Sokat gondolkodtam, vajon mi ez az érzés? Bizonytalanság? Görcs? Tehetetlenség? Társas magány? Önmagamat mélyre rántós hiszti? Nehéz lenne megfogalmaznom, talán mindez, különböző mennyiségekben összeturmixolva. Mert ha őszinte szeretnék lenni, lappang bennem a feketeség is (nem csak a kávé!), a tehetetlenséggel fűtött kilátástalanság, a megválaszolatlan kérdésekkel tarkított létbizonytalanság; ami, azt kell mondjam, a négy fal közötti monotonitásban ereje tejében van. Úgy látszik, ez az összeturmixolt szörny természetes élőhelye.
Bőségesen táplálkozik a négy fal közötti állapotból, egyenes arányosságban nő a múló napok számával.
Ilyenkor érzem csak igazán, hogy apró porszemek vagyunk a természet gépezetében, de érző porszemek, akik most hirtelen egyedül maradtak a bezártságból fakadó szorongásaikkal, a társas természetük elnyomásával, a félelemből táplálkozó bizonytalanságukkal. Ezt nem gondolom pesszimizmusnak, sem depressziós Füles-szindrómának. Nem, ez egy gyászfolyamat, ami nyomokban tartalmazhat társas magányt, bizonytalanságot, kérdőjeleket, gyomortáji csomókat és megmagyarázhatatlan kávékeserűséget. Utóbbi az, amit új, nemvárt tüneteként figyeltem meg a karantén-bekattanásnak. Merthogy így hívom. Ezt az összetákolt szót szoktam vicceskedve a virtuális háló másik oldalán lévő barátaimnak mondani, akikkel már jó ideje videochat formájában tartom a kapcsolatot. Mert ember legyen a talpán, akit ez a bekattanás nem ér utol.
Nyílik a tavasz, ébred a természet, de nem tudom magamnak megmondani, sem erőltetetten bemagyarázni, hogy ne gyászoljam a nyarat, az elmúlt evidenciát, a lehetőségek hiányát, a Duna-parti baráti összejöveteleket, és azokat a hosszú, elnyújtott sétákat a martonvásári kastélyparkban. Gyászolom a tekinteteket is. Videochatelhetek bármennyit, nézhetem akármilyen közelről a telefont, nem látni színt, lendületet, vibrációt az egyéni univerzumokban. A fene egye meg, még a hang sem ugyanolyan! Mintha párás ablaküvegen, hibás kameralencsén át próbálnánk egymást meglátni és meghallani. És ez kikészít.
Az ember nem erre lett kódolva. Érzem, ez szembemegy az ösztöneimmel, az igényeimmel. Gyászolom a múlt békéjét – amit akkor nem is hittem annak –, gyászolom a „mi” élményt, a gesztusokat, az arckifejezéseket, a testbeszédeket, de még azokat a nem értékelt pillanatokat is, amikor azon bosszankodtam, hogy kell neki ennyire magyarázni, ennyire gesztikulálni, már megint rám fröccsent egy nüansznyi nyáldarabka, most szóljak neki vagy ne szóljak, na mindegy, majd a következőnél (vagy soha).
Szóval igen, vannak rosszabb napok. Otthon is könnyűszerrel alakulhat ki az az állapot, amikor mindenki együtt van, de valahogy mégis külön, amikor összezárva élünk magányosan. Az élet taposómalma áthelyeződött szobán belülre, pár négyzetméterre, és néha már fuldoklik az ember, kapkodna levegő után, kimászna abból a dermedt térből, ami minden szót elnyel, kétségbeesetten próbálja megfogni a pozitívumokat, teret adni a lelassulásnak, az önvizsgálatnak, megtalálni a fényt az univerzális sötétségben, de közben elfelejti, hogy a gyász nem bűn. Hogy érezheti magát rosszul. Szorongva.
Én értem a pozitív gondolkodást is – kell is. Ahogy a gyász is. Én a mai nap megengedtem magamnak, és ha úgy akarom, akkor majd holnap is megteszem. Megengedtem magamnak, hogy az egész napom egy lutri legyen, és csak üljek a teraszon az egyáltalán nem kellemes, titkos zegzugokból feltörő gondolataimmal és érzéseimmel. Hogy feldolgozzam magamban a „már nincs”-et. Az „itt vagyok veled, de mégis távol”-t. A „gyere közel, de azért maradj messzé”-t. A keserű kávét, a párás ablaküveget, a hibás kameralencsét. Mert azért ezek nehezek. Amikor azt írtam az elején, hogy ólomsúlyúak, akkor körülbelül erre gondoltam.
A kávét megittam amúgy, pont most fejeztem be. Tudjátok, mit vettem észre a végére? A keserűség halványodott. Mostantól többször fogom megélni ezt, ahelyett, hogy vakon kerülgetném.
További cikkek a témában:
„24 ÓRÁBAN SZÜLŐNEK LENNI NEM EMBERNEK VALÓ”
ÉLŐVIDEÓS BORKÓSTOLÓ, ONLINE BORVACSORA – MEGVÁLTOZOTT BORKULTÚRA JÁRVÁNY IDEJÉN
VARÁZSSZAVAKRÓL, AMELYEK EBBEN AZ IDŐSZAKBAN ÖSSZEKOVÁCSOLHATJÁK A CSALÁDOT
