Feketeöves halogatóknak és mindazoknak, akik utálják, hogy már megint valami kötelező

Pszicho

Feketeöves halogatóknak és mindazoknak, akik utálják, hogy már megint valami kötelező

Azt mondják, a halogatás az inkább fiatalokra jellemző tulajdonság, és ahogy idősödik az illető, javulhat ez a helyzet. Én ezt a kijelentést nem tudom megerősíteni: ahogy jómagamon így ötvenévesen, úgy hasonló korú más embereknél is azt tapasztalom, hogy a halogatás, az még mindig megy.

Állítólag nem jó dolog halogatni (de, kicsit az). Mert ugye még akkor is, ha képesek vagyunk nyakon ragadni saját halogatásunk okait, az utolsó pillanatra hagyott, kutyafuttában (inkább vágtában) elkészített munka valószínűleg nem olyan minőségben készül el, mint kellene. Írom ezt úgy, hogy újságíróként gyakran tapasztalom, a határidőnél jobb múzsa nem létezik. Én magam is érzem és dolgozom rajta (sok évtizede), hogy a feladataimmal tervezettebben bánjak (el). Mégis, a mai napig olyan jólesik a könnyelműen csak azt érezni, „Ej, ráérek arra még!”

Szakemberek szerint több oka is lehet annak, ha valaki rendszeresen elhalasztja (fontos) feladatait.

(1) Legelőször is könnyen lehet, hogy ez belülről jön, ilyen a személyiségünk – ennyire (lazán) könnyen altatjuk el magunkban a feladattudatot, vagy lehet, az javarészt ki sem alakult. Erről viszont már a környezet és a neveltetés (is) tehet.

Egy mindent megengedő nevelési attitűdnél könnyedén válhat a gyerekből felnőttkorára feketeöves halogató.

(2) Akkor is ugyanez a helyzet, ha nem szeretetteljes és megengedő légkörben növünk fel, hanem elhanyagoló, megerősítésünkre képtelen szociális háttérrel, mert ahol senki se kíváncsi a törekvéseinkre, erőfeszítéseinkre és sikereinkre, ott nem nagyon van miért (kinek) törni magunkat. Persze, hogy a feladatok elvégzésének kényszere csúszik hátra a listán – sok egyéb (kellemesebb) meg előre. Ilyen helyzetben bizony nagyon is kell(ene) az a bizonyos velünk született belső erő, ami a negatív környezeti hatások ellenére pályán tart minket.

(3) Előfordulhat azonban az is, hogy egyszerűen az idővel való viszonyunkkal van gubanc – rosszul mérjük fel, hogy bizonyos feladatok elvégzésére mennyi időre van szükségünk, alálövünk az időnek. Így azt gondoljuk bőven van arra még idő – és ilyenkor tulajdonképpen nem halogatunk, hanem más feladatokat (vagy örömöket) ebben a hamis tudatban ringatózva előrehozunk.

(4) Más esetben azt gondoljuk, kevés instrukció áll a rendelkezésünkre, információgyűjtéssel pepecselünk. Az igazi feladatot megelőző, ahhoz szükséges mellékszálakat szövögetjük sokáig, ezért a valódi feladattal való késlekedés.

(5) Az is gyakori azonban, hogy egyszerűen nem fűlik a fogunk egy bizonyos feladathoz. Utáljuk a kihívást, nem érezzük magunkhoz méltónak vagy valónak.

(6) Máskor nagyfokú szorongás előzi meg a feladatot, mert úgy hisszük, az a feladat túlnő majd rajtunk. Kicsinek és tehetetlennek könyveljük el magunkat, nem akarunk megmártózni a munkában, mert már rágondolni is szörnyű. Mi lesz, ha kiderül, nem is értünk hozzá?

(7) Megint máskor egyenesen borítékoljuk a kudarcot. Ki akar olyan feladattal bajlódni, ami nem terem sikert? Még szép, hogy minden fontosabb, mint abba belekapni.

(8) Fontos szempont az is, amikor (személyiségünkből fakadóan) tökéletességre törünk – és az adott feladat felmérése során úgy látjuk, nem üti meg majd a mi megoldásunk a (saját) mércét.

(9) Az is sűrűn megesik, hogy minden kötelező feladattól berzenkedünk.

(10) Máskor azért történik halogatás, mert túl sok mindent vállaltunk be – ezzel tökéletesen tisztában vagyunk, így csak toljuk, csak toljuk magunk előtt az egészen biztosan megoldhatatlan feladatmennyiséget.

Hogyan küzdhetünk a saját halogatásunk ellen?

Például fontos látni, mi is a halogatás oka. A fenti tíz állítás igen gyakori, és sok esetben magára ismernek belőle a halogatók, de más oka is lehet a feladatok odázásának. Érdemes kideríteni, mi az! Amennyiben rálátunk egy-egy feladatnál a halogatás okára (például

nincs vele baj, csak utálom, hogy ezzel kell foglalkoznom…

vagy igazságtalannak érzem, hogy ezer minden más mellett ezt is rám sózták… esetleg…. ez otthon anyám feladata volt, nem tudom, hogy kell ezt jól csinálni), akkor van esély arra, hogy időben előre tudjuk hozni. Feketeöves halogatóknak lehet, hogy egy szakemberrel való találkozás is jól jöhet, aki segíthet kideríteni a mélyebb rétegekben rejtőzködő okokat.

A gondok kezelésére pedig hatásos módszer lehet, ha valaki feladatlistát ír – napi, heti, havi lebontásban szembenéz a feladatokkal, és esténként kipipálja azt, ami megvalósult.

Érdemes a környezetnek is megadni a figyelmet, megnézni, alkalmas-e a lakás/szoba stb. a hatékony munkavégzéshez.

És tapasztalatból mondom, az is segíthet, ha listaírás helyett (haladóknak: mellett) megkeressük magunkba minden feladatnál azt, amiért jónak vagy kevésbé jónak, esetleg nagyon nem jónak címkézzük az adott munkát. Ha látjuk, mivel állunk szemben, könnyebb lesz!

Nyitókép: Zhang Kenny / Unsplash