Stílus

A „se nem kövér, se nem vékony” divatja – hogyan öltözködjenek a középméretűek?

Anno, amikor megismerkedtem a divattal, szó szerint lelkesedtem érte. Imádtam a benne rejlő kreativitás, humor, szabadság miatt. Később, ahogy teltek az évek, és mélyült a kapcsolatunk, előkerültek a problémák: környezetkárosító, etikátlan gyakorlatokat alkalmaz, ráadásul úgy éreztem, a divat nem vesz tudomást az én „se nem kövér, se nem vékony”, vagyis középméretű, midsize testtípusomról. Hoztam néhány tippet a hozzám hasonlóknak!

Nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Azok, akik valahol a ruhaméret-spektrum közepén helyezkednek el (M-L, XL, 40-42-es méret), általában alulreprezentáltak a divatban. Természetesen a plus-size méretűek sincsenek könnyű helyzetben, de a testpozitív törekvéseknek köszönhetően ők már láthatóbbak, mint a középméretűek – a médiában, a reklámokban, a közösségi oldalakon. Így a márkák is egyre több plus-size kollekcióval rukkolnak elő, ami azt jelenti, hogy konkrétan az ő testalkatukra kialakított ruhákkal jelentkeznek, ami természetesen óriási előrelépés. Viszont az átlagos választék S-es méretre van tervezve: persze, varrnak belőle nagyobb méretet, de nem a midsize alkatra találják ki.

Nem nagyon van megoldás azoknak, akiknek egy S-esre szabott fazon nem áll jól, a túlméretezett darabok pedig lógnak rajtuk.

Mivel a középméretű divat fogalma még viszonylag új, egyelőre nem sok márka foglalkozik kifejezetten ezzel a testtípussal, és a hozzá kapcsolódó méretezéssel, illetve nem hoz létre többféle méretállást, ami megkönnyítené a vásárlók dolgát. 

De, mint minden alkatnál, a középméretűnél is vannak trükkök, amelyek megkönnyítik az öltözködést, az alakformálást. Az alábbiakban szakértő stylistok tippjeit és a saját tapasztalataimat latba vetve igyekszem fogódzót adni az érintetteknek.

    • Szánjunk időt a próbálgatásra! Nem könnyű, és az ember sokszor nem is szívesen teszi, de érdemes egy-egy napot rászánni két-három évente, hogy az ember beveszi magát egy plázába, és az aktuális divattrendek darabjait felpróbálgatja és megnézegeti magát a tükörben. Ki fog alakulni egy tudásunk arról, mi áll jól, hiszen egymás után nézegetve könnyű lesz összehasonlítani a látványt. Ne csak a megszokott helyeinket keressük fel és az általunk jónak vélt fazonokat akasszuk le, mert kiderülhet, hogy az új divat egyes darabjai is jól állhatnak. Legyünk nyitottak, és amikor azt érezzük, hogy ez igen, ebben de jól nézek ki végre, akkor azt vegyük meg! Aztán próbálgassuk tovább, és ha már elfogyott az erre szánt pénzünk, jegyezzük meg, fotózzuk le a fazont. Később jól jöhet ez a tapasztalat a gyorsabb, tudatosabb ruhavásárláshoz, a költségtervezéshez.
    • Legyünk márkahűek! A fenti eljárás során kialakulhat tapasztalatunk arról is, melyik márka szabásvonalai passzolnak jobban. Ez persze változhat néhány évente a cég vagy a divat módosulása okán, mindenesetre legközelebb már célzottan mehetünk valahova és eleve sikerélmények érnek a próbafülkében. Illetve így könnyebb lesz online is vásárolni, ahol azért nagyobb a választék, mint az üzletekben.
    • Legyünk fazonhűek! Olyan értelemben legalábbis, hogy csak azért ne vegyünk meg egy tipikus, éppen divatos ruhát, mert mindenki azt viseli. Ha nem áll jól, úgyis alig fogjuk hordani és a szekrényben fog porosodni, pénzkidobás és környezetszennyezés lesz a történet vége.
    • Ismerjük meg a pontos méreteinket! A középméretűek egyik gyakori problémája, hogy az M-es, L-es vagy 40-es 42-es ruhadarab szűk mellben vagy derékban, viszont máshol bő, esetleg túl hosszú vagy épp rövid. Fontos, hogy legyünk tisztában a saját méreteinkkel, és mérjük magunkat rendszeresen. Online vásárlásnál minden esetben vegyük figyelembe a webshopon feltüntetett mérettáblázat adatait!
    • Irány a szabász vagy a varroda! Ha olyan darabot találunk, ami szerelem első látásra, de nem illeszkedik jól, vigyük el a helyi varróhoz vagy szabóhoz! Ezáltal lesz egy olyan darabunk, amihez az átalakítás miatt jobban fogunk kötődni, így többet viseljük majd, és nem mellesleg egy helyi vállalkozót is segítünk.

    • Legyünk körültekintőek a secondhand ruhadarabokkal! Ha turkálókban, vintage boltokban, online használtruha-piactereken vásárlunk, könnyű elcsábulni, mert olcsóbbak a ruhák, de sokszor végül a szekrényben maradnak, mert gyors döntést hoztunk. Figyeljünk a minőségre, eredetiségre, méretekre és arra, hogy valóban tetszik-e az adott darab.
    • Viseljünk A-vonalú ruhát! Azokra a napokra, amikor laza eleganciát szeretnénk öltözékünkbe csempészni, viseljünk A-vonalú ruhát, az jól fog állni. Hab a tortán, ha puffos az ujja vagy fodros a válla, hiszen az még inkább karakteressé teszi megjelenésünket. Ne féljünk a mintáktól és színektől sem! Ha a bő fazont annyira nem kedveljük, használjunk derékövet, ezzel nőiesebbé tehetjük a szettet.

    • Az öv, a megkötő a legjobb barátunk! Közeleg a tavasz, és ha tavasz, akkor bőrdzsekik! Egy öves bőrdzseki határozottságot és vagányságot csempész megjelenésünkbe, miközben ruhatárunk szinte minden eleméhez passzol. Az öv kiemeli testünk felső részét és a derekunkat, miközben ápol és eltakar a hasi részeket illetően.
    • Farmerrel nem lőhetünk mellé! A farmernadrág sohasem megy ki a divatból, és ennek a középméretűként is örülhetünk. Ezenfelül maga az anyag szépen ápol és eltakar: a szűkebb fazonú ruhák sem redőzödnek annyira, ha ebből az anyagból készülnek.

    • Ne féljünk a szoknyáktól! Vannak, akik középméretűként nem viselnek rövid szoknyákat, mert nem kedvelik, ha túl nagy felület látható a testükből. Ugyanakkor érdemes beújítani egy A-vonalú fazont, amely megnyújtja a lábainkat és kiemeli a derekunkat. A ceruzaszoknya pedig nagyon jó barátunk középméretűként, mert szép alakot formáz, erősen nőies megjelenést mutatva: magassarkúval vagy csizmával viseljük. Remekül passzol az irodai stílusba is, de randira is illik.

    • Viseljünk hosszú ruhákat vagy szoknyákat! Rendkívül elegáns, nőies megjelenést tudnak biztosítani. Könnyebb is hercegnőnek érezni magunkat az ilyen viseletekben!

    • Kerüljük az aránytalanságokat a kiegészítők esetében! Kiegészítők terén a saját ízlésünk vezéreljen minket, de azt vegyük figyelembe, hogy nappal inkább közepes méretű, strukturált táskát érdemes viselni, éjszaka pedig olyat, ami látható a karunk alatt, amikor felvesszük. A túl kicsi és a túl nagy táska sem szerencsés választás, mert aránytalanná teszi az összhatást. Cipők terén a kényelmes és nőies fazonok mindegyike nyerő lehet, de kerüljük a bokacsizmát, mert az megrövidíti a lábakat.
    • Emeljük ki a nőies alakunkat! Ha a derekunk karcsú, a csípőnk pedig széles, azt semmiképp ne takarjuk el, hanem inkább emeljük ki. Ez érvényes a mellekre is: sok vékony nő irigyli a nagy ciciket!

    • Ne hordjunk leggings-t nadrágként! A cicanadrág vagy leggings egy aláöltözet, arra való, hogy ruha, tunika vagy szoknya alatt viseljük, esetleg hosszú póló alatt, ha edzésre megyünk. Ha mindenképpen szeretnénk ilyen típusú darabokat hordani, válasszunk inkább egy vékony jegginget, ami a farmer és a leggings közötti átmenet.
    • Ne féljünk a csíkoktól! Ez tévhit, hogy kövérít, mert az összhatás és a szabásvonal számít, sok esetben éppen kiemeli a szép vonalainkat.

    • Használjunk karcsúsított fazonú blúzokat! Kigombolva kiskabátként is szépítik az alakot.

    • Hordjunk ruhákat! Ezek legtöbbje ugyanis eleve nőies, továbbá szép megjelenést kölcsönöznek viselőjének, aki kiemelkedik a az átlagból. Ne kezdjünk el eleve csak nadrágokat viselni, azt gondolván, nem vagyunk szépek.

Egy kis rafinériával, önismerettel, tudatossággal és persze sok-sok munkával a divattal való kapcsolatunk helyrehozható, tanúsíthatom. Akármilyen méretű is a testünk, a lényeg, hogy szeressük azt, aki a tükörből néz vissza ránk és fogadjuk el a kisebb „hibáinkat” egyedi, különleges tulajdonságként. Ha ezzel megvagyunk, könnyebben megtaláljuk azt, amire szükségünk van, legyen szó öltözködésről, vagy bármi másról az életben.

Ha érdekel a téma, itt írtam korábban a megfelelő irodai viseletekről.

Ajánljuk még:

Mitől szép a nő negyven felett? – Egy pszichológus és egy senior modellügynökség vezetőjének véleménye

Manapság gyakran mondjuk, hogy az negyven vagy éppen az ötven az új harminc. Ez a korosztály frissebb, aktívabb, fiatalosabb, mint az előző generációk. Fontos számukra, hogy ne pusztán létezzenek a világban, hanem nyomot hagyjanak, emellett csinosak, okosak és szépek – néha mégis láthatatlanok. Mit tehetnek azok, akik már régebb óta fiatalok, azért, hogy ne maradjanak észrevétlenek a világban? E kérdést szerettük volna minél alaposabban körbejárni, ezért Meskó Norbert pszichológussal és a kizárólag negyven feletti modellekkel dolgozó SilverChic Modellügynökség vezetőjével, Ilkaházi Júliával beszélgettünk a negyvenes nők szépségél.