Tejen és kenyéren túl elkélne a valódi érdeklődés is – Az idős emberek szükségleteiről

Szocio

Tejen és kenyéren túl elkélne a valódi érdeklődés is – Az idős emberek szükségleteiről

Egységes a kommunikáció abban, hogy az idős korosztálynak – koronavírus fertőzéssel kapcsolatos érintettsége okán – nem lenne szabad kimozdulnia a négy fal közül. Mégis megszámlálhatatlanul sokan lépnek ki, innen is-onnan is érkeznek a jelzések, hogy éppen a legmagasabb kockázatnak kitett generáció fogadja el legnehezebben a kényszerű otthonlétet. A jelenséggel foglalkozó kommunikáció minősége azért már nem ennyire egységes, és nem csak a kommunikációk érzelmi töltöttsége térhet el egymástól, de a színvonal is a skála két végén mozog. Így lehet, hogy a szeretetteljes kérlelés mellett vádaskodó, az idősekre ujjal mutogató vélemények is elhangzanak.

Tény, hogy az lenne az optimális, ha valóban megértenék az idősek, hogy csak abban az esetben lépjék át otthonuk küszöbét, ha tényleg sehogy másként nem tudják megoldani a beszerzést, ügyintézést. A figyelmüket ennek fontosságára felhívó,

korrekt, tisztelettudó és gyengéd kommunikációnak helye és létjogosultsága van.

Nincs azonban helye se az arroganciának, se a vádaskodásnak (miattatok kell itthon maradunk!) ebben a helyzetben sem. Egyrészt mert ez nem igaz, nem így igaz, nem az idősek tehetnek a kényszerű, részleges karanténról, a lakhely elhagyási korlátozás bevezetésének szükségességéről.

Kifejtettük már erről itt az egy.hu-n is a véleményünket, de még egyszer, röviden álljon itt: nem ők tehetnek a koronavírus megjelenéséről és elterjedéséről, se terjedésének sebességéről, ahogy a járvánnyal kapcsolatos válaszok egy része – ha az érdekükben történik is – nem miattuk okoz kényelmetlenséget a mindennapokban. Az idősek éppúgy áldozatai ennek a rendkívüli helyzetnek, mint mindenki más, csupán a fertőzés kockázata magasabb, valamint a konkrét betegség lefolyásának kifutása veszélyesebb (végzetesen) rájuk nézve.

A legtöbb idős embert éppúgy meglepte a járvány megjelenése, ahogy mindenki mást, és ez a cikk nem arra ad felmentést, hogy ha az érdekükben (is) megfogalmazott kéréseknek vagy rendeleteknek ellentmondanak és „csakazértis” alapon kószálnak el messzire házuktól. Esetleg fittyet hányva a veszélyre, önmagukat és másokat is felesleges veszélynek kitéve ülnek össze úgy, mint pár hónappal ezelőtt….mert erre nem lehet felmentést adni, semmilyen formában.

A látszólag „felelőtlen” magatartás mögötti rejtett okokkal azonban érdemes foglalkozni,

mert az egyrészt magyarázatot adhatnak erre a jelenségre, másrészt segíthetnek abban, hogy közös erővel, figyelemmel és sok-sok szeretettel mégis csak otthonmaradásra késztessük őket.

Szóval: miért megy ki az utcára (bárhová) ebben a pusztító járványhelyzetben egy idős ember?

1. Mert nem méri fel, hogy mennyire veszélyes a helyzet. Egyáltalán nem biztos, hogy minden egyes ember egyformán TUDATÁBAN van a veszély reális (nem eltúlzott és nem elbagatellizált) mértékével. Akkor sem, ha minden médiafelület ezzel foglalkozik. Néha a sok lesz a kevés, és nem tud kiigazodni az információdzsungelben, de az is lehet, hogy már rég leszokott az aktuális hírek követéséről.

Mit tehetünk?

A környezetében élők és a családtagok minden kioktatástól mentesen, korrekt módon hívják fel a veszélyre a figyelmét.

2. Mert tényleg nagyon idős, és rutinjainak rabjaként éli napjait. Olyan régóta él berögzült szokásai szerint, és azok a szokások olyan mélyen gyökereznek, hogy egyik napról a másikra képtelen azokon változtatni. Főleg akkor, ha teljesen egyedül él, és a napi ingermennyiséget, amire szüksége van, a megszokott rendje alapján, a megszokott helyeken és időben szerzi be.

Mit tehetünk?

A személyes tájékoztatás rendkívül fontos, lehet a televíziónak nem hisz, és annak hírei nem érik el az ingerküszöbét, de ha a szomszéd fiatal anyuka (tisztes távolság betartásával) osztja meg vele információit és tudását, valamint azt érezheti, hogy személyes felelőssége is lehet abban, hogy akár pont a szomszédban élő emberek egészségesek maradjanak, akkor lemond a sétával egybekötött napi beszerzési körútjairól. Fontos azonban a kommunikáció minősége és érzelmi hőfoka is, minél közelebbinek érzi magát ahhoz, akitől tájékoztatást kap, annál erősebb lehet a motiváció arra, hogy egy időre, amíg szükséges, mégiscsak változtasson szokásain.

3. Fogalma sincs arról, hogy kaphat személyre szabott segítséget, és a lakóhelye szerinti önkormányzat gondoskodni fog róla és eljuttatja hozzá az életben maradáshoz legszükségesebb alapanyagokat, gyógyszereket. Sőt igyekszik azt is figyelembe venni, hogy ne kelljen túlságosan kibillenni az idős embernek az egyensúlyából. Nem mindenhol van erre kapacitás, és el se várható, sem az önkormányzati dolgozóktól, sem az önkéntesektől, de sok helyen még arra is figyelnek, hogy a megszokott élelmiszereket vásárolják be az otthonukba visszatessékelt idős embereknek.

Mit tehetünk?

Ha a közelünkben él idős ember, és kockázatmentesen tudunk vele kommunikálni, akkor hívjuk fel a figyelmét a veszélyre és arra is, hogy van szervezett formában (is) megoldás, de akár a magunk (biztonságra fókuszáló) keretei között mi is segítsünk neki.

4. Hosszú évek óta, teljesen egyedül él és végtelenül magányos. Úgy érzi, ő senkinek se fontos. Nagyjából felméri a veszélyt, mégis kisétál, de azzal nem számol (nem rosszindulatból), sokkal inkább szomorúságból fakadó fásultsága miatt, hogy saját veszélyeztetése mellett másokat is veszélybe sodor.

Mit tehetünk?

Gondoljuk végig, hogy saját környezetünkben mely idős emberek élnek egyedül, és próbáljuk felidézni, vajon látogatja e valaki. Vannak-e emberi kapcsolatai, olyan kötődései, amelyek segíthetik abban, hogy ne apátiával nézzen szembe ezzel a helyzettel. Ha gyanakszunk, hogy nincs megtartó érzelmi kapcsolódása, akkor valamilyen kockázatmentes módon vegyük fel vele a kapcsolatot. Ha látjuk, hogy a kertben motoszkál, az előírt távolságot betartva kérdezzünk rá, mire van szüksége.

Próbáljuk átlépni a kliséket, és ne csak a tejre, kenyérre, gyógyszerre kérdezzünk rá, de a lelki szükségleteire is

– ha ebben is tudunk neki segíteni beszélgetéssel, szép szavakkal, figyelemmel, vagy legalább abban segítjük, hogy egy telefonos lelki segítségnyújtásra szakosodott szervezettel vagy önkéntesekkel fel tudja venni a kapcsolatot, akkor már egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz. 

Itt az ideje annak, hogy ne csak a szemünkkel lássuk, ne csak felületesen figyeljük a közelünkben élő idős embereket. Nézzük őket értő figyelemmel és valódi érdeklődéssel. Milyen igények mentén lépnek ki, mire van szükségük, mit keresnek? Miért a mindent elfedő késztetés, hogy nekiinduljanak? Tegyük fel magunknak a kérdést, személyesen mi tudunk-e segíteni nekik, mert a válaszokon is múlhat, rajtunk is múlhat, hogy otthonaikban maradnak-e, és ezzel elkerülik, csökkentik a kockázatot.

Jusson eszükbe, főleg akkor, ha a mi idős szüleink tőlünk távol rekedtek, hogy mennyire jól esne nekünk is egy, a közelükben élő figyelmes szomszéd, ismerős, vagy empátiával megáldott ember, aki segítő kezet nyújt ebben az embert próbáló helyzetben.

További cikkek a témában:

KELL A SZIGOR, KÖVESSÜK AKÁR A TÚLREAGÁLÓ INTÉZKEDÉSEKET IS! – A WHO EX-VEZETŐJÉNEK TANÁCSAI

MIT TEHETÜNK AZ IDŐSEK LELKI ÉPSÉGÉÉRT A KORONAVÍRUS IDEJÉN?

SEGÍTSÜNK AZ IDŐSEKEN, #OTTHONOLVASOK, #VELETEKVAGYUNK – JÓ DOLGOK, AMIKET A KORONAVÍRUSNAK KÖSZÖNHETÜNK