Egészség

Kell a szigor, kövessük akár a túlreagáló intézkedéseket is! – A WHO ex-vezetőjének tanácsai

A koronavírus elleni küzdelemben elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy nagyon komolyan kell vennünk minden óvintézkedést, és be kell tartanunk minden szigorú szabályozást, sőt további korlátozó intézkedésekre van szükség, mert az elkövetkezendő hetekben lassítanunk kell a vírus terjedését. Ebben pedig mindannyiunknak, egyenként is hatalmas felelőssége van. Dr. Pusztai Zsófia gyermekorvosnak, a WHO korábbi vezetőjének útmutatása következik.

Nem a pániknak, hanem a felelősségteljes viselkedésnek van itt az ideje, amelynek több eleme van a személyes higiénián és a rendszeres kézmosáson túl. Beletartozik például az is, hogy mostantól csökkentjük a fizikai kapcsolatokat, kerüljük, hogy zárt légtérben tartózkodjunk akár kisebb létszámú tömeggel is, mert a koronavírus 100 ember alatt is ugyanúgy fertőz, ha nem tartunk kellő távolságot a másik személytől, kerüljük a nagyobb bevásárlóközpontokat, mondjuk le a tervezett utazásokat vagy csoportos programokat, és ha megoldható, kerüljük a tömegközlekedési eszközök használatát. Aki meg tudja oldani, hogy otthonról dolgozzon, az már most tegye meg.

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy mindennél szigorúbb, akár túlreagáló intézkedéseket hozzanak, és azokat mindenki kövesse, ezzel megelőzve a vírus túl gyors terjedését.

Egy olyan eseménnyel állunk szemben, amit a saját korunkban még senki nem élt meg.

Nem kérdés többé az sem, hogy a járvány itt van Európában, sőt az esetek száma csak most kezd jelentősen nőni, de a terjedését lassítani kell, mert, ha hirtelen ugrik meg a kórházi ellátásra szoruló esetek száma, az nagyon nagy terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre, mely alapesetben is túlterhelt. Bár, szerencsére a fertőzöttek 80%-ban tünetmentesek, sőt a fiatalabb korosztályban tüneteket alig okoznak, de idősekre kiemelten veszélyes, és 20%-a a koronavírusos betegeknek heteken át tartó kórházi kezelésre szorul, ebből legalább 10% intenzív osztályos kezelést igényel, ami nagyobb esetszám felett óriási teher, ezért tesz minden ország most ennek megfelelő komoly korlátozó intézkedéseket, hirdet vészhelyzetet. Következésképpen az egészségügyi dolgozók megfelelő védőeszközökkel ellátása és védelme prioritást érdemel.

Ez egy új típusú vírus, még keveset tudunk róla, de az eddigi adatok azt mutatják, hogy az influenzánál legalább 20-30-szor jobban fertőz. A halálozási arány átlagosan 3-4% körüli, de Olaszországban (közel 7%) és Iránban ennél is magasabb, míg Dél-Koreában alacsonyabb (0,7%), ott a szigorú, szervezett, fegyelmezett védekezésnek köszönhetően. Az utóbbiak példáját érdemes követnünk nekünk is.

Fontos, hogy a háziorvosi rendszert ne terheljük túl. Nem javallott az első tünettel orvoshoz rohanni hanem a magas láz, rosszabbodó tünetek, nehézlégzés, száraz köhögés esetén először telefonon konzultáljanak orvosukkal.

Mindig elmondjuk, hogy az alapos és szakszerű, szappanos vízzel való kézmosás sokat számít, ehhez nem kell felvásárolni az alkoholos kézfertőtlenítőket. A Semmelweis Egyetem, a WHO videója vagy számos innovatív YouTube videó mutatja ma már meg, hogyan kell alaposan, legalább 20 mp-en át kezet mosni.

A vírus tárgyakon tovább megmarad, ezért érdemes a mobiljainkat, a számítógépek, laptopok billentyűzetét, vagy a kilincseket valamilyen, például 70%-os alkoholtartalmú vagy klóros alapú fertőtlenítővel áttörölni, de ha nincs koronavírusos beteg a közelünkben, ebben nem kell szélsőségekbe esni.

Ahhoz, hogy ez a járvány minél hamarabb, minél kevesebb áldozattal, minél kisebb gazdasági kárral járjon, MOST kiemelten fontos, hogy minden egyes ember vegye komolyan a korlátozó intézkedéseket,

hozzanak minél előbb még a jelenleginél is szigorúbb, akár mozgáskorlátozással, további szűrésekkel járó lépéseket, és ezekhez együttműködésre, összefogásra és megértésre van szükség. Az életünk mindenképp változni fog, ezt fogadjuk el, de ezzel lehetőségünk nyílik egy  befogadóbb, szolidárisabb és zöldebb világra. Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a körülöttünk élőkre, és higgadt, felelősségteljes viselkedésünkkel védjük a közösségünket, ez mindannyiunk érdeke.

További cikkek a témában: 

AZ EGÉSZ VILÁG GAZDASÁGI MŰKÖDÉSE FELBORULT, MOST KÉSZÜLNÜNK KELL – INTERJÚ CSATH MAGDOLNÁVAL

ÚGY TŰNIK, A JÓISTEN IS AZT AKARJA, HOGY MEGPIHENJÜNK – A VILÁGJÁRVÁNY MÁSIK OLDALÁRÓL

HIHETETLEN KÉPEKEN ÉS VIDEÓKON A KORONAVÍRUS PUSZTÍTÁSA

 

Már követem az oldalt

X