Szerencse vagy sem, de húszéves koromig semmi bajom sem volt a külsőmmel. Kövér voltam és boldog. Nem érdekelt a divat. Nem akartam követni senkit. Nem volt műszempillám, nem jártam havonta fodrászhoz és kozmetikushoz. Utáltam a magassarkút és a szoknyát. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy a barátnőim egyre csinosabbak és egyre több mindenre odafigyelnek a külsőjüket illetően. Magasak voltak és soványak. A hajuk hosszú és ápolt. Szerették a szoknyát és szuper tusvonalakat húztak a szemhéjukra. Úgy éreztem, nem tehetek mást, mint hogy magam is felzárkózom.
Futni kezdtem és erősebben sminkeltem magam. Kipróbáltam számtalan (ígéretét nem teljesítő) fogyókúrát, mit sem sejtve azok negatív hatásairól, és folyamatosan új ruhákat vásároltam. Ezzel együtt pedig felültem egy félelmetesen gyors, meglepetésekkel teli hullámvasútra, ahol a stílus keveredni kezdett a divattal. Mindez azt eredményezte, hogy gyakran csúnyának éreztem magam.
Idővel nemcsak az alakommal voltam elégedetlen, hanem a belső énemmel is. A személyiségemmel. A tudásommal. A képességeimmel. Egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy kinek kellek majd így, egyáltalán kellek-e majd valakinek. Mindeközben főiskolások lettünk, a barátnőim nagy része elkötelezte magát a tanulás és egy-egy fiú mellett. Én pedig rátaláltam önmagamra. Rátaláltam a hivatásomra, az újságírásra. Sikerült végre pozícionálni önmagam; a kilétem, a milyenségem. A külsőmmel azonban továbbra is rengeteg bajom akadt, így segítséget kértem.
Első körben személyi edzőhöz és táplálkozási tanácsadókhoz fordultam. Nekik köszönhetően sikerült kiismerni a testem és annak működését, ám a korábbi években keletkezett önképzavart a mínusz tíz kiló, a formás fenék, a szép karok és combok nem tudták korrigálni. Nagyon sokára ugyan, de úgy döntöttem, pszichológushoz fordulok.
Májusban lesz egy éve, hogy havi rendszerességgel azon dolgozunk, hogy tisztán lássam önmagam. Az első néhány hónapban két-három hetente mentem, és a terápia egy órán át tartott. A pszichológusom egyébként egy rendkívül elismert, ismert és óriási tapasztalattal rendelkező, idősebb hölgy, ami sokat segített nekem abban, hogy bátran és őszintén beszéljek arról, miként látom magamat. Tudtam és éreztem, hogy nincs mit szégyellnem előtte. Minden alkalommal végighallgatott, majd egy-egy kérdéssel, illetve javaslattal idővel feloldott bennem gátakat, ami aztán az adott probléma, vívódás, bajlódás megoldásához vezetett. Ennek okáért aztán a találkozók havi egyre csökkentek ám továbbra is egy órán át tartanak.
Ezalatt a kilenc hónap alatt rengeteget tanultam. Megtanultam, hogy
- nem baj, ha nem szeretem a szoknyát
- nem baj, ha nem hordok magassarkút, még akkor sem, ha azt az adott alkalom nagyon megkívánja
- nem baj, hogy nincs műszempillám
- nem baj, hogy nincs egy tucat márkás ruhám, de annál több kényelmes, mutatós és sokáig használható holmim
- nem baj, ha a világ legegyszerűbb szettjeiben is jól érzem magam
- nem baj, ha hajmosás helyett inkább a copfot választom
- nem baj, ha csak úgy vagyok hajlandó kimozdulni, ha ahhoz kedvem is van
- nem baj, ha nemet mondok
- nem baj, ha olyat szeretek, akit nem szabad
- nem baj, hogy nem akarok gyereket és az sem, hogy feleség sem lennék feltétlenül
- nem baj, ha merek kilógni a sorból
Mindez pedig nem a hajamról, nem a sminkemről, még csak nem is a testemről szól. Hanem arról, hogy rájöttem: rendben van az, ha úgy szeretem önmagam, ahogyan most vagyok. Abban a testben, azokkal az érzésekkel, azokkal a kínokkal. Mert 159 centi magasan és 59 kilósan, egyszerűen, sportosan, ha úgy esik jól, mégis inkább csajosan, kisminkelve is ugyanolyan vagyok, ugyanazok az értékeim.
Így aztán önmagam elfogadása az elmúlt egy évben a terápiának köszönhetően nem feladattá, hanem a mindennapok természetes velejárójává vált.
Mert pszichológushoz járni nem ciki, sőt! A világ egyik legklasszabb dolgai között kellene számon tartani, ugyanis nincs érdekesebb, izgalmasabb és egyben fájdalmasabb felismerés, mint az, hogy képes vagy egy teljesen ismeretlen, idegen ember előtt tiszta szívvel megnyílni. Rájössz, hogy képes vagy beszélni önmagadról, a sérelmeidről, a félelmeidről, a vívódásaidról, a szeretteidről, a szerelmi életedről és minden olyan kérdésedről, amit egyébként képtelen vagy egyedül a megválaszolni. És ez igenis menő.
Nyitókép: Szabó Dávid
Ajánljuk még:
AZ OVIBAN FELEJTETTE A GYEREKET ÉS ÉVENTE KIRÚGTÁK – ÉLET EGY FIGYELEMZAVAROS FÉRJJEL
RENDBEN, MEGBOCSÁTOK, DE FELEJTENI NEM FOGOK. PEDIG TUDOM, HOGY NAGYON KELLENE!
TÉNYLEG EGY ÜRES, DE DRÁGA FÜZET VÁLTOZTATJA MAJD MEG AZ ÉLETÜNKET?!
