Pszicho

7 dolog, amit a karanténnak köszönhetünk

„Ti hogy bírjátok fodrász nélkül, nekem nagyon hiányzik!” „Végre elolvastam egy egész könyvet!” „Ma elküldtek a cégtől, mi lesz nulla bevétellel?” Ilyen, és ehhez hasonló kommenteket lehet olvasni mindenhol, a közhangulat nyomott, és meglehetősen szélsőségesek a reakciók. Van, aki világvége hangulatban tobzódik, megint mások nem értik, hogy mire fel az egész felhajtás, hiszen ez csak egy vírus. Majd továbbáll. Bármit is vált ki belőlünk a kényszerű vagy önként vállalt karantén, egy dolog biztos: sok mindent újragondolunk.

Én személy szerint a két végletet élem meg. Időnként megszáll a nyugalom, mert introvertáltként az otthonlét nem visel meg. Mivel pár éve otthonról dolgozom, ezért nem nagy változás ez az életemben. Időnként azonban rám tör a szorongás is, hogy mi lesz ennek a vége. Meddig tart ez. Mik lesznek a következmények. És hogy mégis, mennyire komoly ez. Mert a gazdasági változások jobban megérintenek – mint (szinte) mindenki mást is.

Mivel alapból optimistán igyekszem hozzáállni az élet dolgaihoz, most is rám találnak azok a gondolatok, hogy mit tanulhatunk ebből a helyzetből. Én mindig is azt gondoltam, hogy a rossz időszakok segítenek becsülni a jót.

Néha észhez térítenek, átgondolásra késztetnek, és olyan forrásokat hívnak életre bennünk, amiről azt gondoltuk, hogy nincsen. 

Ahogy magamat és a környezetemet, valamint a kommenteket figyelem a közösségi médiában, az biztos, hogy a karanténnak köszönhetünk pár dolgot, amit érdemes lehet a járvány után is megtartani.

1. Kevesebbet fogyasztunk

Először talán a ruhás csereberés, rendelős csoportokban láttam először, hogy az emberek elkezdenek arról írni, hogy leállnak a rendeléseikkel, és hogy valószínűleg vásárlásfüggőségük van, mert nem esik jól nekik ez a döntés.

Én is szoktam rendelni ruhát innen-onnan, ha kell, mert nem szeretek személyesen vásárolni, de mióta kirobbant a járvány, azóta azt sem teszem. Mondjuk tény, hogy nincs is rá szükségem, mert itthon vagyok, bőven elég az eddigi ruhatáramból öltözködnöm. De a fogyasztás nem csak a ruhákról szól, szeretünk a lakásba venni kiegészítőket, kertet rendezni, finom dolgokat venni és megenni.

Most egy kicsit a prioritások átrendeződnek, a legtöbben tartalékolnak, és már sokkal könnyebben jön elő az a gondolat, mielőtt a kosárba tennénk valamit, hogy:

biztosan szükségem van rá?  

És ezt a jó szokást érdemes megtartanunk a járvány lejárása után is, akkorra is, amikor a gazdasági helyzet újra stabilizálódik. A túlfogyasztás az egyik olyan tényező, ami a Földünknek sem tesz jót, és ez a kérdés az, amivel elkezdhetünk tudatosan tenni a gyógyulásáért.

2. Visszatérünk natúrabb önmagunkhoz

Valahol vicces, de meg is botránkoztat az, hogy valakinek az a legnagyobb problémája ilyenkor, hogy nem jut el körmöshöz a járvány miatt, vagy fodrászhoz, vagy éppen azzal menőzik, hogy a #maradjotthon szellemében meghozta azt az áldozatot, hogy lenöveszti a körmét. De azt is tudom, hogy az ember lánya, ha hozzászokik ahhoz, hogy mindig be van lőve a haja, után van töltve a körme, és kozmetikus húzza le róla a gyantát, akkor az egy alapállapottá válik, és nem esik jól lemondani róla.

Egy korábbi munkahelyemen végigcsináltam egy sminkmentes kihívást. Akkoriban napi szinten sminkeltem, és meg akartam nézni, mit vált ki belőlem az, hogy egy héten át fedetlen arccal megyek mindenhová. A kihívás tanulsága az volt, hogy napról napra szebbnek láttam a saját arcom, egész egyszerűen azért, mert megszoktam a sajátosságát, és megszerettem olyannak, amilyen.

Hiszen nyilván, ha felteszed a sminket minden nap, akkor az egységes kép az, amit szépnek látsz, és ahhoz képest a saját arcod sminklemosás után nem tűnik annak.

Pedig valójában az, csak elszoktál tőle!

Így van ez a többi dologgal is. Lehet, hogy eleinte furcsa lesz, hogy a hajad nem ragyog a friss festéstől, és hogy magad szeded, talán nem tökéletesre a szemöldököd, és hogy a kozmetikusod helyett a borotvára támaszkodsz majd, de ezek is mi vagyunk. És igen, talán ideje meglátni és megszeretni a valódi énünket is!

3. Jut idő arra, amire régen nem

Amikor lecsökken, vagy oda az ember munkája, akkor első a pánik. Az, hogy mi lesz. De az első pánikhullámok után érdemes átterelni a gondolataidat arra, hogy mi az, amire eddig nem jutott időd munka mellett. Mi volt az, ami miatt felsóhajtottál, hogy: „bárcsak lenne egy kis felesleges időm!” Most van ideje annak, hogy azokat megcsináld, és érdemes előre dolgoznod munka szempontjából is.

Tudom, hogy a szorongás ezt megnehezíti, de mikor dolgozhatnál előre, ha nem most?

4. Jobban megismerjük önmagunkat

A bezártság rákényszerít arra, hogy jobban megismerd önmagad. Azt, hogyan viseled a bizonytalan helyzeteket, a kényszerű otthonlétet, mi az, ami valóban hiányzik az eddigi életedből, és min kell változtatnod, ha szeretnéd elkerülni, hogy hasonló helyzetbe kerülj. Egy új szakma? Lehet, hogy a home office nálad jobban működik a bejárós munkánál? Jobban igényled a társaságot, mint hitted? Minden információ, amit most a karantén idején tanulsz magadról, az befektetés a jövődbe.

5. Megtanulunk tartalékolni

Kár ezt a témát kerülgetni: senkinek a zsebének nem tett jót ez a kialakult helyzet.

Ez most a lemondások ideje, és a pénzügyeink átgondolásához is hozzá kell látni.

Nem mindenkinek megy jól a spórolás, így ebben az időszakban, mivel kényszerből jobban meghúzzuk a nadrágszíjat, mint eddig, másképpen tekintünk a költéseinkre. Új költségtervet állítunk fel, új spórolási módszereket próbálunk ki, új fontossági sorrendet alakítunk ki. És ha eddig a tartalék és a megtakarítás, mint olyan, nem volt központi része a jövőtervezésünknek, akkor mostantól az lesz.

6. Kreatívabbá válunk

Nincs több kidobott étel, mert megtalálod a módját, hogy feldolgozd. Nincs kihagyott edzés, mert ha nincs súlyzód, a vizespalack is megteszi. Speciális étrendet követsz, de nem találsz hozzá alapanyagot a boltban, mert elkapkodták? Újratervezés van. Otthon a család minden tagja, dolgoznod is kell, a gyerekek távoktatásban tanulnak, és neked még sosem kellett ennyifelé figyelned? 

A kényszer nagy úr: kreatívabbá tesz. 

Megoldod azokat a helyzeteket is, amelyekre eddig azt mondtad volna, hogy nem menne.

7. Jobban odafigyelünk egymásra

Bevásárolsz az idősebbek helyett, leteszed az ételt a küszöbükre, csereberélsz, hogy kinek miből van otthon több. Felajánlod a szakmai tudásodat másoknak, hogy kievickéljenek abból a mély gödörből, amibe hirtelen estek bele. Otthon maradsz, ha megteheted, és minimalizálod a kijárást mások érdekében. Nem fosztod ki a boltot, hogy másnak is jusson mindenből, és elviseled a szeretteidtől való távollétet, ha a helyzet azt kívánja meg. Kiadod a lakásod az egészségügy dolgozóinak, ha van, ingyen vagy kedvezményesen. Sok ilyet olvasok, és ez visszaadja a hitét mindenkinek egy kicsit. Hogy együtt ezt is átvészeljük.

Hasonló írások, amik érdekelhetnek:

A „NYUGGEREK” MIATT VISZ EL MINKET A KORONAVÍRUS?

KELL NEKÜNK AZ INGYEN PORNÓ? SZEXUALITÁS KARANTÉN IDEJÉN ÉS AZON TÚL

TISZTÍTÓSZER, LAPTOP, KÁVÉ MINDEN MENNYISÉGBEN – ÍGY SEGÍTS A KÓRHÁZI DOLGOZÓKON!

Egyedülálló akcióba fogott a pécsi séf: így segítenek az egészségügyben a vendéglősök
„Felvettük a pécsi mentőállomás vezetőjével a kapcsolatot, és azt találtam ki, hogy hozunk ide ma ételt” – mondja Facebookos élő videójában Teleky Zoltán, aki több éttermet is üzemeltet Pécsett és Baranyában. Mint videójában elmondta, elsődlegesen az volt a céja, hogy a kollégáinak legyen munkája és fizetése, de szeretne másoknak is segíteni. A pécsi séf hetek óta azon dolgozik, hogy éttermei bezárása miatt elindítsa a házhozszállítást, ezzel biztosítva 50 dolgozója megélhetését. Emellett az egészségügyben hősként helytálló mentősökre is gondolt, így született meg példamutató ötletük, a mentősök ellátása.

 

Már követem az oldalt

X