Szocio

Tisztítószer, laptop, kávé minden mennyiségben – Így segíts a kórházi dolgozókon!

A koronavírus mindenkit érint, de a legnagyobb teher kétségtelenül az egészségügyi dolgozókra nehezedik. Ők azok, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak; nap mint nap a leginkább veszélyeztetett helyzetben dolgoznak. Mit tehetünk civilként, ha szeretnénk könnyebbé tenni az egészségügyben dolgozók munkáját? A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Dr. Balogh Zoltánt válaszolt ezzel kapcsolatos kérdéseinkre.

Napról napra értesülünk a koronavírusos megbetegedések és halálozások számáról, és napról napra reménykedünk benne, hogy a folyamatosan emelkedő görbe egyszer csak „lapulni” kezd.

De a várva vár csökkenés a statisztikákban nem holnap fog bekövetkezni – és nem is holnapután.

A nálunk előrébb járó országokból érkező hírek alapján a fertőzöttek számával párhuzamosan az egészségügyi dolgozókra nehezedő nyomás és munkamennyiség is fokozódni fog. Valószínűleg mindenkivel szembejött az utóbbi napokban az interneten pár olyan kép, amiken kórházi alkalmazottak mutatják meg az arcukon lévő sérüléseket, amiket a vírus ellen viselt maszkok okoztak nekik, vagy éppen egy olyan kép, amin kimerülten figyelmeztetnek, hogy ők miattunk dolgoznak, cserébe mi maradjunk otthon.

Első körben Dr. Balogh Zoltán is a türelem fontosságát hangsúlyozza. Látnunk kell, hogy

az egészségügyi dolgozók, akik szolgálatba kerülnek, próbálják a legtöbbet kihozni magukból és a helyzetből.

Mindenki más részéről pedig az a legfontosabb, hogy maradjon otthon, így országszerte minél kevesebb közvetlen kapcsolat alakuljon ki. Ezen felül is tudunk néhány dologgal segíteni, de nem mindegy, hogy milyen formában fejezzük ki támogatásunkat, hiszen a járványügyi szabályok betartása kiemelten fontos.

Alapszabály: ott, úgy és akkor segítségünk, ahol, amikor és ahogy szükség van rá!

Általánosságban fontos tudatosítani, hogy a koronavírus okozta vészhelyzet az egész egészségügyi ellátórendszert leterheli, nem csak a sürgősségi vagy az intenzív osztályokat. A COVID-19 kapcsán elsőre talán mindenkinek a karanténszerűen lezárt intenzívek és lélegeztetőgépek ugranak be, de ha hirtelen sok a fertőzött, az ő ellátásuk a nem fertőzött páciensekre is kihat. Emellett pedig most is történnek balesetek, szükség van sürgős műtétekre, az egészségügy túlterheltségét ezeknek a száma is befolyásolja. Éppen ezért érdemes az egészségügy azon területeire is gondolni – és nekik is segíteni –, amik nem közvetlenül a koronavírus ellátásával foglalkoznak. A háziorvosi, a szociális és otthoni ellátás szintén fokozott kihívásokkal néz szembe – őket sem szabad elfelejteni.

Ha tehát segíteni akarunk, először is lokálisan, a környezetünkben érdeklődjünk a helyi kórházaknál, rendelőknél és egészségügyi szervezeteknél!

Emellett fontos szem előtt tartani, hogy komoly előírások lehetnek afelől, mit lehet bevinni egy adott intézménybe, így nem érdemes előzetes egyeztetés vagy felhívás nélkül egyedül eldönteni, mire lehet szükség.

Ezekre az elvekre odafigyelve alapvetően a következő területeken tudunk valódi segítséget nyújtani:

Étel, ital

A látogatási tilalom miatt az ételfutár szolgáltatásokat is nehezebb igénybe venni egészségügyi dolgozóként, mint általában, ráadásul potenciálisan hosszabb műszakokkal is kell számolniuk az érintetteknek, így az egyik legkézenfekvőbb adomány az étel.

Érdemes átnézni a kórházak honlapját, Facebook oldalát, mivel a legtöbb intézmény igyekszik aktívan kommunikálni a vírushelyzet idején, többek között azt is, mire van szüksége. A budapesti kórházak közösségi médiában megjelent posztjai alapján

nem lehet mellélőni az ápolóknak és orvosoknak szánt csokival, keksszel vagy kávéval.

Kisvállalkozók részéről történtek felajánlások melegétellel, joghurttal és desszerttel is, ugyanakkor van, aki magánszemélyként szállított le néhány óriáspizzát. Minden esetben fontos tájékozódnunk, hogy pontosan hol és mikor fogadják a felajánlásokat, a személyes találkozások minimalizálása érdekében. Emellett Dr. Balogh Zoltán azt javasolja, hogy minden esetben az adott intézménynél érdeklődjünk, milyen előírásoknak kell megfeleljen az étel,  hiszen ők tudják a legjobban, hogy milyen felajánlásokat tudnak fogadni. Szerinte ideális lehet az is, ha alapanyagokat juttatunk egy-egy érintetthez, hogy azokból tudjanak kész ételt főzni akkor, amikor számukra megfelelő.

Hasonlóképpen az egészségügyhöz, a gondozási központok feladatai is megemelkedtek, hiszen az egyedül élő, rászoruló időseknek most nem javasolt kimozdulni otthonról, viszont a szolgáltatást nyújtók száma nem feltétlenül nőtt meg. Térségenként másra lehet szükség, de a bevásárlás, ételszállítás a legtöbb területen jól jöhet az idősek számára is.

Tárgyi felajánlások

Megint csak az igényekre érdemes odafigyelni, és alapvetően azoknak az intézményeknek szállítani  csomagot, akik valamilyen platformon közzétették, hogy mire van szükségük. A Bethesda Gyermekkórház például néhány napja Facebook-posztban reagált a kérdésekre, hogy hogyan tudunk segíteni nekik.

Mint írták, szívszorítóan sok kérdést kapnak, viszont most kizárólag tisztítószert, folyékony szappant és működőképes számítástechnikai eszközöket fogadnak (az orvosoknak és nővéreknek felajánlott csoki, keksz, kávé kombináció mellett). A higiéniai szerek mellett általában még a maszkok kerülnek fel az igénylistára.

Dr. Balogh Zoltán szerint

a hagyományosan készült textil maszkok tökéletesek lehetnek vésztartaléknak, ami bizonyos esetekben mindenkinek a munkáját segítheti.

Ezek az általunk is elkészíthető anyagmaszkok fertőtlenítőszerrel átmosva, átvasalva, többször hasznosíthatók, ugyanakkor néhány óránként cserélni kell őket. Nem szabad elfelejteni, hogy maszkokra most szinte mindenhol szükség van: elengedhetetlen például, hogy a háziorvosi rendelőkbe érkező betegek számára legyen elérhető maszk. Az ilyen tárgyi felajánlások a kórházon túl a szociális ellátás, az idősgondozás területén is életmentők lehetnek.

Bejárás

Nemcsak a vidéki kórházak esetén lehet probléma a bejárás, de a fővárosi intézményeknél is. Akár megyei kórházakról van szó, akár Budapest peremterületeiről, a munkavállalók jelentős része nem helyben él, hanem öt, tíz, vagy akár még több kilométer távolságra, kisebb településeken. A tömegközlekedés pedig több szempontból is problémás. Egyrészt a válsághelyzet miatt néhol kevesebb járat működik, másrészt 

sokszor a műszakok a 12 órát is meghaladják, így esetlegesen olyan időpontban érnek véget, amikor már nincs elérhető tömegközlekedés.

Ha pedig van is, nem a legjobb ötlet, hogy egy kórházi dolgozó a tömegközlekedést válassza ezekben a napokban, ahol adott eseten sok emberrel utazna együtt.

Vannak vidéki városok, ahol az önkormányzatok működtetnek kisbuszokat, amik a műszakhoz igazítva viszik be a dolgozókat a környékbeli településekről. A MESZK elnöke ehhez hasonló kezdeményezésre buzdítja a fővárosi önkormányzatokat, illetve a taxisokat is, hiszen ez jelentősen segítené a kórházi dolgozókat, ha nem kellene tömegközlekedéssel utazniuk. Kisebb településeken akár közösségi szinten is koordinálható az ilyen típusú segítségnyújtás.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara igyekszik közvetítőként fellépni az igények és segítségnyújtók között. A honlapjukon található ügyeleti telefonszámon és e-mail címen nemcsak a koronavírussal kapcsolatos kérdéseinket tehetjük fel, de abban is segítséget kaphatunk, felajánlásaink hol találhatnak a legjobb helyre. 

Ajánljuk még:

Mediterrán életérzés, vörös panda és reményt hozó nárcisz Debrecenben

A Nagyerdei Kultúrparknak mindig is küldetése volt és lesz a magasabb eszmei síkon történő gondolkodásra nevelés. Fontosnak tartják, hogy a család visszataláljon a természetbe, a természetes életterekhez, amelyekben még déd- és nagyszüleink élték mindennapjaikat, végezték életük fenntartásához szükséges tevékenységeiket. Engem teljesen elvarázsolt a tavaly 65 éves állatkert, a bájos vidámpark, a különleges növényvilág a nagyvárosban. Mezősi Jánossal, a Nagyerdei Kultúrpark főkertészével beszélgettem a nagyerdei mindennapokról, a mediterrán életérzésről.

 

Már követem az oldalt

X