Állítólag (majdnem) boldog ember vagyok, csak éppen én nem tudtam róla

Pszicho

Állítólag (majdnem) boldog ember vagyok, csak éppen én nem tudtam róla

Néhány nappal ezelőtt szembesültem azzal, hogy boldog vagyok. Persze nem száz százalékosan. Nem valamiféle spirituális megvilágosodás volt ez, ennél sokkal hétköznapibb módon történt a felismerés: egy cikket olvastam, ami felsorolta, hogy mi az a 10 tulajdonság, ami jellemzi a boldog embereket, és saját magam számára is meglepő módon az derült ki, hogy ha nem is teljesen, de boldog vagyok, vagy legalább is jó úton haladok afelé, hogy azzá váljak.

A fent említett cikk azzal az általában ismeretes elmélettel kezdődik, miszerint a tárgyak, de még a nagy események sem okoznak hosszan tartó boldogságot. A pillanatnyi öröm, amit akkor érzünk, amikor veszünk egy új telefont/táskát/autót, vagy átadják a diplománkat, megkérik a kezünket, születésnapot ünneplünk, múlandó. A tartós boldogságot sokkal inkább a hétköznapokban kell keresnünk, a szokásainkban és az életmódunkban (bár engem most nagyon boldoggá tenne egy új telefon, azt sem bánnám, ha az önfeledt rajongásom csak két hétig tartana!).

Tízpontos kihívás

A boldog emberek egyik jellemzője eszerint a cikk szerint az, hogy le tudnak lassítani és élvezik az élet apró örömeit. Nos, számomra ez nem nagy kihívás, hiszen a telefonomról rendre megfeledkezem, imádok enni, mosolyt csal az arcomra, amikor egy káposztalepkét kerget a kutyánk, és pillanatok alatt belefeledkezem a felhők nézegetésébe, ha megállunk pihenni egy hosszabb bringatúra közben. Csakhogy sajnos ez a jelenlét nem igaz napi 24 órájára, hajlamos vagyok elveszni a feladatok között, és biztos vagyok benne, hogy a stressztől van egyre több ősz hajszálam.

A testmozgás a második pont, ez kisebb-nagyobb kihagyásokkal megvalósul nálam, és határozottan ki tudom jelenteni, hogy amikor rendszeresen sportolok, jobban érzem magam a bőrömben.

Adni jobb, mint kapni – a kutatások szerint ez is része a boldogságnak, így a listán is előkelő helyen szerepel. Úgy vélik: a más emberekre költött pénz sokkal boldogabbá tehet bennünket, mint amikor saját magunkra költünk. Én pedig nagyon szeretek ajándékot adni! Ráhangolódni a másikra, napokon keresztül azon gondolkodni, hogy minek is örülne, mi lehetne a leginkább hozzáillő meglepetés. És alig várom, hogy végre kinyíljon az az ajándék, hogy lássam az arcán az örömöt – vagy csalódást, bár eddig erre (szerencsére) még nemigen volt példa. Az adakozás és az adományozás is ide tartozik: nos, ezen a területen még van hová fejlődnöm.

Az adás másik formája a segítségnyújtás – egyes tanulmányok szerint a másoknak nyújtott támogatás hatására szinte elárasztják szervezetünket a boldogsághormonok. S bár szívesen teszek szívességeket, ügyet intézek, jövök-megyek mások helyett, mégis úgy érzem, hogy lehetne ennél többet is tenni, az önkénteskedésig eddig csak gondolatban jutottam el (kifogás lenne mindezt az időhiányra fogni?).

A lista kiemeli: fontos megválogatni azokat az embereket, akikkel nap mint nap találkozunk, hiszen a passzív-agresszív, játszmázó, mérgező személyek jelenléte rengeteg energiánkat felemésztheti. Megkeseríthetik az életünket úgy, hogy gyakran észre sem vesszük. Persze nem olyan egyszerű szelektálni, hiszen például a munkatársainkat jellemzően nem mi választjuk ki és a család is adott – bár hogy kivel, mennyi időt töltünk, az már a mi döntésünk. Olyan emberekkel kellene körülvennünk magunkat, akik életigenlők és pozitívak – talán ez az egyik legnehezebb feladat. Jelenleg egyensúlyozom a két oldal között, de

ha megérzem a „sötét oldalt”, akaratlanul is hátralépek kettőt.

Törekszem ugyanis arra, hogy ne „húzzanak le” a rossz dolgok – ilyesmi mindenkivel történik. Bár még hajlok a panaszkodásra, igyekszem minél kevesebbszer megtenni, és inkább azt nézni, hogy ha már így, meg így jártam, mit tudok tenni, hogy megoldódjon a helyzet és megint minden kisimuljon. Listákat írok és terveket készítek, amik segítenek meglátni a kiutat és amennyire lehet, igyekszem optimista maradni.

Az elegendő alvás is a boldogság egyik fontos alapköve. Csakhogy hiába a szándék, ha a körülmények nem mindig adottak, a zavaró gondolatokat olykor meglehetősen nehéz lecsendesíteni. Pedig az alapos, pihentető alvás csodákra képes: feltölt energiával, serkenti az agyműködést, javítja a közérzetet, hatékonyabbá és eredményesebbé teheti a napunkat. Még az önbizalmunk is javulhat tőle!

A felületes hétköznapi csevelyek mellett fontos, hogy időt szánjunk a mélyebb beszélgetésekre is, ugyanis a minőségi együttlétek szintén segíthetnek abban, hogy jól érezzük magunkat. Bevallom, olykor elcsábulok egy kis pletykálkodásra, néha jólesik elmesélni a barátnőimnek, hogy mit láttam, mit hallottam. De kétségtelenül jólesik az is, amikor komolyabb témákat érintünk, egy kicsit megnyílunk a másik előtt, jobban belelátunk egymás gondolataiba, életébe. Közelebb kerülünk egymáshoz.

Az emberek jellemzően nem úgy ébrednek fel, hogy „jajj, de boldog vagyok”,

viszont azok, akik boldogan élnek, már az első lépésükkel is tudatosan tesznek azért, hogy jól érezzék magukat. A szürke hétköznapi rutin helyett az érzéseikre odafigyelve próbálják elindítani a napjukat, és ez a vezérfonal lefekvésig velük marad. A munkaidő kezdete meglehetősen behatárolja, hogy mennyi időt töltsek az aktuális hangulatom elemzésével (semennyit), ráérek napközben nyalogatni a sebeimet. De ha jobban belegondolok, nálam a kávé oldja meg az ébredés utáni összes problémámat.

Végül pedig a nyitott gondolkodásmódot említi meg az idézett cikk: arra ösztönzi az olvasót, hogy legyen minél rugalmasabb, hagyjuk magunkat kizökkenteni a megszokott gondolkodásmódból és hétköznapokból. A változásra és fejlődésre való hajlam is a boldog emberek fontos jellemzője, ezek révén könnyedebben vehetik az eléjük gördülő akadályokat. Bár sosem voltam zárkózott és merev gondolkodású, mára a korábbinál is elfogadóbbá és nyitottabbá váltam. Talán ennek is köszönhető hogy egyre kevesebb dolog miatt bosszankodom. Ki tudja?

Azt még mindig nem tudom, hogy valóban a boldogság felé vezető úton haladok-e vagy sem. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem könnyű elérni. A mindennapi tudatosság és önmagunk megfigyelése eleinte szinte lehetetlen küldetésnek tűnik, de megéri! Egyszer csak ráébredünk, hogy sokkal könnyebb a jelentéktelen dolgokat mosolyogva elengedni, mint görcsösen ragaszkodni hozzájuk, és állandóan csak panaszkodni és panaszkodni…

Ajánljuk még: