Ébresztő! Ez már nem álom – avagy mire ébred, aki a valóságra ébred?

Pszicho

Ébresztő! Ez már nem álom – avagy mire ébred, aki a valóságra ébred?

Emlékszem, jó tíz éve rengetegen hangoztatták, hogy végre ráébredtek a valóságra. Emberek ezrei mondogatták: „felébredtem”. De mostanra úgy tűnik, mintha mégis a szundi gombot nyomta volna meg a többség, s inkább visszaaludt volna. Mit jelent ez az ébredés? Mikor következik be? Mihez kezdünk vele?

A misztikus „felébredtem” szóban az az érdekes, hogy épp annyire megfoghatatlan, mint az álomból való ébredés, noha ezt teljes mértékben a társadalmi, gazdasági és politikai világképre vonatkoztatva hangoztatjuk. A felébredés a valóságnak egy, a korábbinál eltérő való nézőpontból való megközelítése. De mint ahogy senki nem tudja, hogy a másik mit álmodott, úgy nem ismerhetjük pontosan sem a korábbi valóságképet, sem az újat, amire ébredtünk. Hiszen ez az ébredés legtöbbször valaminek a hatására következik be, és az új nézőpontunk irányát az a valami fogja meghatározni. Mondok néhány példát.

Voltak, akik különböző filmek hatására kezdtek el másként gondolkodni a világról. Például a Mátrix, Harcosok klubja, vagy az Avatar. Ők talán azt élhették meg, hogy illúziószerű valóság mögött egy mélyebb, sokkal anyagiasabb, érdekvezérelt valóság húzódik meg. 

Mások olyan olvasmányélmények hatására „ébredtek fel” és kezdtek másként gondolkodni, mint az Anasztázia könyvek, Rudolf Steiner antropozófus előadásainak iratai, és még hosszasan lehetne sorolni. A legtöbben talán egy spirituális ablakon át nézték tovább a valóságot.

Aztán rátalálhat az ember olyan kutatókra, előadókra, akik szintén új kapukat nyitnak, leleplezik az eddig elfedett információkat, tudást, ki-ki a maga érdeklődési területén. Vannak, akik a hagyományok és a történelem területén, mások a fizika és mechanika világában, megint mások a gyógyítás vagy a gazdálkodás területén. Ha egy kicsit kutat az ember, akkor bármilyen témában fog találni „hivatalos”, szakmai anyagokat és „alternatív” anyagokat is.

Úgy érzem, a sokat emlegetett ébredéseknek egy közös pontja van, ez pedig az alternatívák létezésének és a választási lehetőségek meglétének a felismerése. Semmi egyéb. Ez viszont egy nagyon fontos, de rendkívül összetett folyamatot indított el: az emberek elkezdtek a valóságról gondolkodni.

Fölmerült a kérdés sokakban, hogy vajon amit a világról tudni vélnek, az valóság? És ebben a kérdésben máris ott a nemleges válasz érzete.

Hiszen épp erről szól a felébredés, hogy a valóság sokkal összetettebb, sokrétűbb, mint addigi világképeink.

Viszont ez egyben bizonytalanságot és bizalmatlanságot is szült. Hiszen amit a világról tudni vélek, azt azok az emberek mutatták nekem, akik körülvesznek, és azok az intézmények, amikbe ők vezettek be. De miért csinálták ezt, miért nem a valóságot mutatták meg nekem? Nyilván, mert ők még nem ébredtek fel. És máris elérkeztünk az elmagányosodás érzetéhez. Egyedül pedig nem sok mindent tehetünk komplex rendszerek ellen. Ez egészen odaáig kísér, míg nem találkozunk egy másik „fölébredt” társunkkal. Ez pedig egy döntő jelentőségű pont. Ugyanis, ha össze tudjuk hangolni az új világképeinket, akkor már van remény arra, hogy létre tudunk hozni új, az eddigiektől eltérően működő rendszereket is. Minél több az összehangolt világképpel rendelkező társunk, annál stabilabb rendszert tudunk létrehozni. Számos közösség szerveződött szerte a világban. Persze nem tudjuk, hogy mennyire állják majd ki az idő próbáját. Ez a kérdés vezet el az idő-tényező bevonásához, ami miatt ennek a cikknek most ismét létjogosultsága van.

Úgy tűnik ugyanis, hogy az „ébredések”  szorosan kötődnek a válsághelyzetekhez. Azokhoz az eseményekhez, amelyeket az addig látszólag működő rendszerek nem tudtak kielégítően kezelni. Ahol az embereket magukra hagyják. De ne feledjük el, hogy a ma életünknek keretet adó rendszereket is mi hoztuk létre és mi tartjuk fenn mind a mai napig. Hogy miért? Mert többnyire ez a legkényelmesebb számunkra, vagy, mert ha érezzük is a kényelmetlenségüket, még mindig többet remélhetünk általuk, mint nélkülük.

Talán, mert épp az általuk nyújtott illúzióban szeretnénk élni. Önként kevesen akarnak felelősséget vállalni önmagukért és a világ egészéért.

De aztán jön egy krízis, és az ember megijed. Úgy csinál, mintha nem szándékosan hunyt volna szemet a végtelen sok figyelmeztető jel fölött. Ekkor aztán kipattan a szemünk és felébredünk. Észrevesszük, hogy van felelősségünk, van választásunk és még ráhatásunk is van a dolgok kimenetelére, legalábbis önmagunk és családunk életére vonatkoztatva kézzelfoghatóan van.

Én hiszek ezekben a pillanatokban. Mikor valami kizökkent bennünket a megszokott kerékvágásból, és új utak felé sodor. Most is egy ilyen pillanatban élünk.

Ajánljuk még:

„NEM VAGYOK LEG…SEMMIBEN. ÉS NEM SZÁLLOK VERSENYBE AZÉRT, HOGY AZ LEGYEK.”

NÉGY SZABÁLY AZ ÉLETRŐL – KIMATEKOZHATJUK A MINDENNAPI SIKERT ÉS BOLDOGSÁGOT?

A VALÓSÁG? AZ MOST MÚLIK PONTOSAN...

A kertben szinte észrevétlenül tanulhatunk, ha jól megnézzük, mi vesz bennünket körül. Ezt bizonyította most Marcsi az őrségi kertben a három kislánynak.