Élővideós borkóstoló, online borvacsora – megváltozott borkultúra járvány idején

Tech

Élővideós borkóstoló, online borvacsora – megváltozott borkultúra járvány idején

Podcast, vlog, online borostanfolyamok, borkóstolók – mostantól ezek a kifejezések is bekerültek a borászok szótárába. Ha lehet, még hangsúlyosabban mint eddig, merthogy a koronavírus jött, és egyszerre szinte minden leállt. Vannak olyan borászok, akik szinte azonnal reagáltak a megváltozott helyzetre. Így tett Debreczeni Mónika, a Vylyan Pincészet tulajdonosa és Laposa Zsófia, a Laposa Birtok borásza is.

Ez van, nincs más

„Most olyan az életünk, mint egy szürreális álom, lassan-lassan kezdek beleszokni ebbe a tudatállapotba" – vázolja a járvány mindennapjait Debreczeni Mónika, aki azt mondja, muszáj koncentráltnak lennie, hiszen egy egész pincészetért vállal felelősséget. Most az irodisták is kijárnak a szőlőbe dolgozni, a béreket pedig csökkenteni kellett. Tulajdonosként, ő is éppúgy beáll a szőlőművelésbe, mint a munkatársak.

„Szükséghelyzeti vészforgatókönyv alapján dolgozunk, igyekszünk mindent visszafogni. A gördülő tervezés technikáját alkalmazzuk, egyeztetünk a partnerekkel, a vevőkkel, a beszállítókkal, és mindezek alapján próbáljuk megoldani ezt a rendkívül sokismeretlenes egyenletet, amit a járvány hozott magával. Felkészültünk a legrosszabbra, és a lehető legszorosabbra húzzuk a nadrágszíjat – a cél most a túlélés.

Egy biztos: rengeteget fogunk belőle tanulni, és ezt az életleckét most jól mindenki megkapta."

„Nagyot fordult a világ, ezt elég nehezen viselem, de nem akarok panaszkodni, hiszen ez mindenkire hatással van" – mondja Laposa Zsófia, aki hangsúlyozza, hogy balatoni borászatként a vendéglátás óriási szerepet kap náluk. 

„Sok kollégánkat átteleltetjük, hogy szezonban meglegyen a csapat. Ezért ez éppen tavasszal drámai hatással volt a cégre. Négy vendéglátó egységet működtetünk és már akkor bezártunk, amikor még nem volt kötelező, ezzel segítve a járvány elleni védekezést.

Bedugultak a megszokott csatornák, irány a net 

A járvány miatt a Vylyan számos értékesítési csatornája szinte teljesen „bedugult”. Ilyen például az éttermi vonal, az úgynevezett HORECA (hotelek, éttermek, kávézók számára történő beszállítás) is. Egy szlovák és egy japán szállítmánytól eltekintve az export is „beállt”, és a reptéri értékesítés is megszűnt. Jószerivel csak a hipermarketekben és a webshopon értékesítenek. 

„A netes rendeléseken már most látszik, hogy a tavalyi bázishoz képest megduplázódnak, ezért a kommunikációt ide kell összpontosítani, hogy minél jobb lehetőséget biztosítsunk a fogyasztók számára. Érdekes csomagokat állítottunk össze: a klasszik sorozatot az Ördögszántotta-hegy legendáinak szereplőivel, a prémium válogatást, és az ikonikus kartont a klasszikus, prémium és szuper prémium borainkkal. A megrendelések 3-4 munkanap alatt érkeznek meg a fogyasztók otthonába."

A Laposa birtok sem kicsi borászat, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Sok helyre szállították a borokat, a járvány miatt kiestek a hotelek és éttermek, és néhány nagykereskedelmi partner.

„A hiperláncokban szerencsére megtalálhatók a boraink. Büszkék vagyunk a kollégáinkra, egytől egyig jelesre vizsgáztak, maximálisan támogatják a céget. Megértették a helyzetet. Volt, akinél a munkaidőt csökkentettük, vannak, akik home office-ban dolgoznak, a borászat szűkített stábbal működik, a FrissTeraszról pedig hamburgereket szállítunk házhoz."

Új utakon

A közösségi média jelenleg az egyedüli lehetőség a fogyasztókkal való kapcsolattartásra.

„Online tartalmakat készítünk, vlogot, blogot, podcastot indítottunk „Egy év a hegyen” címmel, ami rólunk szól: a borászkodást, a pincészetet és a benne dolgozó embereket mutatja be. A célja ennek a projektnek kettős volt: egyrészt kicsit személyesebbé tenni a márkát, közelebb hozni a fogyasztóinkat hozzánk, másrészről pedig kicsit tanítani az embereket, például hogy megismerjék a borkészítés alapjait, tisztában legyenek a kifejezésekkel, satöbbi. Nem véletlen, hogy a vlognak azt a címet adtuk, hogy „100 kérdés a magyar borról". Kéthetente beszélgetés formájában beszámolunk arról is, hogy mi van velünk, hogyan éljük meg a vírust, milyen döntések előtt állunk, min gondolkodunk. Az online borkóstolás világába is bemerészkedünk: csatlakoztunk Herczeg Ágnes borakadémikus programjához. Érdeklődéssel várom, az ország borairól szól, mi leszünk benne az egyik fejezet." – mondta Debreczeni.

A járvány Laposáékat is „helyzetbe hozta”, egyrészt szerettek volna egy nagyon gyors és aktív kampányt, ami egy erős „maradjotthon” üzenet, ennek az volt az oka, hogy vannak olasz üzleti kapcsolataik, egy gépbeszállító és szaktanácsadó cég. Velük napi szinten tartják a kapcsolatot, így hamar felismerték, hogy gyorsan kell reagálni, előbb, mint ahogy a magyar hírekből az emberek megtudták, hogy tényleg otthon kell maradni.

„Elindítottuk a #borozzotthon kampányt, otthoni borcsomagokat kedvezményes áron szállítunk házhoz, támogatva ezzel fogyasztóinkat, ők pedig minket a vásárlással. Elindult az új weblapunk, két otthoni csomaggal, egy friss és egy klasszikus válogatással, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Édesapám születésnapjára, április 17-re kijön az Apukám világa új évjárata, ez már előrendelhető. Április 18-ra pedig online borvacsorát tervezünk. Szomorú volt törölni a jobbnál jobb programokat, (januárban már az egész évi programtervünk megvolt), szóval úgy döntöttünk, hogy mindent megtartunk, csak másképp. Három receptet készített a séfünk, és arra buzdítjuk a fogyasztóinkat, hogy szerezzék be az Apukám világa évjáratot – amihez ajándék fűszercsomagot adunk a főételhez, főzzék meg az ételeket otthon a receptek alapján, és találkozzunk az online térben. Sok meglepetéssel készülünk, ilyet még mi sem csináltunk, kipróbáljuk, ha tetszik, folytatjuk."

Emellett összeállítottak egy támogatói csomagot is, minden kartonból 2000 forintot felajánlottak a Vöröskereszt koronavírus elleni kampányára. És persze itt vannak az online borkóstolók, minden szerdán és szombaton este 8-tól, pénteken 7-től „kanapéborász" oktatás, amit a Laposa Birtok Facebook-oldalán lehet nézni élőben. Az élő borkóstolóra előre meghirdetik, hogy melyik bor következik, hol lehet beszerezni. A kóstolók során arról is beszélnek, mi változott a hétköznapokban, aztán jön a történeti, szőlészeti borászati áttekintés, kóstoló. A borokhoz ételt is ajánlanak, sőt filmet is. Már több mint 7 kóstolót tartottak, jók az eddigi visszajelzések.

Zsófi azt mondja, most az a dolguk, hogy a pozitív dolgokra fókuszáljanak, és képesek legyenek folyamatosan kilépni a komfortzónából – bízva abban, hogy nemsokára úja kisüt a nap.       

 

További írásaink a témában:

EGYEDÜLÁLLÓ AKCIÓBA FOGOTT A PÉCSI SÉF: ÍGY SEGÍTENEK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN A VENDÉGLŐSÖK

GASZTROUTAZÁSSAL, TÁNCCAL ÉS TORNÁVAL „ÉLIK TÚL” A KARANTÉNT A SÉRÜLT FIATALOK

TÖRTÉNET A HIRTELEN JÖTT HÍRNÉV MÖGÖTT: ÍGY SEGÍT SOKAKON A ROMA VÁLLALKOZÓ