Úgy tűnik, a Jóisten is azt akarja, hogy megpihenjünk – A világjárvány másik oldaláról

A legnagyobb hazai kiadónál dolgozom főállásban, ahol tegnapelőtt pár óra leforgása alatt mondták le vagy halasztották el az összes kommunikációs kampányom, melyekkel kulturális vagy turisztikai dolgokat szerettek volna népszerűsíteni a következő hetekben. Nem aggódom a munkám végett, mert ennek adminisztrációja és megoldása kapcsán még több dolgot kell csinálnom. Fura egy helyzet, legalábbis én, de leginkább senki sem találkozott még hasonlóval.

A korona szó hallatán most nem hiszem, hogy a királyi fejdísz jut a legtöbbünk eszébe, mindinkább a vírus, ami begyűrűzte a bolygót.

Úgy tűnik, a Jóisten is azt akarja, hogy megpihenjünk.

Beutazási tilalom van Magyarországon négy országból, a hazatérő honfitársainknak karanténba kell menniük. Az egyetemeken távoktatás lesz, az iskolákat egyelőre nem zárják be. A 100, vagy szabadtéren 500 fősnél nagyobb rendezvényeket betiltják, ez inkább fájó pontom, de hát mindenkinek megvan a triggere, szóval mondhatni a vírus engem is megfertőzött. Az intézkedések visszavonásig érvényesek, a helyzet hetekig, hónapokig eltarthat.

Mégis azt gondolom, pánikra semmi ok! Ha elöntene a szorongás, aggodalom; csak lélegezz – végre kaptunk időt, hogy magunkkal foglalkozzunk, fellélegezzünk kicsit. Biztos vagyok benne, hogy sok mindent átformál majd ez a világméretű történés, de mivel hiszem, hogy minden okkal történik, nem félek.

Gondoljunk csak a Grétának köszönhetően elindult #climatechange kampányra, ami mostanra gyűrűzött be igazán. Talán nem repkedünk majd jódolgunkba (és menekülve helyzetek és a problémák elől) összevissza a világba, talán kicsit mindenki magába néz és felismeri, hogy mi is az érték számára, vagy ténylegesen számot vet, mérlegeli, mennyire is van a helyén, mennyire telnek hasznosan a hétköznapjai.

Az elsőre túlzónak tűnő intézkedések hatására hátha végre felébredünk, és mindenki egy kicsit tudatosabb lesz önmagára és a környezetére.

Az emberi test az egyik legintelligensebb rendszer, hallgatnunk kell rá, de belső jelzéseit sokszor elnyomja a nagyvárosi zaj, a stressz, a napi gondok. A hétköznapi viselkedésben ritka a befelé figyelés. Inkább elkerülni igyekszünk minden „kellemetlenséget”, mert „nincs idő a fejfájásra”.

Ahányan vagyunk, annyi módon gondolkodunk az értelmes életről, így aztán elképesztően szubjektív, hogy mitől lesz valóban az. Szerintem tudatosan élni megcselekvésre méltó feladat, de igazán akkor tudhatod meg, hogy hol tartasz ezen az úton, ha jönnek a vizsgák, a feladatok, amiket meg kell oldani! A keleti világban, Kínában például a krízis leírásásra két jelet használnak: az egyik veszélyt, a másik lehetőséget jelenti. Hogy mit hozunk ki a jelenlegi helyzetből, rajtunk (is) múlik.

Mindannyian feladatot kaptunk, rajtunk a világ szeme!