Ülök a buszon, fölöttem a nyitott ablakon ömlik be a meleg nyári huzat. Minden ragacsos, fülledt csöndbe burkolózik, az emberekre ráül a kora délutáni hőség. Tíz perce araszorulunk egy kisebb dugóban a város belseje felé, amikor meghallom a hangját: először csak amolyan távoli lüktetésként, aztán fokozódó keserves sírásként valahol mögülünk egy mentő szirénája töri meg a csendet. Minden jármű igyekszik félreállni a dugó ellenére, hogy utat engedjen az életnek. Még nem látom a járművet, de a torkomban már ott a fájó szorítás, a légzésem is visszafojtom. Imádkozom, pedig egy perce még leginkább fáradt voltam.
Az érzelmi fertőzés, vagyis az érzelmek azonnal átvétele, ragadóssága hétköznapi élményünk. Alapját képezi a reklámiparnak, a művészeteknek, a csoportfolyamatoknak de a társkapcsolatoknak is. Ott van életünk szinte minden területén: érzelmi ragadósságot tapasztalhatunk, amikor egy barátunk vagy a párunk egy különösen nehéz élethelyzetét hallgatjuk, és megjelenik bennünk valamilyen testi vagy érzelmi reakció az elmondottakra. Viszont szerencsénkre nem csak a rossz, a jó érzelmek is ragadósak lehetnek, gondoljunk csak egy másik példára: egy friss szerelmes arra készül, hogy első kirándulására induljon partnerével. Arca élénkvörös az izgalomtól, fejében a boldogság és az aggodalom kevereg. Szíve jó eséllyel a torkában dobog egészen addig, amíg meg nem pillantja szerelmét, aki hozzá lép, megszorítja kezét és ragyogó mosollyal köszönti. Az aggodalmat mintha elsöpörték volna, immáron ő is ragyog és felhőtlenül boldogan mosolyog.
Sőt, az érzelmek átvételéhez olykor még csak nem is kell egy másik személy:
amikor a legújabb drámát nézzük a moziban, a karakterekkel való azonosulás révén érzelmileg bevonódhatunk a cselekménybe. Ugyanígy a színházban egy jó előadás bennünk is képes érzelmeket generálni.
Miért van erre szükségünk?
Az érzelmi fertőzés bár hétköznapi dolog, igen fontos az életünkben. Segíti az empátia létrejöttét, de ha kell, egy szempillantás alatt a „harcolj vagy menekülj” elvet hozza működésbe ( vagyis abba a készenléti állapotba hoz bennünket, ami ösztönöz, hogy megbirkózzunk az előttünk álló helyzettel, vagy éppen elmeneküljünk előle). Ugyanakkor nem véletlenül hivatkozunk rá „fertőzésként”: veszélye is bőven akad.
Jó esetben, ha érzelmi fertőzésnek vagyunk kitéve, pillanatok alatt – nem tudatosan, de – detektáljuk saját érzéseinket, felismerjük, hogy azok a külvilághoz, egy másik emberhez, vagy valamilyen történéshez kapcsolódnak, vagyis nem belőlünk fakadnak. Azonban ezt meg kell tanulnunk!
Ez a tanulási folyamat az elsődleges kapcsolatban (ami jellemzően az anya-gyermek kapcsolat) zajlik a legtöbb esetben. Észrevétlenül tanul ugyanis egy gyermek, például akkor, amikor az anyuka élénk hangon mesél neki; a hangjával képes életre kelteni az undok kisbékát és a bajba esett mókust is. Ilyenkor az ő arckifejezése, hangja elég ahhoz, hogy a gyermek fejében (és szívében) megelevenedjen a történet, és kétségbeesetten felkiáltson a mókus védelmében vagy megsajnálja a békát. Később, ha minden jól halad, a mese kontextusba is kerül, beszélgetnek róla, így az anya-gyerek kapcsolatban helyet kapnak a gyerek kétségei, félelmei és öröme is – nem csak a mesével kapcsolatban! Az anya jelenléte és válaszai pedig segítenek a gyereknek feldolgozni az érzéseket, amik ezáltal kezelhetővé válnak. A gyermek végül idővel megtanulja a saját érzelmeit felismerni, megnevezni és kezelni egyedül is.
Az ember fejlődésének fontos pontja az, mikor megtanulja, nem minden róla szól, ami megjelenik benne.
Miért jó mégis, hogy érzelmileg fertőzhetőek vagyunk?
Röviden azért, mert így kerek a világ. Azért olyan színes, gazdag, fájdalmas és élő ez a bolygó, mert az érzelmek nem ismernek ajtókat. Ösztönösen ragasztjuk őket egymásra, és emiatt igazán érdekes azt megfigyelni hogyan működünk például egy csoportban vagy a tömegekben. A lelátón való féktelen szurkolás, a tehetetlenség, a félelem, a zavar és a bizalmatlanság mind hatással vannak ránk, és tudatosításuk nélkül olyan dolgokba is belekeverhetnek minket, amit mi nem szeretnénk.
Viszont felelősek vagyunk saját lelki állapotunkért. Vigyáznunk kell arra, mit engedünk közel magunkhoz, mit mennyire engedünk mélyre menni. Mert a melankólikus zenét tartalmazó lejátszási listák, a negatív és gúnyolódó kommentáradatok, a barátaink megválogatása mind fontos tényezők abban, hogy olyan érzelmi életet éljünk, amit valójában szeretnénk.
Nyitókép: Pexels
Ajánljuk még:
EGY NAGYSZÜLŐ KÉRÉSE MINDEN ANYÁHOZ ÉS APÁHOZ: LEGYETEK TI IS GYEREKEK!
PUSZI, DICSÉRET ÉS EXTRA FIGYELEM – TANULJUK MEG ÚGY SZERETNI A GYEREKEINKET, AHOGY ARRA SZÜKSÉGÜK VAN
„NEM LEHET MINDIG DOROMBOLNI…” – EZÉRT NEM BAJ, HA NÉHA MEGPIHENÜNK A SZÜRKEZÓNÁBAN
