelentősen csökken a munkatársakkal töltött idő. Ez logikus, tekintve, hogy akkoriban megyünk nyugdíjba. Addigra a gyerekeink is már egyre ritkábban látogatnak haza, a barátok közül csak a legfontosabbakkal tartottuk a kapcsolatot a munka és a család évei alatt. Viszont jó hír, hogy a nyugdíjas éveink alatt a munkatársakkal töltött időt részben a partnerünk tölti ki. De csak részben: az egyedül töltött percek száma is ugrást mutat, egy hatvanéves ember átlagosan már 413 percet, közel hét órát tölt egyedül egy nap.

Egyedül, de nem magányosan

Ráadásul ilyenkor már elkezd romlani az emberek egészségi állapota is, egyre kevesebbet mozdulnak ki társas tevékenységeket folytatva, illetve egyre több rokont és barátot veszítenek el. Az idő előrehaladtával a párunk is elmehet, vagy éppen mi hagyjuk őt magára. Azt viszont nem szabad elfelejteni: az egyedül töltött idő szerencsés esetben nem feltétlenül jelent magányt. Sőt, a tanulmány felhívja arra a figyelmet, hogy a kutatások szerint ahogy az egyedül töltött idő növekszik az életünk során, úgy a magány érzete ezt a növekedést nem követi: nem az életkorhoz van köze, hanem ahhoz, hogyan érezzük magunkat.

Magányossá például az egyes kapcsolatok felé megfogalmazott elvárásaink tehetnek: ha azt várjuk, hogy a felnőtt gyerekünk annál erőteljesebben legyen jelen az életünkben, mint ahogy arra lehetősége van. Fogadjuk el, hogy ezek a dolgok rendje, hiszen hasonló életutat jártunk be mi is.

Nem kell úgy tekintenünk erre a folyamatra, hogy szomorú kilátásaink vannak az idős napjainkra:

ismerjük fel időben a kapcsolataink összetettségét és fontosságát, hogy tehessünk az egyedüllét ellen!

Gyakran hajlamosak vagyunk a másokkal töltött idő mennyiségét egyfajta társadalmi jólét fokmérőjeként felfogni, pedig sokkal fontosabb a másokkal eltöltött idő minősége. Nem mindegy, kire és mennyi időt szánunk az életünk során, mert ez jelenti a zálogát annak, hogy később, amikor már sok időnk van, ne legyünk annyira egyedül.

Ehhez időben felül kell vizsgálni a jelen kapcsolatainkat. Biztos lehet rajtuk dolgozni, javítgatni, hogy még sokáig legyen az életünkben valaki, akire számíthatunk és akivel minőségi időt tölthetünk együtt. És ha van még rá módunk, használjuk ki a lehetőséget: töltsünk minél több időt a szüleinkkel, a családunkkal, a valódi barátokkal. Élvezzünk minden percet, amit a gyerekek társaságában tölthetünk, és a legkedvesebb munkatársainkkal sem kell a nyugdíjba vonulásunk napján megszakítanunk a kapcsolatot, sőt! Előfordulhat, hogy éppen közöttük találjuk meg idős korunk legjobb társaságát.

Forrás: ITT