Néhány évvel ezelőtt a kezembe került egy könyv. Pontosabban egy boldogságnapló. Nemigen tudtam vele mit kezdeni. Szép, pasztellszínű kötése pillanatok alatt rabul ejtette a szemem, kíváncsian lapozgattam, kerestem benne a titkot, a boldogság titkát. Végül értetlenül csuktam be: egy olyan könyvet tartottam a kezemben, aminek körülbelül a fele volt az írás és az illusztráció, a másik fele pedig üres lapokból állt, hogy én majd oda írjak – valamiket.
Vagyis dolgozni kell vele, illetve dolgozni kell a boldogságért. Napló, persze, írni kell, de ki adja az utasításokat? Ki készít fel, és mondja meg, hogy mit csináljak és hogyan? Ért hozzá? S ami még fontosabb: ki segít majd elemezni, kibogarászni a lényeget, vagy egyáltalán: ki mondja meg, hogy jól csináltam-e? Vagy ha nem leszek a végén boldog, akkor elrontottam valamit? Rosszul töltöttem ki? Akkor én reménytelen vagyok?
Sok kérdésem volt, és válaszra csak a boldogságnaplóban találhattam – beleolvastam néhányba, hogy megtudjam, mégis mi haszna lehet egy ilyen kiadványnak?
Jellemzően mindegyikben van némi magyarázat és mankó a kitöltéshez, de azok sok esetben olyan bárgyú egyszerűséggel megfogalmazott mondatok és idézetek, hogy végképp elment az egésztől a kedvem. Csodálkozva vettem azonban tudomásul, hogy a boldogságnaplók mindezek ellenére nagy népszerűségnek örvendenek.
„Az életed a te kezedben van”, „…napról napra boldogabb leszel és minden jobbra fordul az életedben”, „minden pillanat életed legfontosabb pillanata”, és így tovább. Ezek között a „motivációs” gondolatok között pedig különböző feladatok vannak, mint például írd le, miért vagy hálás, mi tenne boldoggá, milyen jó dolgokat cselekedtél másokkal, vagy hogy mit ettél aznap, ittál-e elegendő vizet, melyik terved sikerült, miért volt eredményes a nap és miben szeretnél fejlődni. Éreztem bennük a jó szándékot, meg hogy lehetne ez éppenséggel hasznos is, valahogy mégis inkább taszított magától az egész, mintsem rávegyem magam arra, hogy 4-5 ezer forintért vegyek egy félig „spiri” könyvet, félig „dizájnos” naplót, s bízzak benne (akarjam, elhiggyem, bevonzzam), hogy
ha lelkiismeretesen kitöltöm és elvégzem a házi feladatomat, megkapom cserébe a boldogságot.
Be kell ismernem, hogy nem mindegyik boldogságnapló olyan bugyuta, mint amit elsőre a kezemben fogtam. Van, amelyikben leírják, mi is az a pozitív pszichológia, hogy néhány hét alatt milyen változások mehetnek végbe az életünkben, s hogy milyen tudatos, mentális állapot szükséges a kitöltéshez, segítve ezzel abban, hogy valóban rendszeressé, a mindennapok részévé váljék a naplóírás.
De sok olyannal is találkoztam, amelyik kevésbé kidolgozott, és inkább kihasználja a kétségbeesett és hiszékeny vásárlók naivitását, mintsem valóban segítene – szerintem. Érdemesnek tűnik ezért időt és energiát szánni egy szakszerűbb boldogságnapló felkutatására.
A boldogságnapló egyébként az amerikai Mo Seetubtim nevéhez fűződik, aki kezdetben a blogjában osztott meg különböző pozitív, motiváló idézeteket, életleckéket, majd egymás után érkeztek hozzá a visszajelzések, miszerint az olvasók hálásak voltak neki mindezekért. Többen jelezték, hogy szívesen látnák ezt a sok pozitív gondolatot nyomtatásban. Mo eleinte nem érezte elérkezettnek az időt ahhoz, hogy könyvet adjon ki, később viszont megszületett a boldogságnapló ötlete azzal a céllal, hogy így segítsen az embereknek abban, hogy másképp gondolkozzanak,
szebbnek lássák a világot, pozitívabbnak éljék meg a hétköznapjaikat, s kerüljenek közelebb a boldogsághoz.
Nem tűnik nehéznek a feladat: valójában egy egyszerű füzet is megfelelő lehet erre a célra. Írjuk fel néhány oldalanként kérdéseket, utasításokat, majd válaszoljunk azokra (vagy napi bontásban néhány héten keresztül) – miért vagyunk hálásak, kinek sikerült megbocsátanunk, miben fejlődtünk, mit szeretnénk, mi tenne boldoggá, milyen eredményeket értünk el aznap vagy a héten, a hónapban. Remélhetőleg mindezt visszaolvasva megláthatjuk, milyen szép is az életünk, ha a negatív helyett inkább a pozitív dolgokra koncentrálunk.
Bár én mindig kétséggel állok az ilyesmihez: szerintem is fontos a pozitív hozzáállás, de valóban jó, ha nem veszünk tudomást a negatív dolgokról? Ez nem csak amolyan „söpörjük a szőnyeg alá” - hozzáállás? Mert attól, hogy nem beszélünk róla, még ott vannak a rossz, szomorú és aggasztó dolgok az életünkben…
S bár azt mondják, nem szabad a rossz dolgoktól félni, a múlton bánkódni, meg nem történt dolgok miatt aggódni, vagy arra gondolni, hogy velünk úgyis mindig valami rossz történik, de mégsem hiszem, hogy ha a homokba dugjuk a fejünket, vagy csak azért, mert hálát adunk a napsütésért, megoldódik egyik-másik problémánk. Foglalkozni kell azokkal is, meghatározni a hibát, megkeresni az okát és tenni ellene. Pozitív hozzáállással, persze, de belátással. Ne hazudjuk el a rosszat magunk elől, nézzünk szembe vele és tegyünk ellene. Talán ebben is segíthet a boldogságnapló, ha őszintén csináljuk – de én mégis kételkedem benne egy kicsit...
Ajánljuk még:
NAPLÓT ÍRNI OLYKOR ÉLETMENTŐ LEHET!
„ANYA, MI AZ AZ ÓVSZER?” – MINDIG VÁLASZOLJ, HA KÉRDEZ A GYEREK!
FELSZABADÍTÓ SELEJTEZÉS: EZ AZ 5 MÓDSZER NEKED IS SEGÍTHET
„EGY DOLOG HIÁNYZOTT: AZ EGÉSZSÉGEM” – SZINTE MINDEN SZUPERDIÉTÁT KIPRÓBÁLTAM, DE MIÉRT?
